3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
EFOTT 2016

2016. július 14. | Stewie

Hivatalosan is megnyitott az EFOTT!

Copyright:

Kinyitotta kapuit az EFOTT, minden fiatal és fesztiválos nagy örömére. Idén sikerült eljutnom az hivatalos megnyitóra is, amit a VIP-ben tartottak, rengeteg neves vendéggel. "41 év után illik megállapodnia még egy fesztiválnak is".

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Bár a fesztivál jelmondata, hogy "csak szabadon", mégis csak a sajtósok és a meghívott vendégek lehetettek ott a ceremnián, ami számomra fura azért. Mondjuk legalább tb pezsgő maradt. A megnyintón többen is felzólaltak, többek közt Palkovics László és Gulyás Tibor is, akik a beszédek után alá is írtak egy megállapodást a diákkedvezmények újragondolásáról.

Mindenki nagy szerencséjére a felszólalók bár sokan voltak, nem húzták az időt, tömören fogalmaztak. A felszólalók gondolatai közül talán a legérdekesebb a fesztivál "röghöz kötése" volt. Többen is kitértek arra, hogy szerintük ideje lenne az EFOTT-nak gyökeret eresztenie Velencén, és felhagyni a vándorlással. Bár a tó valóban varázslatos és hangulatos, személyes véleményem szerint teljesen megváltozna a képe a fesztiválnak, ha nem lenne a vándorlás. Az esszenciájához ad hozzá, hogy bejárhatjuk az ország különböző városait, megismerkedhetünk a helyi hangulattal, ami az EFOTT arculatára is hat egy kicsit mindig. Remélem a velencei polgármester álma marad ez az ötlet mindössze.

Képek: Innen!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2017. február 2.

Világsztárok érkeznek az EFOTT-ra: Sean Paul is Velencére jön

Szívmelengető hírek a téli időszak túléléséhez: a hazai kedvencek mellett világsztárok fokozzák majd a hangulatot az egyetemisták legnagyobb nyári buliján július 11. és 17. között, Velencén. Idén ugyanis az angol szintipop páros, a Hurts mellett az EFOTT színpadára lép a jamaikai reggae világsztár, Sean Paul is. A szervezők minden eddiginél nagyobb bulira készülnek. Tovább

2016. december 8.

Ismét meghódítja Velencét az EFOTT

A 2017-es EFOTT-ot a szervezők a 650 éves Pécsi Tudományegyetem hallgatóival karöltve készítik elő. A fesztivál a vizsgaidőszakok után, július 11-17. között lesz, a helyszín pedig ismét a Velencei-tó partja. Ám a buli idén egy nappal hosszabb lesz, mert a vasárnapi napon és éjszakán is teljes programmal várják a látogatókat. Akik idén is előre gondoskodnak hetijegyükről, egyben az EFOTT és kapcsolódó zenésztársak jótékonysági akciójában is részt vesznek.
  Tovább

2016. július 19.

Kihozták a maximumot - EFOTT összefoglaló

Eltelt pár nap a fesztivál után, mindenki kipihente magát, talán már a láza is elmúlt, szóval itt az ideje, hogy megnézzük, milyen is volt az EFOTT egésze. Tovább

2016. július 19.

Az idő sem szab gátat a tombolásnak - EFOTT 2. nap

Akik túléték az első napot, azokra a második nap erősen szeles napja várt. Sajnos így a strand sem opcionális, de unatkozni biztos nem lehet. A nappali programokkal párhuzamosan már későb délután elkezdődtek a koncertek, amik visszahozták az életet belénk. Tovább

2016. július 19.

Életem első Bohemian Betyars-a is megvolt

A fesztiválokban az az egyik kedvenc élményem, hogy mindig eljutok olyan koncertekre, amikre addig nem tudtam, vagy nem érdekelt annyira, hogy elmenjek külön rá. Az Efotton eddig az első ilyen élményem a Bohemian volt. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky