3428 zenekar 12452 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2008. október 30. | mango

Újra előbújt a politikusok kedvenc zenekara

Copyright:

Asian Dub Foundation: Punkara | A politikusok kedvenc zenekara, az Asian Dub Foundation ismét az őrületbe kergeti a honatyákat és honanyákat. Szókimondó és kíméletlen album a brit zenekar tagjaitól, vegyes érzelmekkel és dübörgő dallamokkal.

Érett már az új stúdió anyag, mivel a Tank óta, ami 2005-ben volt, nem jött ki tőlük új lemez. Na persze ez nem igaz, mivel a srácok tavaly előrukkoltak egy válogatás albummal, a Time Freeze-zel, ráadásul dupla kiszerelésben, de ami új az új. Naszóval, ennek fontossága abban rejlik, hogy a Punkara-n, kettő olyan nóta is szerepel, ami már a Time Freeze idején kész állapotban volt, sőt fel is került a lemezre. Ez a ’Target Practice’ és a ’Stop The Bleeding’, ami érdekes módon tavaly még ’Stop Start’ néven futott. A változtatás talán azért történt meg, mert mind énekben, mind zeneileg változtattak rajta és ezzel a ’Target Practice’ esetében is találkozhatunk. Talán egyöntetűen mondhatjuk ki, hogy az első verziók ütősebbek voltak, jobban hengereltek, de azért az érdem megmarad, mert mind a kettő szerzemény húzós gitár riffekre és pörgős szövegekre épülő kis nóta.

Ami még régebbi történet és most ért révbe, az a ’No Fun’ című sláger, amit Iggy Pop már ’69-ben felénekelt a Stooges színeiben. Most ezt a számot dolgozták fel a srácok, viszont Iggy megmaradt énekesnek, így egy Panjabi MC dallamvilágú punk-rock számot kapunk, ami elsőre mosolyra fakaszt, másodjára viszont már üvöltjük, hogy ’Come on, come on!’.

A lemez Japánban már márciusban kijött, Európába viszont csak most, októberben tette be a lábát. Persze a japán verzió egy számmal többet tartogat, az ’Awake/Asleep’ valamiért nálunk lekerült a listáról. Annyit még talán érdemes hozzáfűzni, hogy a 2003-as Enemy Of The Enemy-t nem éri utol, hiába az érezhetően, azaz hallhatóan összeszedett hangzás, a szépen felépített számok. Minden esetre rossznak semmiképp sem mondható csak ugye az elvárások sokszor nagyok.

Az indító ’Superpower’ tényleg erős, d’n’b alapok a helyén vannak, bár nem olyan mennyiségben, mint mondjuk a Tank-ról a ’Flyover’, de feltétlenül említésre méltó darab. A ’Burning Fence’ is egy kellemes meglepetés, melyhez videó is készült. Kiemelendő még az albumról a legérdekesebb ’Speed Of Light’, mivel ez egy lassan induló dal, lágy gitárral, női vokállal, igazán egzotikus része a lemeznek, ami végül a profizmusukra felhívva a figyelmet felfelé ívelve építkezik, és szinte katarzisba úszik át. Ezzel a számmal elérték azt, amit a ’1000 Mirrors’ esetében, amit Sinead O’Connor énekelt még fel, hogy képesek a kőkemény d’n’b és rock zenét dallamos világzenei motívumokkal megtűzdelt transzba ejtő muzsikává varázsolni.

Le a kalappal a zenekar előtt, a lázadó kisfiúkból komoly felnőttek lettek... legalábbis zeneileg.

mango

A MyMusic értékelése: 7/10

01. Superpower [04:54]
02. Burning Fence [04:12]
03. No Fun [04:17]
04. Speed of Light [06:15]
05. Ease Up Caesar [03:58]
06. S.O.C.A. [04:40]
07. Target Practice [03:33]
08. Living Under the Radar (ghostplane) [04:16]
09. Altered Statesmen [04:18]
10. Bride of Punkara [05:01]
11. Stop the Bleeding [03:31]
12. Awake/Asleep

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

2020. szeptember 26.

Ha temetsz, temess mélyre! - Make Them Suffer – How To Survive A Funeral

Make Them Suffer – How To Survive A Funeral (2020) | Nagyon nehéz helyzetben voltam, mert alapvetően bírom a bandát, viszont az előzetes dalokból nekem egyedül az Erase Me ütött csak akkorát, hogy elkezdjem várni a lemezt – plusz természetesen a lemez címe, mert az viszont telitalálat! Ebből a kétes alapszituációból pedig a végeredmény egyértelműen kibillentett, nézzük merrefelé! Tovább

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky