3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2013

2013. július 5. | Jam

A nehézfémek - VOLT Fesztivál: 2. nap, első felvonás

Copyright:

A második nap igazi csemegéket tartogatott kicsiny galamblelkemnek, ugyanis végre a metalcore (és különböző alfajai) is képviseltették magukat a fesztiválon, amit nem tudtam nem értékelni. Még ha nem is minden színpadra sikerült olyan bandákat összeválogatni, hogy maradandó élményt nyújtsanak.

Kedves D.!
 
Az első koncertet kapásból ebéd után, délután egykor sikerült elcsípni a GDF Suez színpadon, ahol a Show Your Otherside legénysége (plusz a hölgytag) igyekezett meghozni a fesztiválozók kedvét a napon sülésre. Nem sikerült. Vagy legalábbis nem maradéktalanul, hiszen azért meg kell említeni azt a cirka 10 embert, akik a hőség és a zene minősége ellenére is végig tolták az első sorban. A zenével nekem két különösebb gondom volt: a gitár csak zsizsikes sistergés volt, az ének meg eléggé hibádzott. Meg is kérdezte tőlem egy kedves barátom, hogy: „értem én, hogy ordibálnak és ez jó nekik, de nekünk is?" Most nem mennék bele a metalcore (főleg, hogy a srácok inkább valamiféle core-punk-rock kombót nyomattak) műfaji sajátosságaiba, de azért az ordibálás eléggé hozzátartozik. No mindegy is, hiszen jött a Till We Drop, akik viszont kétségkívül Magyarország legjobb core-csapata és erről nem nyitok vitát senkivel. Aki itt volt, annak ezt nem kell bizonygatni, aki meg nem... na az igencsak sajnálhatja! Pete-ék nemes egyszerűséggel szétszedték a színpadot, megőrjítettek mindenkit, a 10 emberből csináltak a nézőtérre minimum 100-at, ráadásul a készülő EP mind a négy új dalát lenyomták, tehát elég exkluzív buli volt. Most írhatnám azt, hogy „nye-nye-nyee, én már hallottam a dalokat és nagyon kick-ass mindegyik", de nem mondom, mert tekintettel vagyok a sértődékenyek lelki világára.
 
Műfaji szempontból még két „említésre alig méltó" esemény történt: egy Subscribe buli, amit ugyan csak messzebbről hallgattam, rápihenve a nagy attrakcióra, de így is meg kellett állapítanom: Bálinték egy különleges helyet képviselnek a magyar undergroundban(?), amit senki nem veszélyeztet, ugyanis ilyen összetett, változatos és profi zenét nem csinál más idehaza. Megkockáztatom, soha nem is fog. 
 
De, ami ennél is fontosabb, az ausztrál metalcore zászlóshajója, a Parkway Drive úgy vette át a színpadot Mátééktól, mintha ott sem lettek volna: dózerolás történt, kérem szépen. Azt mindig is tudtam, hogy a srácok nem normálisak, hiszen aki látott jeleneteket a Home for the Heartless DVD-ből, az tudja: törött lábbal, tolószékből is ugyanakkora bulit tolnak 10 000 embernek, mint kétszáznak egy izzadós klubbulin. A dalok olyan szinten vitték le a hajam, hogy a skinheadek hozzám járnak a fodrászom telefonszámáért, ráadásul az, hogy 5 emberből (itt a zenekarra gondolunk) 3 úszógatyában tolta le a koncertet, azért külön megér egy misét. Igazság szerint nem tudok mibe belekötni. A legnagyobb negatívum az énekes kolléga konferálása volt, mely során percenként háromszor minimum elhangzott, az "Oh my God, it's very hot!" című mondat, jelezve, hogy tűző nappal szemben a fene sem szeret játszani. Ennek ellenére a nap egyik legnagyobb buliját hozta össze az ötösfogat, úgyhogy sajnálhatod, hogy nem tudtál eljönni, bárki is vagy! Egy barátom, aki igencsak ódzkodik a műfajtól, tett egy ilyen kijelentést 'Drive-on: „így sörrel és csocsóval, árnyékból nem is rossz ez!". Szerintem ez mindent elárul... Amikor pedig a Wild Eyes bekezdett, felállt a szőr a talpamtól a hajamig mindenhol. Imádtam!
 
Üdv,
Jam
 
Képek: VOLT Fesztivál hivatalos honlap, Mohai Balázs
 
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. augusztus 1.

Hangerő vagy zeneiség? Kis szubjektív

Mint fesztiválszűz ugrottam bele idén a könnyűzenei kavalkádba: Sopronba látogattam, a VOLT fesztiválra. Minimális költségvetéssel, de annál nagyobb érdeklődéssel – kíváncsi voltam, milyen is a zene fizikai valójában. Tovább

2013. július 11.

Másfélezer használt mobilból épült megarobot a VOLT-on

A környezetvédelem fontosságára hivatott ráirányítani a figyelmet a Telekom VOLT robot, amelyet hazai képzőművészek építettek Sopronban a VOLT ART ROBOT Műhelyben. A legnagyobb hazai távközlési vállalat legújabb fenntarthatósági akciója keretében arra buzdította a fesztiválozókat, hogy a rendezvényre vigyék magukkal az otthon elfekvő, régi mobilokat és tartozékokat, amelyek aztán új értéket nyerhettek az újrahasznosítás folyamán. Tovább

2013. július 11.

Compact premier a VOLTon!

Első alkalommal került élőben előadásra a Compact Disco a már rádiós játszási listákról ismert We Will Not Go Down című dala, csütörtök este Sopronban, a VOLT Fesztiválon. Az énekes,Csabi a már tőle megszokott lendülettel jelentette be a különlegességet a várt hatás pedig nem maradt el. Tovább

2013. július 10.

Jó éjszakát VOLT Fesztivál!

Zárásképpen összegezném az egész fesztivált, a látott koncerteket, a miliőt, ami körülvette az egész Lővér kempinget, valamint az arcokat, akik lehetővé tették, hogy életünk egy hatalmas élménnyel legyen gazdagabb. Azaz: Summáját írom Sopron átkának... Tovább

2013. július 10.

Egésznapos Nagyszínpad: Anna és a király - VOLT Fesztivál

Egyetlen nap sem volt az egész fesztivál alatt, amikor a nagyszínpad minden előadóját meghallgattam volna, ha csak pár dal erejéig is, de az utolsó napra sikerült egy olyan egyveleget összehoznia a szervezőknek, hogy kíváncsiságom csak úgy csillapodhatott, ha mindenkibe belehallgattam kissé. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky