3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Strand 2014

2014. március 28.

STRAND Fesztivál: John Newman, Knife Party, Dub Fx

Copyright:

Hazai- és világsztárok egész sorával bővült az augusztusi STRAND – Nagyon Zene Fesztivál programja. A Nagyon Balaton sorozat keretében, Zamárdi Szabadstrandján zajló, négynapos eseményre Parov Stelar mellé John Newman, a Knife Party, Dub FX és Wilkinson is csatlakozott, de a hazai mezőnyből a Petőfi Rádió 100 legfontosabb előadója is színpadra lép majd. Augusztus 20-án ugyancsak itt ünnepli 25. születésnapját a Tankcsapda. Kedvezményes jegyek április 15-ig kaphatók országszerte.

2013-ban a Nagyon Balaton rendezvénysorozat keretében sikerrel debütált Zamárdiban a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál. “Amint a Fesztivál szlogenjéből is kiderül, a STRAND erősen kötődik a Petőfi Rádióhoz. A szervezőknek és nekünk is az a szándékunk, hogy ezen a csodaszép helyszínen idén már négy nap alatt számos olyan hazai és nemzetközi produkcióval találkozzanak a hallgatóink, amelyek a Petőfi Rádió adásában is állandó vendégek. A hazai felhozatalt idén is a teljesség igénye jellemzi majd, amelyben a már befutott sztárok és a legfrissebb nevek is képviselik magukat, a nemzetközi kínálat pedig méltón tükrözi az adó sokszínűségét” – mondta el Horváth Vanda, a Petőfi Rádió főszerkesztője.

Decemberben elsőként igazolt a STRAND programjához a Parov Stelar Band. A rendkívül népszerű osztrák szupercsapat 2014-ben idehaza mindössze egyetlen, igazán nagy koncertet vállalt el: Zamárdi Szabadstrandján.

Hozzájuk csatlakozott a fiatal brit popsztár, John Newman, aki az elmúlt időben a világ legfontosabb slágerlistáit hódította meg. Newman “Love me Again” című dala hosszú ideje állandó vendége a leghallgatottabb, igazán minőségi zenét játszó adóknak, de a Rudimental “hangjaként” is sok rajongót szerzett már magának és idehaza is sokezres táborral bír. A hihetetlen hanggal megáldott sztár - egy világkörüli turné keretében - most először lép fel Magyarországon.

 

 

A tavalyi VOLT Fesztivál egyik legnagyobb sikereként ünnepelte a közönség az egykori Pendulum szívét-lelkét jelentő Rob Swire és Gareth McGrillen alkotta világraszóló, félelmetes energiákat felszabadító szuperprodukció, a Knife Party koncertjét. Majd’ egy éve várja és követeli őket újra a hazai közönség, így jó hír, hogy augusztusban a Strandon borzolják majd a hullámokat.

 

 

Dub FX sokszor járt már nálunk, saját elmondása szerint az Egyesült Államok után Magyarországon rajonganak érte a legtöbben. Aki látta már élőben, vagy akár a YouTube-on utcai, vagy éppen fesztiválos fellépését, tudja, hogy miért szereti ennyire a hazai nagyérdemű. Nem kérdés, hogy a Balaton partján is óriási bulit celebrál majd jegyese, Flower Fairy oldalán.

 

 

Ugyancsak a Petőfi Rádió nagy kedvencének számít Wilkinson, a nemzetközi hírű, profi és technikás brit drum'n'bass előadó, DJ és producer. Dinamikus, elegánsan szárnyaló, minden alkalomhoz passzoló és kiváló vokálokkal megküldött zenéjére nemrégiben kattantak rá a tömegek, produkciójával bejárta már a fél világot, letette névjegyét a legnagyobb bulikban és mindig sikert aratott. Maximálisan bízunk benne, hogy a Strandon is egy kifogástalan, lendületes és magával ragadó szettet varázsol elő nekünk.

 

 

“A közönségünk által várt nemzetközi fellépők mellett fontos számunkra, hogy a hazai kínálat is minden igényt kielégítsen. A közel 100 magyar produkció közül már most biztosra vehető, hogy augusztus 20-23. között a STRANDon találkozhatunk majd a Quimbyvel, az Irie Maffiával, a Punnany Massif-fal és a Brains csapatával. Augusztus 20-án, a STRAND nyitónapján pedig igazán ünnepi, egy teljes életművet bemutató nagykoncerttel lép színpadra a 25 éves Tankcsapda”- mondta el Fülöp Zoltán, az eseményt szervező VOLT Produkció egyik vezetője.

 

 

A STRAND – Nagyon Zene Fesztivál idén is a Nagyon Balaton programsorozat keretében kerül megrendezésre. “Idén már nemcsak augusztusban, de egész nyáron, a teljes Balaton Régióban szervezünk fesztiválokat, kulturális-, családi és sportprogramokat a Nagyon Balaton ernyője alatt. A STRAND – Nagyon Zene Fesztivál újra a Balaton talán legszebb panorámájú strandján épül fel. A színes és minőségi zenei kínálat mellett fontos tudni, hogy erre az eseményre igazán kedvező áron kaphatók napijegyek és bérletek, április 15-ig a négynapos bérlet ára mindössze 11990 Ft.” – tette hozzá Lobenwein Norbert, a VOLT Produkció másik vezetője.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2014. augusztus 26.

John Newman egy másik nézőpontból – we will love you again!

Na nem mintha eddig nem szerettünk volna, vagy most épp nem szeretnénk, de annyira ütős volt a fősláger, hogy igazából azóta azt dúdolgatom, hogy „I need to know now, know now, will you love me again”. Azért más is megmaradt a Strand Fesztivál szombati nagykoncertjéből, mint a zárszó! Tovább

2014. augusztus 26.

Strapabíró közönség a Strand Fesztiválon!

Miután szépen kibuliztuk magunkat a meglepően energiateli Halott Pénz koncertjére, meg is telt szép lassan a Strand Fesztivál. Nem mondom, a Balaton Soundon lehet többen voltak, de amilyen idő ígérkezett, ahhoz képest pláne le a kalappal a strapabíró és vakmerő közönség előtt! Kicsik és közepesek (nagyok kevésbé), józanok és piások (és füvesek), téli öltözetek és bikinik. Ja és Irie Maffia, Quimby, Magashegyi Underground és Péterfy Bori. És még sok más dolog meg előadó! Tovább

2014. augusztus 25.

Strand: Halott Pénz bebizonyította, hogy nem depressziós

Nem voltak túl kecsegtetőek az időjárás - előrejelzések, de hát a Strand Fesztivál az Strand Fesztivál. Gondoltuk, esőben is szép a Balaton, és hátha kis szerencsénk is lesz és a nap is előjön. De legalábbis nem marad el koncert. Hajaj, nem is maradt! Hogy biztosan meglegyen a koncertélmény, még ha vihar miatt le is fújják a folytatást, már jó korán leérkeztünk. A buli nekünk már délután 4-kor elkezdődött! Tovább

2014. augusztus 25.

Képek! 72 ezren STRAND Fesztiválon

Vasárnap hajnalban ért véget Zamárdiban, a Nagyon Balaton keretében zajló, második STRAND – Nagyon Zene Fesztivál, amely egy új sikertörténet a Balaton Régióban. Négy nap alatt a vártnál is több, 72 ezer vendég vett részt a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös eseményén. Tovább

2014. augusztus 25.

John Newman: Igényes, de unalmas popzene – Strand 4. nap

A zárónap szenzációja John Newman volt. Őt az eső is lájkolta, mert végig zuhogott. Rám kevésbé tett mély benyomást a brit fiatalember és bandája. Valószínűleg őt se győzte meg Magyarország, mert azt hitte, hogy Budapesten koncertezett. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky