2008. július 15. | Neményi Márton

Így mentem el! – szigorúan +18!

Rövid és sok újdonságot nem tartalmaz, mégsem kamu-kiadvány a Taxidermia EP. Amon Tobin, a brazil zseni egy magyar rendező kedvéért váltott zenei eszköztárán, és az együttműködés tökéletes. Ami Pálfi György a filmben, az Amon Tobin a zenében: pofátlanul fiatalos, eredeti és formabontó, kíméletlen arányérzékkel és ízléssel megáldott céltudatos művész, az új EP pedig egy nagyon fontos mozi nagyon fontos zenéje.

Nem vagyok egy rajongó alkat, de a tavalyi évem nagyjából teljes egészében Amon Tobinról szólt. A 2007. január elején megjelent Foley Room volt az első lemez, amit abban az évben meghallgattam (meg a második, harmadik, és ki tudja még, hányadik), és hiába minden hallgatóbarátságtalanság, azt az albumot nekem találták ki. Eleve szimpatikus, hogy képtelenség elhelyezni az elektronikus zenei alműfajok bármelyikében, sőt még magát az elektronikus zenét is kinövi: egyszerre döngöl a fölbe brutális törtjeivel, kábít el a zenei textúrák variálásával, és működik (bizony!) klasszikus zeneként. Háttérben hallgatva működésképtelen, nem lehet nem rá figyelni, miközben örökösen lesben áll: kapsz egy ismerős hangfoszlányt (a cím azt jelenti: zörejszoba, ami ezúttal az alkotás legfontosabb helyszíne volt), bólogatható ütemet, dalszerű szerkezetet, és mire megnyugodnál, hogy biztonságban vagy, elveszi tőled, és összezavar valami egészen mással.

A Foley Room nem csak kompaktabb, velősebb és veszélyesebb volt, mint az előzőek (alig van rajta öt percet meghaladó tétel, ami nagyon jót tesz a lemeznek), nekünk még egy változás feltűnhet: az itt-ott felbukkanó magyaros hatások. Az első szám eleje konkrétan tiszta Kodály, a drum and bass-ütemekkel szétszabdalt kislemezdal, az Esther’s esetében pedig elárvult keringő-betétekkel zavarja össze a hallgatót. De hogy jutott el a kanadában élő 36 éves brazil származású zeneszerzőzsenihez a magyar motivumvilág? Hát Pálfi Györgyön, a 34 éves rendezőzsenin keresztül.

Pálfi nagy rajongó, és amikor a Taxidermiát tervezte, nem is volt kérdés, milyen zenékkel szeretné megtolni az eleve brutális hatású képeket. Amikor még úgy volt, hogy az elejefőcím a hírhedt önboncolás véres-szaftos vágóképeiből áll majd, elküldte a leforgatott részeket Tobinnak azzal, hogy ide a legnagyobb „slágerét”, a Four Ton Mantist képzeli. A zenész akkor már jócskán benne volt a Foley Room munkálataiban, de miután látta a nyers anyagot, visszaírt: hagyd a régi dolgaimat, írok én neked újakat. És lőn: a Taxidermiában nincs sok zene, de ami van, az nagyon hangsúlyos, és ami a lényeg, mindegyik eredeti, csak a film számára írt darab (kivéve a tíz évvel ezelőtt kiadott lötyögős-dzsesszes Novát, ami akkor megy, amikor az evőbajnok Balatony Lajos a balatonparti szocializmusban tetvészkedik újdonsült arájával).

A filmet 2006. őszén mutatták be, de a filmzene kiadására mostanáig kellett várnunk. Érthetetlen, miért, hiszen az anyag nagy része eddig is hallható volt a film honlapján, Tobin mester ráadásul nem is igen bővítette ki a nagyrészt egy-másfél perces tételekből álló művet. Ez persze semmit nem von le a végeredmény értékéből, ami a filmtől függetlenül nagyot durran - persze egész más az élmény, ha a hallgatás közben beugranak a vonatkozó jelenetek, amik Pálfinak és Pohárnok Gergely operatőrnek hála pontosan olyan hipnotikusak, mint a számok.

Így is kijött egy EP-nyi (21 perces) játékidő, amiben egy másodpercnyi üresjárat sincsen. A sötét, baljós zenei világ változatlan, a hangszerelés és a tempó más. A kétrészes Run című darabban például a zakatoló, majd törtekre váltó ütem alatt valami furcsa, torzított cimbalom szól, akárcsak a Blood Sweat And More Bloodban szintén hátborzongató vonósokkal erősítve. Az ambientes címadó „dal” sem hagy fekve szőrszálat az alkaron, főleg, ha beugrik a végefőcím előtti utolsó jelenet, amelyet aláfest (amikor az objektív behatol a megcsonkolt és műtárgyként kiállított Balatony Lajoska köldökébe). A Here Comes The Moon Man szintén egy teljes értékű, ízig-vérig Amon Tobin-os darab, mellesleg a leghíresebb is. Nem csak azért, mert a film egyik kulcsának számító, zseniális trükkel megoldott kádjelenet alatt szól, hanem azért, mert b-oldalas dalként már szerepelt egy korábbi kislemezen.

A további anyagokat inkább kötelességből pakolták fel az EP-re, hiszen az egy-két perces töredékeket a szerző érintetlenül hagyta. Rural Soldiers, Introducing The Son, Factory Training – aki látta a filmet, tudja, mire kell gondolni, aki meg nem, annak úgysem lehet elmondani. Pótolja be mindenki.

Rövid és sok újdonságot nem tartalmaz, mégsem kamu-kiadvány a Taxidermia EP. Amon Tobin egy magyar rendező kedvéért váltott zenei eszköztárán, és az együttműködés tökéletes. Ami Pálfi a filmben, az Amon Tobin a zenében: pofátlanul fiatalos, eredeti és formabontó, kíméletlen arányérzékkel és ízléssel megáldott céltudatos művész, az új EP pedig egy nagyon fontos mozi nagyon fontos zenéje. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem már rég nem érdekel a március tizenöt meg az augusztus húsz (az október huszonhármat ne is említsük), de most egy kicsit mégis büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok.

Neményi Márton

A MyMusic értékelése: 9/10