2016. július 19. | Stewie
A fesztiválokban az az egyik kedvenc élményem, hogy mindig eljutok olyan koncertekre, amikre addig nem tudtam, vagy nem érdekelt annyira, hogy elmenjek külön rá. Az Efotton eddig az első ilyen élményem a Bohemian volt.
Mindig is szerettem a folk és a punk keveredését. Nagyon jó koncepció, és szeretem a kísérletező zenéket. Ezért nem is értem utólag, hogy eddig miért nem voltam egyetlen BB koncerten sem. De csak szépen sorjában.
A koncert hangosítása elfogadható volt, bár mint az egész fesztiválon eddig, most is volt egy kis kivetnivaló benne. De kedvem nem szegte. Az már inkább hogy az egész színpad egy bő fél óra csúszásban volt. Kicsit zavaró, rontja az élményt, főleg hogy nem is értem miért és mikor történt a csúszás.
És a koncert. Ekkora örömünnepen még nem voltam eddigi életem során, pedig már rengeteg koncerten voltam. Az első pillanattól kezdve, egészen a ráadás utáni képekig végig energiával, örömmel játszottak. Olyan természetességet és felszabadultságok árasztotak magukból, hogy pár perce mindneki elfelejtette a sarat, az elázott cuccait, és minden gondját és csak táncolt.
Mert erre nem lehet nem táncolni! Még a végkimerülés szélén is önkéntelenül felteszed rá a kezed, és tombolsz. Ennek az a mellékterméke volt viszont, hogy egyetlen számra sem emlékszem karakteresen. A ritmusok megvannak, és pár sor is (bár a hangosítás miatt nem sokat lehetet érteni) a fejemben van még, de nem tudonék egyetlen címet vagy hosszabb részt felidézni. Ez a tökéletes koncertzenekar: amíg tart zseniális, fergeteges, de utána nem gondolkozol el rajta, otthon nem fogok rongyosra hallgatni őket.