2008. május 18. | déka

Grand Hotel Budapest: Bugyikat le és fel a színpadra!

A pesti éjszakák egyre gyakrabban hangosak minőségi melódiáktól. Az értelmiségi- és diáksereg kedvencei sorában a legújabb versenyző a hanyag eleganciájáról és zsíros, swingbeat-jellegű koncertjeiről ismert Grand Hotel Budapest.  A MyMusicnak az énekes-gitáros-dalszerző Tamás László, és Csorba Lóránt (basszus, ének, dalszerző) adott interjút.

Hogy és mikor alakult a zenekar?

CSL: Egyszer felmentem az Iván barátomhoz (volt gimis osztálytársam) amikor ott volt a bátyja, Laca is. Ez 2004 nyarán történt, és akkor eljátszottuk egymásnak néhány saját dalunkat gitáron. Egyből megvolt a közös hang, meg is állapodtunk abban, hogy együtt kéne bandázni. Utána eltelt kb. 3-4 hónap, anélkül, hogy bármi történt volna.

TL: Aztán decemberben lementem egy kocsmába, ahol láttam egy fickót, aki úgy nézett ki, mint a Lóci, és elkezdtem távolról szólongatni, hogy „Lóci, Lóci te vagy az?”, valamiért nem mentem oda hozzá. Csak szólongattam, és elkezdett pörögni az agyam, hogy ezzel a Lóci sráccal tényleg kéne zenélni. Végül oda is mentem hozzá és rákérdeztem, hogy „Te vagy az, Lóci?” és mondta, hogy „Nem.”. Erre rögtön írtam egy sms-t a Lócinak, hogy „Figyelj, szerintem együtt kéne zenélnünk” és hamar jött is a válasz, hogy „OK.” A két ünnep között összeültünk, én innen datálom a zenekar megalakulását.

CSL: Jól működött a kettősünk! Elég hamar bevettük a dobost, a Marcikát (Hajnal Márton), aki épp az első közös próbánk előtt törte szét a kocsiját. És bejött félmeztelenül, ilyen őrült fejjel, elsőre nem nagyon tudtam hova tenni a srácot. De persze kiderült, hogy jó fej. Aztán csatlakozott hozzánk az első billentyűsünk, Marschall Marci is (most már Dobozy Ágoston a GHBP billentyűse). Egy hónap intenzív próbálás során összeraktunk kb. 13 dalt. Karafiáth Orsolya szülinapi buliján volt az első fellépésünk.

Hogy kerültetek oda?

TL: Én ismerem régről az Orsit, és megkért, hogy zenéljünk a születésnapi buliján. Aztán jött számtalan klubkoncert, Gödör, Trafó, a régi Ötödik Bejáró, Almássy tér, ZP Szeparé stb.

Karafiáth Orsi megzenésített verseit (a Maffia-Klub című film zenéje) kiadták egy cd-n, és ti is rajta vagytok. Ezek szerint akkor innen a felkérés is, ugye?

TL: Megtisztelő feladatnak éreztük, amikor Orsi felkért minket, hogy zenésítsük meg az egyik versét. Teljesen szabad kezet adott, semmilyen megkötés nem volt. Felütöttem a Karafiáth kötetet, és ahol kinyílt…

A sors kezére bíztad magad...

TL: Igen, mondhatjuk. A Diamond Rain című versnél nyílt ki és egyből elkezdtem megzenésíteni. Kivételesen egy basszusgitár volt a kezemben, nem is gitár, és szépen végigmentem a szövegen. A dal első verziója teljesen punkos, kamaszos lendületű lett. Ez szép lassan elkezdett átalakulni és a lemezre vett végleges verziója már egy teljesen lenyugodott, letisztult, már-már lírai Diamond Rain lett. A daloknak is van evolúciója. Németh Jucival éneklem közösen a számot, most jelent meg a Maffia-Klub című Karafiáth könyv mellékleteként és önnálló kereskedelmi forgalomban is kapható. A lemezen olyan előadók adják még elő Karafiáth verseit, mint Palya Bea, Péterffy Bori, Kaukázus, Kistehén, Bárdos- Deák Ági stb.

Mi insiprál írás közben? Honnan jött például a Hetedik kerület című dal?

TL: Egyik este egy dark-buliba keveredtem, sok feketébe öltözött arc táncolt Depeche Mode-ra meg hasonló zenékre. Tök jól éreztem magam de láttam, hogy ez egy másik szubkultúra. És akkor rádöbbentem, hogy ehhez képest én is tartozom egy bizonyos szubkultúrába, amiről korábban nem tudtam, csak hozzájuk viszonyítva vettem észre. És ez volt akkor számomra a hetedik kerületi életérzés. Egyrészt, mert itt lakom másrészt mert itt van egy csomó romkocsma meg ezek a kultikusnak mondott helyek, és mindenki ide jár. Ez volt az indíték a dal megírásához. És akkor elkezdtem játszani a szavakkal, hogy pesti est, meg egy szimpla kert, amik itt mindenki által ismert fogalmak, de ha kis betűvel írjuk őket, máris kétértelműek.

És ez a Budapest-mánia?

CSL: Régen flasheltünk arra, hogy volt 4-5 nótánk, amik Budapestről szólnak, és hogy ez egy Budapest-blokk meg mit tudom én, de erről elég hamar letettünk.

TL: Kezdetben tényleg úgy éreztük, ezek a dalok minket jól jellemeznek. Mert mi egy budapesti banda vagyunk és mondták is többen, hogy valahogy budapesti hangon szólalunk. Most már kinőttük ezt a dolgot, de a nevünk még őrzi, és ezeket a számokat természetesen továbbra is játsszuk.

CSL: Jó lenne, ha Bp olyan hely lenne, mint amilyennek a mi zenénk lefesti.

TL: Igen, mint Lennon Imagine-je, van egy idealizált képünk a városról, és hát tudjuk, hogy nem ilyen, de jó belebújni.

A visszajelzés?

TL: Aki szeret miket, az nagyon szeret általában. A koncertjeinkre elég sokan eljönnek és egyre többen éneklik velünk a szövegeket. A honlapunkon is fent vannak a letölthető számaink, ott rendszeresen kommentálják őket, hajba kapnak, vitatkoznak egymással a rajongóink. De szakmai elismeréseket is kaptunk (pl Fringe díj).

Mi volt a legtávolabbi hely, ahová eljutottatok?

CSL: Erdély. Az nagyon jó volt…Volt egy kedvesen- amatőr fesztivál ahol az utolsó pillanatban derült ki, hogy nem játszhatunk a meghirdetett helyszínen. De hamar kerítettek egy hangulatos pincét helyette és azt hiszem nem is jártunk ezzel rosszul…

TL: Mivel nem volt DJ a koncert után, így gyakorlatilag felvállaltuk a DJ szerepét élő hangszerekkel, iszonyú jammelés kezdődött, percenként váltakoztak az emberek a dobok meg a basszgitár mögött. Ez egyáltalán nem jellemző ránk, de ott, abban a közegben ez egy nagyon-nagyon jó buli volt

CSL: Volt egy marosvásárhelyi színészgyerek, egy kicsit be volt már nyomva, és elkezdett rappelni. Én vettem a lapot, és elkezdtünk egy rap-bárbajt. Ment az iszonyatos oltogatás. Aztán kibukott a számon egy olyan, hogy „egy székely gyerek, akit szégyellhetek”. Megfagyott a levegő, de utána válaszként jött a „pesti köcsög” és ez feloldotta a hangulatot, óriási buli volt.

Lemez mikor várható?

TL: Tavasszal elkészítettünk egy háromszámos maxit, most ezt próbáljuk minél több helyre eljuttatni, néhány rádió már játssza a dalainkat. Még idén szeretnénk egy nagylemezt. Az már megvan, hogy hol, kivel szeretnénk dolgozni. Startra készek vagyunk.

Mi a cél?

CSL: Leginkább az, hogy minél több embernek legyen olyan élménye, mint ami most van a koncerteken. Eljönnek, van, aki jól érzi magát, iszonyatosat bulizik, a másik fele meg meghökken a tört ütemeken, ott ül a sarokban, és összekuszált fejjel megy haza, hogy „ez mi volt?!”, tehát mindenkinek élmény.

Ha bárkivel játszhatnátok - akár a múltból - ki lenne az?

CSL: Az a baj, hogy csak mi ketten vagyunk itt a bandából, és mi végletes Beatles-fanok vagyunk. Tehát velük.

Üzentek valamit a pesti lányoknak?

TL: Igen. Töltsétek le a számainkat, hallgassátok sokat, írjátok ki cd-re és adjátok oda a barátnőtöknek is!

déka