Black Devil Disco Club: Eight To Eight

Black Devil Disco Club: Eight To Eight | A hihetetlen 2006-os visszatérés után két évvel újabb Black Devil Disco Club albumot vehetünk a kezünkbe, még hozzá nem is akármilyet. Bernard Fevre már egy vén kecske, de a hetvenes éveket nagyon nem akarja elfelejteni: legújabb, Eight To Eight című munkájával is űrutazásra indul a kedvenc space diszkó hajóján.

megosztás
kapcsolódó linkek
- Black Devil Disco Club

Meglehetősen érdekes a francia Black Devil Disco Club története: Bernard Fevre és Jacky Giordiano produkciós zeneszerzőként dolgozott együtt az 1970-es években (a produkciós zeneszerzők írják a reklámokhoz, valamint tv- és rádióműsorokhoz a bevezető és egyéb zenéket), üres óráikat pedig diszkózenék írásával töltötték. Black Devilnek nevezték el magukat, a munkáik pedig a Disco Club című albumon láttak napvilágot 1978-ban, és akkora sikert arattak vele a partikultúrában, hogy mindmáig presztízskérdés a gyűjtők körében birtokolni egy példányt az ominózus darabból.

Mindazonáltal a duó nem folytatta tovább a diszkózást, és ma már valószínűleg a történelemkönyveken kívül más nem is emlékezne a Disco Clubra, ha Luke Vibert valami véletlen folytán fel nem fedezi újra 2004-ben. A kiadványt ráadásul még huszonhat év után is annyira izgalmasnak találta a kísérleti elektronika császára, hogy szó szerint újra kiadatta Aphex Twin kiadóján, a Rephlexen. Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy a semmiből ismét előkerült Bernard Fevre, a múltra való tekintettel felvette a Black Devil Disco Club nevet, és 2006-ban elkészítette a folytatást (amit csak stílusosan 28 Afternek nevezett el). Az igazi csattanó meg csak ezután jött: egy 2007-es interjújában elárulta, hogy Jacky Giordiano soha nem vett részt a Black Devil-koncepcióban. Csupán azért került fel a neve a korongokra, mert szívességből fizette neki a stúdiószámlákat...

Nyáron ráadásul megjelent a harmadik album is Eight To Eight címmel, ami méltó befejezése az időközben Cosmic-trilógiaként elnevezett ciklusnak. A számmisztika szerint a nyolcas szám fontos napjainkban: a pekingi Olimpia 2008. augusztus 8-án kezdődik pontban 8 óra, 8 perc és 8 másodperckor; a Kabbala szerint pedig a nyolcas szám a bőséget, hatalmat, kozmikus tudatosságot, boldogságot és végtelenséget jelenti, de van egy bölcsesség is, miszerint „hét a mennyország, a nyolc pedig a kapuja”.

Olyan érzésem van a lemez hallgatásakor, hogy Bernard Fevre (aki egyébként idén töltötte be a hatvankettőt!) érti a space/cosmic diszkó eszméjét, és még annak ellenére is képes kellemes, távoli galaxisokba vágyódó atmoszférát teremteni, hogy az Eight To Eight már kissé megkopva szól. Nem annyira pszichedelikus, mint a stílus skandináv uralkodóinak, Lindtsrömnek és Prins Thomas-nak a munkái; nincsenek benne különösebben kiemelkedő megoldások, sem formabontó sablonok. Hat, teljesen hétköznapi diszkózene az Eight To Eight (ami így terjedelmében a 70-es évek lp formátuma előtt tiszteleg), amin Salvador Dali találkozik Cerrone-nal, és elmélkednek egy nagyot a szürrealista festészet és az elektronikus zene kapcsolatáról valami new yorki galériában megrendezett giccspartin. A hangzás ódivatú, ha nem tudnánk, hogy mi pörög a lemezjátszóban, akkor könnyedén hihetnénk azt, hogy valami hőskori gyűjteménnyel van dolgunk.

A Free For The Girls és a For Hoped az album zászlóvívői: maximumra feltekert space diszkó utánérzés, táncolható ütemek és szépen csilingelő dallamok jellemzik a két felvételt, amik kiemelik az Eight To Eightet a szürke középszerűségből, és lezárnak egy harmincéves periódust. Nem tudom, hogy Bernard Fevre mihez kezd ezután, de valószínűleg nem sértődnénk meg, ha idős kora ellenére még nem vonulna nyugdíjba.

A MyMusic értékelése: 7/10

Velkei Zoltán

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább