3427 zenekar 12454 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Strand 2014

2014. augusztus 25. | Anikó

Büdös van – Strand 4. nap

Copyright:

Szombaton is szakadt az eső, de ez úgy tűnt, hogy nem zavarja a fesztiválozókat. Trutyiban tapicskolós, még a megmaradt dugi piát gyorsan megivós zárónapot éltünk át.

A Strand Fesztiválon büdös van. Már a harmadik napon is helyenként nehéz volt megmaradni, a szombati zárónapon pedig szinte mindenhol érezni lehetett egy elég erős és kellemetlen szagot. Az egyik fesztiválozó rátapintott a lényegre, mikor fennhangon kijelentette, hogy „b.zd meg, itt húgyszag van”. Nem tudom, hogy létezik-e 2014-ben olyan, hogy a toi-toi-okat nem ürítik, de ha lehetséges, akkor én erre tippelnék a szag forrása kapcsán.

A komfort szempontjából az sem tett jót, hogy szombaton megint egy erősen esős napot tudtunk le. Gumicsizma fronton viszont fejlődött Zamárdi. Az egyik strandbódénál láttunk klasszikus zöld mezőgazdasági csizmát. Engem nem hozott különösebb izgalomba. Így a magunkkal hozott, már több napot túlélt ruhában és cipőben vágtunk bele a szombatba.

Amikor visszaértünk a szállásra a fesztivál végeztével, utoljára csekkoltam a Strand Feszt app-ot (mert szerencsére ilyen is volt). Az app-on a legfrissebb hírként az szerepelt, hogy már a Strand Merchandise-ban is lehet gumicsizmát kapni. Ekkor már túl voltam azon a mozdulaton, hogy az eredetileg fekete, az említett pillanatban pedig sáros, erre a célra félre rakott szakadt balerinám egy büszke mozdulattal a kukába helyeztem. Viszlát cipő, viszlát Strand Fesztivál!

Anikó

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2014. augusztus 26.

John Newman egy másik nézőpontból – we will love you again!

Na nem mintha eddig nem szerettünk volna, vagy most épp nem szeretnénk, de annyira ütős volt a fősláger, hogy igazából azóta azt dúdolgatom, hogy „I need to know now, know now, will you love me again”. Azért más is megmaradt a Strand Fesztivál szombati nagykoncertjéből, mint a zárszó! Tovább

2014. augusztus 26.

Strapabíró közönség a Strand Fesztiválon!

Miután szépen kibuliztuk magunkat a meglepően energiateli Halott Pénz koncertjére, meg is telt szép lassan a Strand Fesztivál. Nem mondom, a Balaton Soundon lehet többen voltak, de amilyen idő ígérkezett, ahhoz képest pláne le a kalappal a strapabíró és vakmerő közönség előtt! Kicsik és közepesek (nagyok kevésbé), józanok és piások (és füvesek), téli öltözetek és bikinik. Ja és Irie Maffia, Quimby, Magashegyi Underground és Péterfy Bori. És még sok más dolog meg előadó! Tovább

2014. augusztus 25.

Strand: Halott Pénz bebizonyította, hogy nem depressziós

Nem voltak túl kecsegtetőek az időjárás - előrejelzések, de hát a Strand Fesztivál az Strand Fesztivál. Gondoltuk, esőben is szép a Balaton, és hátha kis szerencsénk is lesz és a nap is előjön. De legalábbis nem marad el koncert. Hajaj, nem is maradt! Hogy biztosan meglegyen a koncertélmény, még ha vihar miatt le is fújják a folytatást, már jó korán leérkeztünk. A buli nekünk már délután 4-kor elkezdődött! Tovább

2014. augusztus 25.

Képek! 72 ezren STRAND Fesztiválon

Vasárnap hajnalban ért véget Zamárdiban, a Nagyon Balaton keretében zajló, második STRAND – Nagyon Zene Fesztivál, amely egy új sikertörténet a Balaton Régióban. Négy nap alatt a vártnál is több, 72 ezer vendég vett részt a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös eseményén. Tovább

2014. augusztus 25.

John Newman: Igényes, de unalmas popzene – Strand 4. nap

A zárónap szenzációja John Newman volt. Őt az eső is lájkolta, mert végig zuhogott. Rám kevésbé tett mély benyomást a brit fiatalember és bandája. Valószínűleg őt se győzte meg Magyarország, mert azt hitte, hogy Budapesten koncertezett. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky