2008. június 23. | déka

Klasszikusok: Johnny Cash: American IV: The Man Comes Around

Johnny Cash American IV-ja kétséget kizáróan igazi gyöngyszem az American Recordings sorozatban, és talán az énekes életművében is. Receptje; végy egy öreg motorost, egy karcos-fájdalmas hanggal megáldott legendát, végy legendásan fájdalmas dalokat, és végül végy egy zseniális producert!

1993-ban Rick Rubin, aki többek között az RHCP-vel, Culttal, és Danziggal dobta be magát a köztudatba, felkérte Johnny Cash-t, hogy szerződjön hozzá, és akkor azt énekelhet, amit akar. Cash igent mondott, és nappalijában egy szál gitárral rögzítette azt a néhány dalt, amivel megnyerte a Grammy-t, a legnagyobb country-visszatérő címét, és ezáltal egy belépőt a ’94-es Glastonbury egy színpadára, amit utóbb karrierje egyik csúcspontjaként értékelt.

Gondolták ketten, ha már ez ilyen jól sikerült, folytathatnók is, és belekezdtek abba a sorozatba, melynek ötödik részét már csak az énekes halála után, 2006-ban hozott ki Rubin, hatodik részét pedig idén várhatjuk. A sorozat kiemelkedő darabja, melyet Cash halála előtt közvetlenül készített, az American IV: The Man Comes Around.

Az agg trubadúrt a kezdetektől a rádióban hallott populáris country, a gospel, és az angol (illetve inkább az ír) népzene befolyásolta. Ennek megfelelően az American IV-on is ilyen stílusban válogatták a dalokat, a Rick Rubinnal való együttműködése óta bevált ötletet itt is kamatoztatják.

Igen szikár kísérettel, kortárs előadók borús szerzeményei mellett (mint az American Recordings-on, vagy az azt folytató Unchained-en Beck és a Soundgarden muzsikája, illetve a következő American III-n Nick Cave, Tom Petty, vagy a U2 nótái), a mester saját dallamai, angol, valamint ír népdalok is helyet kapnak a lemezen, a country klasszikusokról nem szólva.

Mindez viszont annak fényében jelenik meg, hogy az énekes számtalan betegsége (az idegrendszert támadó Shy-Drager szindróma, cukorbetegség, stb…) megtörte fizikai valóját, a kórházi kezelés során pedig a tüdeje is tönkrement, és ez hangján is hallatszik. Már az American III. is sokkal sötétebb hangulatú volt a sorozat első két részéhez képest, de ami az American IV-on hallható, az szó szerint készülődés a halálra.

A címadó Man Comes Around például egyike Cash utolsó saját dalainak. Teleszórta bibliai utalásokkal, a jelenések könyvéből, Jézus második eljöveteléről, az ítéletről és mennybemenetelről énekel. A Bridge Over Troubled Waterben, mely Simon és Garfunkel hattyúdala volt, a „halálos” Fiona Apple a partner.

További legendásan szomorú dalok még az I Hung My Head (Sting gyilkos balladája), a Beatles In My Life-ja, és a Sam Hall is, mely már egy ’65-ös lemezén (Sings the Ballads of the True West) is szerepelt régi angol népdal. A Danny Boy az USA-ba szakadt írek kvázi protest-dala, az I’m So Lonesome I Could Cry-nak pedig már a címe is sokat elárul. A tradícionális country szám Streets of Laredo épp meghaló és a tovább élőknek tanácsokat osztogató cowboy-ával sem a legvidámabb darab.

A záró We’ll Meet Again kedvelt második világháborús katonadal arról szól; most harcolnom kell idegenben, de még találkozunk (bár valószínűleg már csak a túlvilágon).

Az igazi nagyágyú azonban a kislemezre is kihozott Hurt-ben testesül meg. Rick Rubin (Reznor haverja) javasolta Cashnek ezt a dalt a lemezre, mely aztán óriási siker lett. Reznor először idegenkedett, viszont mikor látta a dalhoz készített Grammy-díjas videót (Cash életképeivel) és hallotta a tiszta, erőteljes megközelítést, állítólag még ő is megkönnyezte („Elhagyott a barátnőm, mivel ez a dal már nem az enyém többé”). Valóban, az önmagában zseniális dalhoz nem sokan tudnak hozzátenni, Cash előadásában viszont nyilvánvalóan többletet nyert a nóta.

Azzal pl., hogy a szarkoronát a szövegben töviskoronára cserélte, a Nyughatatlan szintén Jézusra utal, emellett brutális választás volt a Hurt-öt megfejelni még a DM Personal Jesus-ével is, melyben a Chilis Frusciante brilliánsan egyszerű riffjével, Billy Preston tétova honky-tonk témájával zavarba hozza még a legcsőlátásúbb Depeche fanokat is. Szikár, húzós, erőteljes. Maga a téma pedig félelmetesen hangzik egy olyan csávó szájából, aki szó szerint mindent megélt már.

Hozzá kell tenni, az artwork simán a kiadvány non plus ultrája. Amellett, hogy valóban ez a két szám szól a legütősebben a lemezről, Cash élettől meggyűrt kezét (a megfeszített jézusos pecsétgyűrűvel) ábrázolni a kislemezborítón, irgalmatlan csapás hívőkre és hitetlenekre egyaránt.

A másik erős pont a First Time Ever. Ezt a nagyszerű szerelmes dalt Ewan MacColl írta feleségének még ’57-ben. Kiegyensúlyozott, harmonikus dallamával és Cash letisztult énekével tökéletesen kifejezi az öreg férfi érzelmeit felesége iránt. Nem is csoda, hogy miután June Carter 2003 májusán meghalt, öt hónap sem kellett ahhoz, hogy a Nyughatatlan is kövesse a sírba.

Amilyen borús tehát a felütés, olyan a folytatás is, azonban ez nem a kamaszok nyavalygó szuicid depressziózása, ez az érett ember felkészülése a nagy útra. Nem kiabálós, nem sírós – bár kétségtelenül vannak katartikus pillanatok. Egyszerű, békés és bölcs. Amilyennek mindenki szeretné a véget, mikor elérkezik.

déka

A MyMusic értékelése: 10/10

Johnny Cash: American IV: The Man Comes Around
(2002. november 5., 15 szám – 51:55, American Recordings/ Universal)

1. "The Man Comes Around" (Cash) – 4:26
2. "Hurt" (Reznor) – 3:38
3. "Give My Love to Rose" (Cash) – 3:28
4. "Bridge Over Troubled Water" (Simon) – 3:55
5. "I Hung My Head" (Sting) – 3:53
6. "The First Time Ever I Saw Your Face" (MacColl) – 3:52
7. "Personal Jesus" (Gore) – 3:20
8. "In My Life" (Lennon/McCartney) – 2:57
9. "Sam Hall" (Ritter) – 2:40
10. "Danny Boy" (Weatherly) – 3:19
11. "Desperado" (Frey/Henley) – 3:13
12. "I'm So Lonesome I Could Cry" (Williams) – 3:03
13. "Tear Stained Letter" (Cash) – 3:33
14. "Streets of Laredo" – 3:41 (Traditional)
15. "We'll Meet Again" (Charles/Parker) – 2:58