2008. június 10. | déka
Karafiáth Orsolya bemutatja a Maffia-klub című film zenéjét. A merész multimediális kaland során a regény a Maffia-Klub tagjainak vallomását tartalmazza egy eltűnt férfiról, akihez egykoron mindannyiuknak köze volt. A történethez készült igen eklektikus lemezen pedig a tizenkét nő megzenésített versek formájában is feltárja; mitől olyan legendás pasi ez a Lajos.
Tizenkét nőről és egy férfiról regényt, filmet, és egyszerre koncepciózus lemezt is megjelentetni, úgy, hogy többnyire a zenészekre bízzák a megzenésítendő versek kiválasztását, elég bátor opció. Karafiáth zenei irányultságát jól jellemzi a javarészt nem mainstream, illetve épp feltörekvő zenekarok kiválasztása az együtt alkotásra, de egy kortárs költőnőtől/dívától nem is várnánk mást.
Fellelhető minden, ami általában nem szól a kereskedelmi rádiókban; a feltörekvőket a Grand Hotel Budapest, a ska-sokat a Malacka és a Tahó, a jazzistákat Soma és Majsai, a gyógyegereket a Kistehén, az altereket a Kaukázus, Péterfy Bori és a Boogie Mamma, míg a world/etno/egzotikus vonalon mozgolódókat Palya Bea képviseli – ahol szükséges, ott női hanggal kiegészítve. Ezek után megjósolható, hogy ezt a lemezt is jobbára az értelmiségiek fogják gyakran hallgatni, a rajongók meg talán megveszik divatból, de biztos nem koptatják szénné.
Címéhez méltóan – a Káoszfiú újra támad – az első szám egy igen elborult zongorakíséretre történő trallalázás, mintha egy XIX. századi, irgalmatlanul tehetségtelen nemeskisasszony áriázna egy kortárs billentyűs (teszem azt, Keith Jarrett) bemelegítésére. Mindez – félreértés, és sértődés ne essék - valószínűleg a koncepció része, a káoszból a kitisztulás felé mozdulás.
Ezután megkapjuk az első prózai részt is, mely a többivel együtt átvezetőként szolgál majd a zenés számok között a lemez hátralevő részében, és amely egyébként a maffiatagok képében a tizenkét női archetípust szándékszik megjeleníteni.
Az első női vallomás zenei köntösben a Grand Hotel Budapest tollából született és Németh Juci vendégéneklésével elhangzó Diamond Rain, mely szerencsére igen erős indítódarab, a legszebb beat-szerelmesdal hagyományokat követi, kimunkált harmóniasor, álomszerű megszólalás. A Kaukázus is erős pont, a savas szöveghez kitűnően illeszkedik a kiábrándult, „cigi lóg a szája szélén” ének. A Gasner, Enci és Bálint előadókkal megjelölt Főszerelmes kicsit úgy hangzik, mintha a nyolcvanas években született volna, bájosan amatőr.
Hogy a vájt fülűeket is meggyőzzék a lemez létjogosultságáról, ezután helyezték el az illetékesek a Soma és a Libidó interpretálásában elhangzó Hold a vízen c. opuszt. Somát mindig is tiszteltem egyéniségként és nőként is – nyilvánvaló volt, hogy ha valaha lemez készül a tizenkét női archetípusról, neki fix helye van a közvetítők között. Viszont soha nem tudtam kibékülni azzal, ahogy énekel. Bár most kissé visszafogottan nyomja, ami szimpatikus, a számot mégsem miatta élvezem, hanem (kb. nyolcvan százalékban) Szappanos Gyuri bá atom, fejletépős bass-játéka miatt.
A Kistehén kukabúvárai is hozzák formájukat és Kovács Patrícia is kellemesen illékony, de a séma most is a Szájber gyerek. Ami igazán groteszk, hogy ezután rögtön a Lajos, Lajos című dal szól szintén operai hangképzéssel, egy szál zongora kíséretében.
A Malacka és a Tahó nem csillogtatja dallamírói képességét a Maradni-ban, Bárdos Deák Ági és Borovitz Tomi nem sokszor lépnek ki a prózából, ami az éneket illeti, viszont a hangszerelés, és a macskanyávogással kezdődő struktúra igen előremutató és nagyon jól szól.
A Boogie Mamma is egy igen ismerős hanggal, Für Anikóval kollaborált a Game Over-ben, a dalnak – még ha nem is mestermű – kiváló dinamikája van, melyet nem csekély mértékben erősít Anikó játéka. Ezután lehet, hogy nem kellett volna ilyen predesztináló címmel rendelkező verset választaniuk, mert a Lidérc! Nem Nagy Ügy interpretációja valóban nem nagy ügy. Sem ereje, sem mélysége nincs, és még Péterfy Bori hangja sem menti meg a produkciót.
A Majsai Swing Band sem járt jobban, hozzájárulásuk kimerül egy szimpla rocky-ban, big bandre hangszerelve, kis scat-tel és walking bass-el olyanná téve, mintha szólna valamiről. A lírai tartalmat természetesen nem vonja kétségbe senki, de e két utóbbi dal nem sokat tesz az eredeti művekhez. Ezzel szemben kellemes csalódást okoz az Illúzió Easy Jet-tel szárnyalunk-ja. Egyszerű, de szép dallam, minden hangszer a helyén, és senki sem nyomakodik előre.
Az utazás a tizenkét nő lelkében az origohoz érkezik vissza, a záró dal megegyezik a kezdővel, a Diamond Rain-t ismét, ezúttal Palya Bea tolmácsolásában hallgathatjuk meg. Az acapella előadásról nincs mit mondani, amihez Bea nyúl, az arannyá – jelen esetben gyémánttá – változik, azonban, hogy ne érjünk ily’ tragikus-romantikus véget, és azt is megtudjuk, mi van végül is azzal a hülye Lajossal, egy abszurd „büntető track”-et is elhelyeztek a lemez végére.
Nos, ez a szó legszorosabb értelmében büntető. Karafiáth saját zenekara, az Elektrik Bugi Kommandó lezúzza a zenei határokról alkotott minden addigi elképzelésünket. Nemcsak - a feltehetően jobb sorsra amúgy sem érdemes - Lajost büntetik (a „nicsak, a fejedből kiáll egy balta”, ill. „hullád a trágyadombon büdös és legyes, és ha újjászületsz majd, mint egy rohadt giliszta, a misszió már vár és feltűz egy horogra…” sokat sejttetnek), de a hallgatóknak sincs kegyelem.
Tehát most is az örök igazságra lyukadunk ki; hiába Palya Bea éteri nőiség, Soma misztikus vamp-ja, a GHP romantikája, vagy akár a Malacka és a Tahó abszurd leánya, melyek a lemez legerősebb prezentációiban jelennek meg, azaz hiába a sokféleség, a nő különböző arcainak bemutatása, a tanulság örök; még most sincs tüzesebb és pusztítóbb egy megsebzett nő haragjától.
Hogy szükség van-e ennek az igazságnak az újrafogalmazására 2008-ban, a lemezzel kapcsolatos legfontosabb kérdés, melyet feltehetünk. A válasz igen is, nem is. Nem, mert a zenekarok – tisztelet a kivételnek – nem adtak bele mindent, így nem pontos a rajz a női lélekről. Igen, mert a nők is az egyarcúság felé tartanak, ezért nem is lehetne aktuálisabb egy tanulmány arról, hogy valójában különbözőek vagyunk, és még egyszer igen, mert rendhagyó és eredeti vállalkozás a magyar oldalon egy ilyen OST. Kívánjuk másoknak is, hogy folytassák ebben a stílusban.
A MyMusic értékelése: 6/10
Karafiáth Orsolya: Maffia-klub Soundtrack
(2008 május, 26 szám - 48 perc, X-Produkció)
déka
Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.
Hozzászólások |
---|
savashenrik | 2008. jún.. 18. 21:45 | 1 |
karafiáth egy fogyatékos senki. élő példa arra, hogy a mai kortárs sznobokkal bármit meg lehet etetni. | ||