3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2008

2008. augusztus 18. | déka

Van ami k...va nagy falat! Aztán mégis megy...

Copyright:

Barabás Lőrinc a tavalyi Szigethez képest ahol szintén jelen volt – immáron sokkal „híresebben” játszott. Jött, látott, kedves volt, aranyos volt, és felismerte, hogy vannak a közönség soraiban olyanok, akik nem beszélnek magyarul. Szerintem ez a felismerés mindnyájunkat örömmel tölt el.

Maceo Parker után játszani a szó szűk értelmében kurva nagy falat. Főleg úgy, hogy irgalmatlan jamet nyomtak ráadásként a furfangos feketék, jócskán átlépve az időkorlátot. Hallgatóként is alig tértem magamhoz az élményből, Lőrincék mégis csuklóból oldották meg a feladatot, annak ellenére, hogy saját bevallásuk szerint is elég fáradtak voltak már a heti szigeteléstől.

A zseniális szólók, és a tökig felhúzott Hammond-sound azonban mindezt tökéletesen feledtették. A setlist is kellemesen húzósra sikeredett, követték egymást a külföldiek számára is ismerős slágerek, é még három teljesen új nótát is bemutattak az ifjú titánok. Valami új stílus felé eveznek a srácok, ez már most érezhető, akár azon is, ahogy a bevett repertoárt játsszák.

Az új számok is tetszetősek, ezek közül kettőnek már most közönségsikere volt, úgyhogy nem sok kétségünk lehet afelől, hogy a BLE-nek jövőre is sok európai koncertidőpont fog az előjegyzési naptárában díszelegni.

Bizonyára azt sem kell kiemelnünk, hogy a két díva, Juli és Sena most is kitettek magukért, és hihetetlen, de igaz; a hangosítás súlyosan jó volt! Elkapva egy-két szót, befelé elég szarul szólt a cucc, de most őszintén; a közönséget rohadtul nem érdekli, ha egyszer kifelé meg üt, és úgy üt, hogy közben nem szakad ki a dobhártyád…

Mindez valószínűleg az újfajta limiterek miatt alakulhatott így; örömmel tapasztaltam, hogy az A38-béli (a rendes A38, nem a szigetes) égbekiáltó koncertjeikkel ellentétben sokkal kényelmesebb decibel-szintet ütöttek meg, és ez a szett javára szolgált.

Ami a közönséget illeti; mindenki vevő volt a zenére, ugrabugra, táncikálás, együtténeklés. Óriási dicsőség, hogy voltak olyanok is, akik főleg miattuk jöttek el a kis hazánkba! Gratula fiúk és lányok, csak így tovább!!

déka

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2008. augusztus 19.

A magyar funkbetyárok végre hazatértek! Galéria!

A vasárnapi headlinerek nem igazán hoztak lázba, annál inkább az úgynevezett „alternatív” előadók koncertjei a Sziget különböző pontjain. A „kisebb” színpadok ajánlatai közül elsősorban az A38 és a WAN2 fellépői vitték a prímet. A lagymatag Pete Doherty és a punkfeeling helyett a Kerekes Banddel virultam. Tovább

2008. augusztus 19.

Az igazság pillanata 18 és 25 év közöttieknek

A tavalyi Cassius koncertnél sokan húzták a szájukat, hogy megint csak egy lecsengőben lévő sztárt sikerült elcsípni, 2007-ben Justice kellett volna. Nos, lehet, hogy Daft Punk tényleg nem lesz 2011 előtt, de az idei Justice-buli már majdnem le is kőrözte az átlag magyar trend-érzéket. Tovább

2008. augusztus 19.

Ragadom, dagadom, dagadé...Vagy mi?

Van, ami az évek alatt sem változik a Szigeten, és ez csakis a Táncdalfesztivál sátor lehet. Bár szponzorokat annál inkább többet cserél, mégis évről évre ugyan azok az előadók lépnek fel náluk. Így lehet az, hogy az utolsó napon újból Hip Hop Boyz koncert volt. Tovább

2008. augusztus 19.

A Voicst olyan részeg volt, hogy nem emlékszik semmire – galéria!

A hollandok egyre növekvő számát a Szigeten nemcsak az exponenciálisan sűrűsödő fűszagból és a német-angol keveréknyelvnek ható furcsa kódkészlet gyakori felbukkanásából lehet idén leszűrni.  A Voicst – nevéhez méltóan – mániákus show-t nyomott, majd kedélyes beszélgetésbe elegyedett a honfitársakkal és szerencsére a MyMusic-kal is. Tovább

2008. augusztus 19.

A Killers most már olyan profi...- homályos galéria!

A Sziget-fesztivál utolsó napjára megtöltötték a szervezők a Nagyszínpadot majdnem híres, hirhedt és sztárnak számító külföldi indie-zenekarokkal. Az olykor botrányos Babyshambles koncertjéről külön számoltunk be. A befutóban levő angol The Wombats-ról, és a már-már sztárzenekarnak számító – magukat annak is hivő – amerikai The Killers produkciójáról pedig most olvashattok. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky