3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2013

2013. július 5. | Jam

VOLT Fesztivál: 2. nap, harmadik felvonás – Drogosok és fruttik

Copyright:

Mielőtt képzeletben visszatérnénk az OTP Színpadhoz Vad Fruttikra, előtte azért emlékezzünk meg Szekeres Andrisékról is, akik ugyan hattyúdalukat járják szerény meglátásom szerint, azt viszont nagyon is jól csinálják. Éppen ezért sajnáltam, hogy délután négykor játszottak alig pár ember előtt.

Kedves D.!
 
Persze ez az „alig pár” inkább néhány százat takar. Meg kell jegyezni, hogy Junkieson nőttem fel, viszont még sosem voltam élő koncertjükön. Éppen ezért volt ez hatalmas csalódás mind pozitív, mind negatív irányban. A negatív az érdektelenség volt a közönség részéről: lassan két évtizedes múltra tekint vissza a zenekar, akik az új lemezzel még egy Fonogram-díjat is összeharácsoltak, tehát nem lehet mondani, hogy ismeretlenek lennének. A slágerek úgy záporoztak, mintha mást nem is tudnának írni, csak azt (ez egyébként nagyjából fedi is a valóságot). Mégis, azon a 100 emberen kívül, már ha voltak egyáltalán annyian, senki nem értékelte kellően a Miattad iszom Te állatot. Pedig ennél nagyobb klasszikust elő sem szedhettek volna a tarsolyból. A pozitívum az volt, hogy végre nem egy profi show-t láthattam, hanem egy emberközeli, néhány hibával megtűzdelt koncertet, ami melegséggel töltötte el a szívem a fiatalságom nosztalgiaérzeteivel együtt. Azért nem zavartak a kisebb bakik, mert ettől rock’n’roll a rock n roll. És ha mutat valaki Barbarónál nagyobb rock’n’roll-gitárost az országban, az kösse fel a papucsát, mert vitázni fogunk! Szóval slágerparádéval egybegyúrt örömünnep volt ez számomra. Ha nem hallgattam volna épp egy sajtótájékoztatót arról, hogy a Punnany Massif hogyan küzdötte fel magát a semmiből a csúcsra, akkor talán nem maradtam volna le a koncert elejéről. Ezt nagyon sajnálom mostanáig is, hiszen a PM-ról semmi érdekeset nem sikerült megtudnom, ellenben ifjúságomra csak mindössze 5-6 dal erejéig emlékezhettem. Kár.
 
Ennél nagyobb öröm volt viszont Likó Marciék szereplése, akikről még mindig nem tudok rosszat írni, pedig lassan már ingyen belépőt kapok tőlük minden koncertjükre... (Nem, nincs semmi összefüggés a pozitív híresztelésem és az ingyenjegyek között, ne tessék rosszat feltételezni!) Szóval a Fénystopposok albumot megint sikerült meghallgatni élőben, megspékelve néhány régebbi (Úgy fáj, Nekem senkim sincsen, Sárga zsiguli [dubstep alapra], Kemikáliák) és két új (Másodpercek és decibelek, Pipacs) dallal, de egyáltalán nem zavart. Szerintem az a lemez a 2010-es év legjobbja volt magyar szinten, tehát ha még 5 évig ezekre a dalokra kell buliznom, ám legyen. (Jééézus, már három éves és még mindig ezt turnéztatják! Ez a rekord, nem a 30 Seconds to Mars esete a This is War-ral.)  Semmi jónak nem leszek az elrontója. Ez a jó egyébként a Fruttikban:másról nem szól, mint arról, hogy rúgjuk ki a ház oldalát és tépjük le a sátor tetejét. Jelentem, megtörtént! És ebben a hitemben az sem tud megingatni, mikor Marci úgy degradálja a saját dalait, mintha a világ legrosszabb alkotásai lennének, mert amit játék közben művel, az szöges ellentétben van az elmondottakkal: úgy élvezi, mint senki más. Egyik barátom jegyezte meg: „Pedig azért a Marci nem egy frontember típus...” Nem, de amilyen észjárása és konferáló-képessége van, az simán feledteti velem mindazt, hogy mindössze 1.70 magas, 60 kiló és a gitár lehúzza a nyakát. Részletkérdés, kedveskéim!
 
Üdv,
Jam
 
U.i: „Hazamegyünk majd az első busszal,
addig mulatunk, míg bírjuk szusszal.
A kevés pénzt is úgy szórjuk el,
mint a királyok, mikor költeni kell.
Napsütésben, nem az árnyékban élünk
Nem teázgatunk, nem üldögélünk.
Megríkat minket egy szomorú szám.
Sose halunk meg, vagy inkább csak ritkán.”
(Vad Fruttik - Boroskóla)
 

Képek: VOLT Fesztivál hivatalos honlap, Szemerey Bence & Tóth Zsombor

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. augusztus 1.

Hangerő vagy zeneiség? Kis szubjektív

Mint fesztiválszűz ugrottam bele idén a könnyűzenei kavalkádba: Sopronba látogattam, a VOLT fesztiválra. Minimális költségvetéssel, de annál nagyobb érdeklődéssel – kíváncsi voltam, milyen is a zene fizikai valójában. Tovább

2013. július 11.

Másfélezer használt mobilból épült megarobot a VOLT-on

A környezetvédelem fontosságára hivatott ráirányítani a figyelmet a Telekom VOLT robot, amelyet hazai képzőművészek építettek Sopronban a VOLT ART ROBOT Műhelyben. A legnagyobb hazai távközlési vállalat legújabb fenntarthatósági akciója keretében arra buzdította a fesztiválozókat, hogy a rendezvényre vigyék magukkal az otthon elfekvő, régi mobilokat és tartozékokat, amelyek aztán új értéket nyerhettek az újrahasznosítás folyamán. Tovább

2013. július 11.

Compact premier a VOLTon!

Első alkalommal került élőben előadásra a Compact Disco a már rádiós játszási listákról ismert We Will Not Go Down című dala, csütörtök este Sopronban, a VOLT Fesztiválon. Az énekes,Csabi a már tőle megszokott lendülettel jelentette be a különlegességet a várt hatás pedig nem maradt el. Tovább

2013. július 10.

Jó éjszakát VOLT Fesztivál!

Zárásképpen összegezném az egész fesztivált, a látott koncerteket, a miliőt, ami körülvette az egész Lővér kempinget, valamint az arcokat, akik lehetővé tették, hogy életünk egy hatalmas élménnyel legyen gazdagabb. Azaz: Summáját írom Sopron átkának... Tovább

2013. július 10.

Egésznapos Nagyszínpad: Anna és a király - VOLT Fesztivál

Egyetlen nap sem volt az egész fesztivál alatt, amikor a nagyszínpad minden előadóját meghallgattam volna, ha csak pár dal erejéig is, de az utolsó napra sikerült egy olyan egyveleget összehoznia a szervezőknek, hogy kíváncsiságom csak úgy csillapodhatott, ha mindenkibe belehallgattam kissé. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky