3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2008

2008. augusztus 18. | Bankos Zsu

Láz a Szigeten - galéria!

Copyright: MyMusic.hu

Jó félórás késéssel indult az osztrák Parov Stelar és zenekarának koncertje az A38 színpadán, de hiba lett volna nem megvárni őket. Bő másfél óra önfeledt táncban volt része annak, aki péntek éjszaka őket választotta. Aha! Péntek esti láz.

Az A38 hajón már többször bizonyította a csapat, hogy fantasztikus hangulatot tud teremteni, és itt a Szigeten, most jóval többen élvezhették koncertjüket, mint a hajó gyomrában. Hatalmas lendülettel kezdtek, az énekesnő pedig végig nagyszerűen bánt a közönséggel, mindig tudta, mit akar hallani a tömeg. Nemcsak a Shine című album legjobbjai képezték a műsor részét, hanem elhangzott néhány új dal is, mindez csodálatos képekkel párosult a kivetítőn.

Azok is megkapták energiaadagjukat, akik csak a rádióból ismerik a zenekart, a második ráadás ugyanis az On my way now című dallal zárult, de Charleston butterfly is megmozgatta a sátrat. A tömeg olyan extázisba esett, hogy az első ráadás után ütemes lábdobogással parancsolták vissza a színpadra a „sógorokat”. A néhány hamiskásabb hangot és a néha túlzó egyéni teljesítményeket leszámítva hibátlan koncert volt. Köszönjük.

A Parov Stelar olyan hangulatot teremtett a sátorban, melyet az utánuk következő Brainsnek csak megtartani kellett, hogy tökéletesen záruljon az este. Igazi profikhoz méltóan pedig ehhez sem férhetett kétség. Tánc és tánc, és még egyszer tánc. Az A38 színpadán erről szólt a péntek este.

Bankos Zsu

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2008. augusztus 19.

A magyar funkbetyárok végre hazatértek! Galéria!

A vasárnapi headlinerek nem igazán hoztak lázba, annál inkább az úgynevezett „alternatív” előadók koncertjei a Sziget különböző pontjain. A „kisebb” színpadok ajánlatai közül elsősorban az A38 és a WAN2 fellépői vitték a prímet. A lagymatag Pete Doherty és a punkfeeling helyett a Kerekes Banddel virultam. Tovább

2008. augusztus 19.

Az igazság pillanata 18 és 25 év közöttieknek

A tavalyi Cassius koncertnél sokan húzták a szájukat, hogy megint csak egy lecsengőben lévő sztárt sikerült elcsípni, 2007-ben Justice kellett volna. Nos, lehet, hogy Daft Punk tényleg nem lesz 2011 előtt, de az idei Justice-buli már majdnem le is kőrözte az átlag magyar trend-érzéket. Tovább

2008. augusztus 19.

Ragadom, dagadom, dagadé...Vagy mi?

Van, ami az évek alatt sem változik a Szigeten, és ez csakis a Táncdalfesztivál sátor lehet. Bár szponzorokat annál inkább többet cserél, mégis évről évre ugyan azok az előadók lépnek fel náluk. Így lehet az, hogy az utolsó napon újból Hip Hop Boyz koncert volt. Tovább

2008. augusztus 19.

A Voicst olyan részeg volt, hogy nem emlékszik semmire – galéria!

A hollandok egyre növekvő számát a Szigeten nemcsak az exponenciálisan sűrűsödő fűszagból és a német-angol keveréknyelvnek ható furcsa kódkészlet gyakori felbukkanásából lehet idén leszűrni.  A Voicst – nevéhez méltóan – mániákus show-t nyomott, majd kedélyes beszélgetésbe elegyedett a honfitársakkal és szerencsére a MyMusic-kal is. Tovább

2008. augusztus 19.

A Killers most már olyan profi...- homályos galéria!

A Sziget-fesztivál utolsó napjára megtöltötték a szervezők a Nagyszínpadot majdnem híres, hirhedt és sztárnak számító külföldi indie-zenekarokkal. Az olykor botrányos Babyshambles koncertjéről külön számoltunk be. A befutóban levő angol The Wombats-ról, és a már-már sztárzenekarnak számító – magukat annak is hivő – amerikai The Killers produkciójáról pedig most olvashattok. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky