2008. augusztus 18. | déka
Azt hogy Serj Tankien a megváltó, többféleképpen lehet értelmezni. Az extra -antiglobalista sztár osztotta az észt, mintha mi nem tudnánk, hogy az egész világot nagy összeesküvések működtetik. Aki csak erre jött, az őrült jót bulizott, átadva magát a szent eszméknek, viszont aki csak arra tévedt, nem igazán vágta, miről van szó.
Ez a kétértelműség végig megvolt. Kiszőkített, ámbátor ólmos nehéz pillákkal tekintgető fiatal leánykák estek delíriumba Serj egy-egy anti-hatalomista beszédét követően, a szélen a részeg németek/hollandok/ franciák azon törték a fejüket, hogyan találhatnak ki minél viccesebb táncmozdulatokat.
Aki SOAD számokat várt, csalódnia kellett, ellenben elhangzottak a veretes szóló számok, egy Dead Kennedys nóta és a Girl is a Beatlestől. EZ meglepetés volt, és nekem éppen nagyon bejött, amellett, hogy maga a koncert számomra nem volt annyira lehengerlő.
Van az a tétel ugye, hogy ha hosszúnak érzünk egy koncertet, akkor az feltehetőleg nem annyira jó. Azt ugyan nem mondom, hogy nem volt jó koncert – amellett, hogy az ének hangosítás elég gyengusz volt, ez az idei Szigetkoncertekre valahogy általánosan jellemző – de azt sem mondom, hogy olyan nagyon jó show volt.
Serj Tankian jön, nem? Hát akkor legyen már egy kicsit destruktívabb, őrjöngőbb, akarja már tényleg elpusztítani a világ gonoszait! Ne csak afféle udvari bolondként (és ezt most a szó legnemesebb értelmében mondtam) ossza az észt és tegyen csípős megjegyzéseket.
Lehet itt ilyeneket ecsetelne, hogy „nemcsak az Orosz hatalom a gonosz, hanem az USA is”, meg hogy „az igazság csak egyetlen helyen lelhető fel, a mi kibaszott szívünkben”, de ha emellett mindig papi pózban énekel, akkor nem ad elég erőt arra, hogy tényleg megváltsuk a világot.
Ha kicsit jobban odatette volna magát, talán bekapcsolódom. Mindezek mellett, mint említettem, a központi pogozó keménymag tagjai közül rengetegen feltöltődve tértek haza, avagy tértek meg sátraikba a koncertről, és általában véve hihetetlenül sokan vonultak el a koncert végén – nyilván más közönség kíváncsi Serj-re és más az R.E.M.-re.
Apropó programosztás; hirtelen azt se vágtam, hogy mi módon sikerült bebűvölni egymás után Róisín Murphyt, Serj Tankiant és az R.E.M.-et. Bizonyára a közös alapokon álló gondolkodásmód segítette őket egy színpadra. Mindenesetre, nagyon sajnálom, hogy nem élveztem annyira, mint kellett volna. Lehet, hogy túl öreg és fásult vagyok a nagy idealista eszmékhez. Legközelebb megpróbálok majd headbang-elni.
déka