3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2015. június 10. | Dobos

Benjamin Gabe: Felülkerekedik az emberben a vágy, hogy alkosson

Copyright:

A Benjamin Gabe egy meglehetősen új, ám annál kidolgozottabb projekt a magyar zenei palettán. Természetesen a koncepciójuk és a beszélgetésünk alapján is látszik, hogy nem csak a hazai hallgatókhoz kívánnak szólni a zenéjükkel és videóanyagukkal. A nemrég megjelent debütáló single, a Part of Me mellett, önálló, a dalok születéséről szóló dokumentumfilm-sorozattal is jelentkeznek a srácok, ami rendhagyó jelenség a magyar színtéren.

A Benjamin Gabe valójában egy szóló, vagy teljes felállású zenekari projekt? Hogy kell elképzelnünk a zenekar, a performansz színpadképét?

A Benjamin Gabe egy zenekari formáció, jómagam és kollégám, Gerő János alkotjuk. Ez az alap felállás a Benjamin Gabe-ben, ahol Jani gitározik, én pedig az énekes-gitáros posztot töltöm be. Az idő múlásával az elő koncertekre teljes zenekari felállásban fogunk készülni, kiegészülve session zenészekkel, de alapvetően kettőnkből áll a produkció.

Mesélj kicsit a kezdetekről!

Mindketten régóta benne élünk a zenei életben. Személy szerint én egészen kicsi koromtól kezdve játszok hangszereken. Emlékszem mikor először volt kezemben gitár, azonnal dalt akartam írni, persze szöveggel együtt, pedig még csak egyetlen egy akkordot ismertem, es azt sem tudtam hibátlanul lefogni. Ha ez benne van valakiben, akkor az előbb vagy utóbb mindenképp előtérbe kerül, felülkerekedik az emberben a vágy, hogy alkosson. Janival közösen játszottunk egy zenekarban jó 5 évig, ott ismerkedtünk meg. A Benjamin Gabe koncepciója körülbelül két évig ért a fejemben. Ez az időszak a folyamatos írásról, tervezésről, felkészülésről, és nem utolsó sorban a tanulásról szólt. Végül hivatalosan 2014 decemberében, pont a szülinapomon hoztuk nyilvánosságra az első Realbackstage epizódot, mintegy beharangozva a Benjamin Gabe-t. 2015 februárjában hivatalossá vált a formáció, majd áprilisban meg is jelent az első dalunk Part of Me címmel.

A dalszöveg és az eddig elkészült dokumentumfilm-részek alapján teljes mértékben angol a projekt kommunikációja. Ez koncepció volt? Vannak esetleg angolszász felmenőitek?

Teljes mértékben ez volt a koncepciónk igen. A dalok, amiket az elmúlt két évben írtam, főképp angol szöveggel születtek, hiszen a stílushoz, ahogy azt a Part of Me-ben is hallani, az angol illeszkedik leginkább. Az évek során rájöttem hogyan használjam fel ezt a nyelvet szövegírásnál. Az angol egy univerzális, nemzetközi nyelv, ez tagadhatatlan, emellett a könnyűzene nyelve is. Csodálatos dolog a zenében, hogy az adott dal minden hallgatójának mást és mást jelent, más miatt fontos ugyanaz a dal, ugyanazzal a szöveggel. Ezért szeretem az angolt használni, mivel több “rést” hagy a szöveg értelmezésében. Minden kommunikációt az oldalainkon angolul folytatunk, mivel ez kinyithat bizonyos kapukat, amikről jó tudni, hogy nyitva vannak. Angolszász felmenőink egyébként nincsenek.

A Realbackstage csak a te alkotói ambícióidról/benyomásaidról szól majd, vagy szeretnéd kitágítani, és esetleg más zenészek/alkotók munkásságát is bemutatni majd?

A Realbackstage azt hivatott bemutatni, hogy hogyan készülnek a dalok, mi inspirált megírásuknál, milyen háttértörténet kapcsolódik a szövegek megszületéséhez, valamint, hogy bemutassa a háttérmunkákat, közelebb hozva minket a közönséghez. Jellemző a sorozatra a dokumentarista jelleg, melyeket főképp bizonyos események rekonstruálásával érünk el, ezáltal bemutatva bizonyos eseményeket, vagy gondolatokat. Igyekszünk filmszerű tartalmat készíteni, ahol fontos a karakter és a hangulatvilág. A Realbackstage a saját munkásságunkról szól, nem gondolkoztunk azon egyelőre, hogy ezt kiterjesszük egyéb előadókra, bár azt mindenképp érdekes lenne bemutatni, ha esetlegesen egy közös dal születne egy másik előadóval.

