2008. szeptember 8. | Fodor Csaba
Locust on the Saddle: AlphaMantis | A Locust on the Saddle nevű hazai metál-stoner zenekar nem egy szokványos, stílusklisékkel teletűzdelt borítóval jelentette meg AlphaMantis című debütlemezét. A szépiás cigiző munkásember és a retro betűtípussal nyomott együttesnév alapján akár country vagy folk lemeznek is nézhetnénk a kiadványt, ha nem ismernénk a srácok zenéjét. A felvett anyagban viszont nem tértek el szinte semmiben a tucatszám megjelenő keménykedős kollégáktól.
A kezdő Tiro Incognito című számban rögtön kihallatszik a zenekar anyagi helyzete, a dobot ugyanis egy alkalmi stúdióvá eszkábált nappaliban vették fel Gyöngyösön, s ez rögtön rá is nyomja a bélyegét a lemezre. Mondhatnánk, hogy ez csak karcosabbá teszi, de inkább nem tesszük. A rövid intro után bekapcsolódó – már rendes stúdióban rögzített - hangszerek azért sokat javítanak a hangzáson, és Vass Imre éneke is a helyén van. A számok egymásba kapcsolása itt még jó ötletnek tűnik, de a lemez későbbi részein már inkább unalmas, hiába a rengeteg ütem- és témaváltás, sokszor egybefolyik az egész. Azért a Get Back című számban elsütött több mint egy perces gitárszólóból is hallatszik, hogy tehetségesek ezek a srácok, de a tehetség nem tömi be az ötletek hiányából fakadó lyukakat. Az ötödik, Casual Tease című szám énekhajlításairól rögtön a Subscribe Crowd of the Nobodies elnevezésű dala (Sanity has left the building című album kettes trekkje – a szerk.) jutott eszembe. Zeneileg pedig a Stereochristhoz hasonlítanak leginkább, ha a hazai felhozatalt nézzük, de a lemez több mint felén nincs bennük semmi átütő.
Igazából csak a Waste of Time című számra (track 7 – a szerk.) kaphatjuk fel a fejünket - eddig mintha tényleg az időnket pocsékoltuk volna - bár ez a szám is csak a vége felé belépő, Pulius Tamás által megszólaltatott orgona miatt lesz igazán feltűnő és egyedi. (A borítón azt írják, hogy a Get Backben is felcsendül ugyanez a hangszer, de többszöri meghallgatás után sem sikerült meghallanunk.) Majd a következő lassú basszusalapú átvezetés után, a Breaking the Unwritten már keményen üt, és az utolsó Never Enough is remekül szól.
Összefoglalva kaptunk egy pár helyen ötletes, tehetséges zenészek által összerakott középszerű kezdőlemezt, de az általuk példaképként megjelölt Black Sabbath, Down, Wolfmother szintű bandáktól még nagyon távol vannak, annak ellenére, hogy ezek a hatások is érződnek a felvételeken. Viszont, ha onnan folytatják a 2010 végére ígért második albumot, ahol ezt befejezték, vagyis az utolsó négy számtól, akkor a sáskák még nyeregbe is kerülhetnek, vagy mennek ők is a süllyesztőbe, mint azt tette már sok magyar metál együttes.
A MyMusic értelése: 5/10
Fodor Csaba