2008. július 1. | Fodor Csaba

Sigur Rós: Með suð í eyrum við spilum endalaust

Sigur Rós: Með suð í eyrum við spilum endalaust | Az izlandi Sigur Rós ötödik stúdióalbumának elkészítése során két lehetőség állt az együttes előtt, vagy megmaradnak az eddigi pszichedelikus pátoszzenélésnél, melyből már szinte mindent kihoztak, vagy változtatnak a koncepción és szembemennek az eddig felépített angyali stílussal, s némileg nyitnak a populáris zenék felé. A Með suð í eyrum við spilum endalaust című albumot meghallgatva kiderül, hogy egyik utat sem feltétlenül járták be, inkább csak meztelenül elkalandoztak a két ösvény közti erdőben, ahol belecsúsztak valami giccses mocsárba.

Az 1997-ben a Von című albumukkal befutott, majd a 2005-ös Takk…-kal nagyszerűt alkotó Sigur Rós-on már május végén, a Gobbledigook című szám megjelenésekor lehetett érezni, hogy a frissíteni próbálnak és ezzel együtt tudatosan nyitnak a popzene felé. A reykjaviki banda új albumának nyitószámaként szereplő dal nem is lett más, mint egy Animal Collective-re hajazó, tábortüzes akusztikus gitárral és törzsi dobokkal vegyített, slágergyanús popkísérlet. Ami ettől függetlenül nem rossz. A második Inní mér syngur vitleysingur is hozza a már említett poposabb vonalat, a végén az együttestől jól ismert emelkedett lezárással, csilingeléssel, fúvósokkal. A baj csak az, hogy a következő két szám erejéig is beleragadnak ebbe a nagyzenekaros, sok hangszeres, mégis egysíkú és kiszámítható felépítésbe. Az ötödik, Festival című dal már inkább a régebbi albumokon megismert lassan építkezős, sötétebb hangulatú szerzemény, melyhez Jónsi Birgisson falzett hangja is némi feszültséget kölcsönöz, de az ötödik perc környékén beszálló elektromos gitárral szép lassan újra eléri a klasszikus elemekkel dúsított posztrock happy-endet. Az együttestől eddig megszokott minimalista hangszerelést egyre kevésbé érezhetjük, ahogy haladnak egymás után az album dalai. A túlzásba vitt díszítés a hetedik, Ára Bátur című számnál ér el arra a szintre, hogy az ember már azon gondolkodik, hogy kikapcsolja-e a lejátszót.

Flood (Nine Inch Nails, U2, PJ Harvey) producerkedése, és a különböző helyszíneken felvett (New York, London, Havanna és Reykjavik) dalok is mutatják, hogy a banda változtatni akart eddigi stílusán, de a kész anyagból kiderül, hogy nem is olyan egyszerű eltérni a már megszokott zenei sémáktól. Csak egy-két szám erejéig sikerült valami újat hozni az albumra, amúgy unalmas és giccses építkezés jellemzi a számokat. Egyébként, ezen az albumon szerepel először angol nyelven énekelt dal, méghozzá az All alright című zárószám, valószínűleg ezzel is próbálnak még nagyobb közönséghez eljutni. A Sigur Rós a Takk… című lemezen nyújtotta eddigi legjobb teljesítményét, s azt ezzel a mostani kiadvánnyal sem felülmúlni, sem saját stílusukat alapjaiban megváltoztatni nem sikerült. De még erről az albumról is sugárzik az együttestől eddig megszokott energia, és a dalok elég jól illenek a borús nyári estékhez, s mivel a korong hallgatása közben kint épp kopogott az eső, nem kaptak nagyon rossz pontszámot, de középszerűnél semmiképp sem jobb.

A MyMusic értékelése: 6/10

Fodor Csaba