2008. augusztus 19. | déka
A vasárnapi headlinerek nem igazán hoztak lázba, annál inkább az úgynevezett „alternatív” előadók koncertjei a Sziget különböző pontjain. A „kisebb” színpadok ajánlatai közül elsősorban az A38 és a WAN2 fellépői vitték a prímet. A lagymatag Pete Doherty és a punkfeeling helyett a Kerekes Banddel virultam.
A Kerekes Band már tavaly is bizonyított a Szigeten, mióta pedig a rádió is felkapta Csángó Boogie című dalukat, illetve utóbb Magyarország zenei nagykövetei is lettek, egyre többen kíváncsiak a hivatalosan etnofunk beütésű muzsikát húzó társulatra. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy ők pontosan azok, aki mindig tudják, hogyan kell hangulatot csinálni.
Feltehetőleg a kultúraközi eszmeiséget, avagy a fesztiválfilozófiát sugrázandó viselt Jimi Hendrixes pólót és ehhez zsinóros mentét a fúvós-főhős Fehér Zsombor, bár az is lehet, hogy abbéli örömében bújt ebbe a hacukába, hogy Jimi Hendrix egykori Hammond orgonistája, Mike Finnigan egy szám erejéig közreműködik az új lemezükön.
A harapj az ajkadba érzés már az első szám közben elhatalmasodott a közönségen, elég volt egy pillantást vetni a szívből játszó dobosra, vagy az igen egyedi táncfigurákat bemutató frontemberre. Ki mondta, hogy fúvós hangszerekkel nem lehet erőpózban játszani?! Volt minden, amivel hergelni tudták a publikumot; Csángó Boogie, Etnofunk, új számok a „nemsoká” új lemezről – megjegyzem, ezek is igen jók -, és punk-os, pszichedelikus pimasz lendület.
Megnyugodva jelzem, a betyár virtus az egyre sűrűsödő koncertek dacára sem halványul, örömzenét hallottunk a javából, és bár az A38-as sátorban, a produkció előtt kissé féltem, hogy a nagy megfejtések híján nem élvezem majd annyira a Kerekest élőben, már a második számnál rá kellett jönnöm, hogy nem is kellenek nagy megfejtések. Kit érdekel, ha egyszer hosszú hiátus után végre újra rázhattam a fejem egy koncerten?!
déka