2008. október 1. | Kerényi Áron

A hét albuma – TV On The Radio: Dear Science

Új megmondó-rovatunk harmadik részében az elmúlt évek kritikus-körökben egyik legfelkapottabb zenekarának új lemezét vesszük elő. A Dear Science ideális fikázó-terület lenne bármelyik kritikus-kritizátornak, ha nem lenne ilyen felháborítóan és szembeszökően zseniális.

Én is azok közé tartozom, akiknek már elege van a Pitchfork-féle kultúrsznob kritikus-médiumok fikagyár-hadműveleteiből. Kicsit unalmas szerintem, hogy van egy-két elég jól elkülöníthető kedvenc, akiknek sikerült beférkőzni a véleményformáló, „vezető” kritikus szívébe (vagy zsebébe), és ezeknek a zenekaroknak a dicsőítését a maradék 95% szanaszét fikázásával próbálják kontrasztozni. Az egyetlen gond ezzel természetesen az, hogy az a 95% nem mind ilyen csapnivaló.

A TVOTR is ebbe a Pitchfork-, és egyéb médiumok alkotta belső kör holdudvarához tartozik. A 2003-mas bemutatkozó Young Liars EP-jük óta minden mozdulatukkal abszolút középpontba kerülnek, már majdhogynem bulvár szinten. Ennek tudható be az is, hogy én a 2004-es és 2006-os sorlemezeiket végig se hallgattam soha igazán, pont emiatt az el nem ismert mainstreamség miatt. Utólag visszagondolva ez nagy hiba volt, de még nem késő pótolni.

A mostani lemez az aktuális megjelenések után kutakodva került a kezembe, és gondoltam itt az alkalom, hogy adjunk nekik egy esélyt. Tudni kell, hogy ez a korong olyan, hogy nem csak hogy amikor berakod, hogy na, hallgassunk bele, akkor 50 perc múlva eszmélsz, hogy vége is van, hanem akkor szépen megnyomod a repeat gombot és visszadugod a fülhallgatót. A nyitó Halfway Home egy nagyon energikus intro, egészen a korai Bloc Party-ra emlékeztető pergő dob-futammal, sőt első hallásra az énekes hangja is hasonló kollégájához. Azonban a szám felénél rádöbbenünk, hogy ez tévképzet, és annak az indie-rocknak, aminek a BP sikeresen fogta meg az MTV számára is teljesen piacképes oldalát, a TVOTR egy sokkal előremutatóbb és experimentálisabb szegletét fedezi fel.

Ugyan sokaknak az experimentál szóról rögtön az elborult, csak valamilyen hallucinogénnel élvezhető zene jut eszébe, az experi-rockról nem is szólva. A Dear Science ezt a tételt módszeresen cáfolja meg 11 számának sorával. Van itt minden a bluesból átemelt gitártémáktól a jazz-dobokig, de ezzel még csak a felszín karistoljuk, ugyanis David Andrew Sitek zenekara mindenbe belekóstol, és magával visz egy cafatot, ami az elmúlt 8 évben az alternatív rockzenében történt. Van számuk, amire rá lehet húzni, hogy Radiohead- (Love Dog), Portishead- (Stork And Owl), LCD Soundsystem- (Golden Age), nehagyjisten’ Coldplay- (Family Tree) hatás, de ezzel megint csak elveszünk az albumtól, nem hozzáadunk.

Az, hogy egy zenekar már sokadszorra, több év óta képes stabilan hozni egy szintet, amitől még a legnagyobb/legdivatosabb zenekarok is felkapják a fejüket és csettintenek a nyelvükkel, elég sok mindent elárul. A Dear Science a maga 50 perces játékidejével jó eséllyel az év albuma lesz sok listán (egyelőre az enyémen is az), ezért talán hihető, hogy valószínűleg ez a hét albuma.

A MyMusic értékelése: 9/10

Kerényi Áron