Hány részesre tervezitek ezt?

Nincs megtervezve előre, hány epizód rész fog készülni, úgy gondoljuk, hogy folyamatosan fog megjelenni egy-egy rész, hisz mindig vannak dalok, történetek, amiket érdemes bemutatni. Az első rész egy rövid bemutatása volt annak, hogy valami készülőben van, a második pedig a Part of Me dalunk születéséről szólt. Több epizód forgatókönyve már nagyjából kész van, a következőről annyit mindenképp elárulhatok, hogy egy kis meglepetéssel készülünk a követőink, rajongóink számára. A Realbackstage ötletei folyamatosan fejlődnek és változnak, ezek azt a célt szolgálják, hogy a részek egyre jobbak és minőségesebbek legyenek.

Hány dal van most elfekvőben, illetve mikorra várható ezek publikálása?

Írói vénával megáldott zenészként nálam nincsenek szakaszok, vagy szezonok, amikor írok. Az zeneszerzés és szövegírás nálam abszolút folyamatos, amikor jön az ihlet, a dalok egyszerűen megszületnek. Ezért mondhatom, hogy elég sok dalt írtam azóta, hogy a Benjamin Gabe koncepciója megszületett a fejemben. Több lemeznyi anyag áll a rendelkezésünkre, ezekből szeretnénk majd válogatni a jövőben. Talán ebből is látni, hogy a Benjamin Gabe egy már régóta forró dolog.

Dalonként terveztek haladni, vagy érkezik majd egy nagyobb lélegzetvételű, hosszabb hanganyag?

Egyelőre a tervünk az, hogy dalonként, single-k formájában jelenjenek meg a dalok, hogy bemutatkozzunk, és megismerhessen minket a közönség. Ezt követően mindenképp szeretnénk egy EP-t kihozni, ami nem csak, hogy divatos, de szerintem fontos formátum manapság a zeneiparban. Ez egyfajta összegzés lenne, amire minden szempontból szükség van egy idő után, valamin a későbbi nagylemez előfutára is lenne egyben.

Esetleg magyar nyelvű dalok írása nem érdekelne?

Szeretek magyarul is írni, viszont a Benjamin Gabe nyelve egyértelműen az angol.

Elég erőteljes a zenekar vizuális megjelenése. A videókat, grafikákat te készíted, vagy van rá külön embered?

Itt szeretném kiemelni Gerő János kollégám és barátom fontos szerepét. A Benjamin Gabe produkció teljes arculatát ő készíti és kezeli. A Realbackstage sorozat részeinek ő az operatőre, világítója, vágója és végső kivitelezője egy személyben. A Part of Me videóklipjének az alapötlete tőlem származik ugyan, viszont a megvalósítása az első próbafelvételtől a végső videóig az ő tehetségét és munkáját dicséri. Úgy érzem, azért tudunk ilyen jól együtt dolgozni, mert megfelelően kiegészítjük egymást, valamint egyfelé evezünk.

Mik a terveitek a továbbiakban? (Gondolok itt koncertekre, lemezre)

Szeretnénk folyamatosan újabb és újabb emberekhez eljutni, olyanokhoz, akik értékelik azt a munkát, amit belefektetünk a zenekarba. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy nem tetszhetünk mindenkinek, ugyanakkor szeretnénk az emberek szívébe bejutni mindenképp. Koncertezni akkor szeretnénk kezdeni, amikor már egy bizonyos mennyiségű dal megjelent, hogy a potenciális közönség kellőképp meg tudja ítélni, hogy szeretne – e a koncertünkre jönni, valamint, hogy nekünk pedig legyen mit játszani nekik. A közelebbi jövőben jön egy új dal, klippel együtt, új Realbackstage részek és egyéb érdekes tartalmak, melyek remélhetőleg egyre több ember érdeklődését keltik majd fel. Távolabbi jövőben tervezünk egy turnét, melynek megvalósításán már most dolgozunk, valamint jönni fog az EP és végül a nagylemez.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky