2008. augusztus 18. | Fodor Csaba
Botrányosnak is nevezhetnénk a Babyshambles Sziget utolsó napján tartott fellépését, viszont a rajongók nagyon élvezték már a szétcsúszott sztár látványát is. Kritika a nemrég még drogfogyasztás és birtoklás miatt börtönben csücsülő Pete Doherty és együttese tegnapi teljesítményéről.
A Pendulum sajnálatos szlovákiai karambolja miatt, a Babyshambles-t tették fél órával előbbre a Nagyszínpadon, hogy ne legyen akkora az üresjárat. Aztán a sajtóiroban rá is kérdeztünk tíz perccel az állítólagos kezdés előtt, hogy megérkezett-e már az ex-Libertines énekes, akinek szétcsúszásairól naponta lehetne híreket írni, mire azt válaszolták, hogy még semmit nem tudnak róluk. Erre egy mellettünk álló fotós mondta, hogy Pete Doherty-t egy kollégája már látta a színpad mögött rohangálni félmeztelenül, miközben azt ordította: „Melyik országban vagyok?”. Nem bíztunk a pletykában és reméltük, hogy ennyire nem nagy a baj, de miután feljöttek a színpadra, rájöttünk, hogy mégis.
Bár az első három-négy szám még egészen élvezhető volt, tomboltak is a Doherty-nek öltözött tinédzserek, a keskeny karimájú kalap elmaradhatatlan kelléke volt a délután ezen szakaszának. A lányok közt pedig akadtak Amy Winehouse hasonmások is. De térjünk vissza a zenére, a Delivery című – nemrég még mindenhonnan folyó – számot sikerült olyan hamisan elkezdeniük, hogy hirtelen rá sem ismertünk, pedig csak három hangot kéne pengetni az elején a gitáron. Vége is lett a ennek számnak körülbelül másfél perc alatt. Persze Pete szemeit elnézve örülhetünk annak is, hogy a mikrofont megtalálta, és a hangjával nem is voltak gondok, csak a Summertime-ot ne próbálta volna elénekelni.
Aztán volt még egy-két majdnem értékelhetően eljátszott Libertines klasszikus, mint a What Katie Did, vagy a Fuck Forever, de jórészt önmaguk paródiáját nyújtották. De a sok rajondó már a Doherty látványától is teljesen átszellemült, talán meg is süketült, bár ez a tapsvihartól és sikolyözöntől is lehetett. Minden korosztálynak megvan a maga szétcsúszott sztárja, nekik Pete jelenti ezt. A koncert után megkérdeztük az egyik fiatal, hazai indie-banda, vagyis a Jacked, egyik tagját, hogy milyennek találták az előadást, mire ő azt felelte: „Arra flasheltünk, hogy mennyire készen van (Pete Doherty), és ezért tetszett, vicces volt”.
Fodor Csaba