3428 zenekar 12454 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hegyalja 2013

2013. július 1. | Ági

Első nap a Hegyalja fesztiválon

Copyright:

Végre elérkezett a várva várt nap, egy kis késéssel ugyan, de a csütörtökön elindultam a Hegyalja fesztiválra. Annak ellenére, hogy a buli már szerdán elkezdődött a vonat megtelt túrazsákot cipelő fiatalokkal. Közel 2 és fél óra múlva már Tokajban találtam magam, ekkor ütköztem bele az első akadályba. A tavalyi Hegy busz idén nem közlekedett, így gyalogosan kellett megközelíteni a fesztivál helyszínét. Sokan nem sajnálták a pénzt taxira, én úgy gondoltam, hogy a hét folyamán még jól fog jönni az az 1000 Ft, amit most utazásra költenék.

Nagyjából 20 perc séta után átvettem a jegyemet, majd a kempingbe siettem, ahol felállított sátor várt rám. A táraság egy része már a fesztivál előtt 4-5 nappal leutazott Tokajba, kiválasztották a legjobb helyet, felállítottak egy műanyag pavilont, ami a későbbiekben nagyon hasznosnak bizonyult, e köré rendezték el a sátrakat. A fent említett művelettel sok időt spóroltak meg nekem, így egyből a színpadok felé vehettem az irányt.
 
Az első zenekar, ami felkeltette az érdeklődésemet az amerikai Between The Buried and Me volt. Bár szeretem a kemény dallamokat a progresszív metál stílus már számomra is sok volt. Belehallgattam két számba, de nem éreztem úgy, hogy nekem mindenképp maradnom kell. A társaság egy része a Leander Rising koncertjére volt kíváncsi, így átmentem a Borsodi Nagyszínpadhoz. A már megszokott slágerek mellett felcsendült egy Pantera feldolgozás is, mely annyira megtetszett a zenekar egykori frontemberének, Phil Anselmonak, hogy elismerése jeléül felrohant a színpadra. Phil egyébként jelenlegi zenekara, a Down kíséretében érkezett Tokajra, de erről majd később mesélek.
 
A későbbiekben olvashattok a sárral szemben vívott küzdelmeimről, megtudhatjátok, hol érdemes pénzt költeni, természetesen arra is fény derül, mely koncerteket látogattam meg a Hegyalja fesztiválon eltöltött három nap alatt.
 
Ági
 

Fotók: A-Team/Nyári A. Forrás

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. július 3.

Hegyalja fesztivál pro és kontra - összefoglaló

Összességében jól éreztem magam a Hegyalja fesztiválon eltöltött három nap alatt, de ez nem a szervezőknek, sokkal inkább a jó társaságnak köszönhető. A rendezvény nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem értettem, miért kellett átrendezni a színpadokat, amikor így sokkal kisebb lett a szabad tér. Tovább

2013. július 3.

Utolsó nap a Hegyalja fesztiválon

A szombat délelőtt is pillanatok alatt elröpült, aminek azért örültem, mert már nagyon vártam az esti koncerteket. Kora délután néhány barátommal felfedezőútra indultunk, szétnéztünk a civil utcában. Először a katonai bázisra látogattunk el, ahol a bátor jelentkezők erőnléti próbán vehettek részt. Az akadálypályán csak a legerősebbek tudtak végigmenni. A kúszás, ugrálás, fekvőtámaszok sora után ajándékcsomagot nyertek a legügyesebbek. Tovább

2013. július 3.

Az Anti-Flag emlékezetes koncerttel ajándékozta meg rajongóit

A Junkies után a Borsodi Malátabár felé vettem az irányt, ahol épp az Ivan and The Parazol hangolt. A fiatal zenészekből álló csapat 2010-ben alakult. Stílusukat a 60-as, 70-es évek rockzenéje határozza meg. Nagyon örültem, hogy a budapesti csapat is fellép a fesztiválon, hiszen már régóta szerettem volna őket élőben hallani. Tovább

2013. július 3.

Mivel volt érdemes eltölteni a délelőttöt Hegyalján?

A fesztivál második napja mindenkinek hasonlóan indult: másnaposan, éhesen, sárosan. Jókedvemet azonban a borongós időjárás se vehette el. Reggel gyors bevásárlás a közeli Coop üzletben, majd irány egyik barátom nyaralója, ahol a viharvert csapat lezuhanyozhatott, kényelmesen eltölthette a napot. Négy óra tájt csörgött a telefonom, Andris barátom hívott, mert úgy döntött, korábban hazautazik. Számára véget ért a fesztivál, mert nem kíváncsi a további fellépőkre. Ezzel a döntéssel nem volt egyedül, annak ellenére, hogy közeledik a hétvége, több ember igyekezett kifelé, mint ahányan jegyet váltottak. Tovább

2013. július 3.

Felejthetetlen koncertet adott a Skindred és a Down a Hegyalja Fesztiválon

A csütörtöki napon az eső nem csak ezért jelentett problémát, mert így lemaradtam a The Devil Wears Prada koncertjéről: a hosszas felhőszakadás után hatalmas sártenger keletkezett, melyre a jelek szerint a szervezők se számítottak. Ha a kempingben nem is, legalább a nagyobb színpadok előtt lerakhattak volna néhány járólapot, sok kellemetlenségtől kímélték volna meg a közönséget. A cipőm egész este bokáig merült a sárban, többen elcsúsztak a megázott talajon. Tudom, hogy egy fesztiválon semmi se számít, de egy ilyen negatív tényező gyorsan rányomja bélyegét a hangulatra. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky