3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hegyalja 2013

2013. július 3. | Ági

Felejthetetlen koncertet adott a Skindred és a Down a Hegyalja Fesztiválon

Copyright:

A csütörtöki napon az eső nem csak ezért jelentett problémát, mert így lemaradtam a The Devil Wears Prada koncertjéről: a hosszas felhőszakadás után hatalmas sártenger keletkezett, melyre a jelek szerint a szervezők se számítottak. Ha a kempingben nem is, legalább a nagyobb színpadok előtt lerakhattak volna néhány járólapot, sok kellemetlenségtől kímélték volna meg a közönséget. A cipőm egész este bokáig merült a sárban, többen elcsúsztak a megázott talajon. Tudom, hogy egy fesztiválon semmi se számít, de egy ilyen negatív tényező gyorsan rányomja bélyegét a hangulatra.

A következő hiányosságot az jelentette a szervezésben, hogy a nagyszínpad koncertjei állandóan csúsztak és ahelyett, hogy erre felhívták volna az emberek figyelmét, teszem azt, bemondják a mikrofonba, jobbnak látták, ha kiírják a nagyszínpad kijelzőjére, amit senki se figyel, pláne nem a legnagyobb esőzés közepén. Az első ilyen csúszás a Skindred koncertjét érintette. Az amerikai srácok a hazai fesztiválok gyakori vendégei, igazi közönségkedvencek nálunk. Hatalmas showman-ek, szerzeményekben a legkülönfélébb stílusok keverednek, metal, reggae és elektronikus zene elegye. A jellegzetes stílus a zenerajongók széles rétegét vonzza, bulijaik után kő kövön nem marad. A Rat Race című számuk már a koncert elején elhangzott, ami kellően felpörgette a közönséget. Frontemberük idén is extravagáns öltözékkel tisztelt meg bennünket. Aranyszínű kosztümét idén piros flitterekre cserélte. A Skindred koncertje alatt jött a felismerés, hogy a korábbi évekhez képest idén sokkal kevesebb látogatója van a fesztiválnak. Talán a júniusi időpontnak, vagy a konkurens rendezvényeknek köszönhető, de ez alkalommal zsúfolt sokaság helyett szellős sorokat láttam.
 
A Skindred után a már korábban említett Down állt színpadra. Ilyen neves előadók mellett a sár jelentéktelen apróságnak tűnik. Phil Anselmo, a Pantera legendás frontembere 1991-ben alapította az együttest. A szupergroupnak titulált csapat 1995-ös debütáló lemeze a Billboard lista 55. helyén nyitott. A hazai közönségnek ritkán van része ennyire profi előadásban, egytől egyik vérbeli zenészek, akik szenvedéllyel űzik hivatásukat. Egyedül az énekesen látszott a kor, vagy inkább a megfeszített életmód. Nem volt olyan erőteljes hangja, mint amire számítottam, de ez se vont le semmit az előadás értékéből és arról se feledkezzünk meg, hogy egy rock and roll legenda állt a színpadon. Nem csak a zenekar adott bele apait-anyait: a közönség soraiban sokan önfeledten rázták a fejüket, volt aki még léggitározott is.
 
A csúszás, ami kezdetben problémát jelentett, lehetővé tette, hogy végighallgassam az Irie Maffia koncertjét. Senáék az évek során igazi fesztiválzenekarrá léptek elő. Minden nagyobb rendezvényen megfordulnak és hatalmas bulit csinálnak. Ezúttal is sokan voltak kíváncsiak a csapatra, akik MC Kemonnal kiegészülve álltak színpadra. Az előadásukról csak jót mondhatok, hozták a tőlük elvárt színvonalat. Nagy bánatomra stílusváltáson mentek át az utóbbi néhány évben, zenéjük egyre populárisabb lett. A döntés joga az enyém, megszokom, vagy nem megyek több koncertjükre, jelen pillanatban sajnos az utóbbi felé hajlok. Attól eltekintve, hogy már nem rajongok a munkásságukért, még mindig profi művészeknek tartom őket, és tagadhatatlan, hogy ők napjaink egyik legnépszerűbb magyar zenekara.
 
Az első nap hamar véget ért, a koncert után még elnéztünk a Jägermeister sátorba. A zenei felhozatal a szokásos, felcsendül a Kispál és a Borz nagy slágere, a Ha Az Életben, majd Mennyország Touristot Pálinka Dal követ. A buli végét számomra az jelentette, amikor három 40 év körüli férfi elkezdte egymást és a körülöttük bulizókat sárral dobálni, amiből természetesen nekem is kijutott. Az alvás lehetetlen küldetésnek tűnik a hangzavar miatt, de bulizni sincs már kedvem ilyenkor, ezért érkezett el az első nap zárásának ideje.
 
Ági
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. július 3.

Hegyalja fesztivál pro és kontra - összefoglaló

Összességében jól éreztem magam a Hegyalja fesztiválon eltöltött három nap alatt, de ez nem a szervezőknek, sokkal inkább a jó társaságnak köszönhető. A rendezvény nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem értettem, miért kellett átrendezni a színpadokat, amikor így sokkal kisebb lett a szabad tér. Tovább

2013. július 3.

Utolsó nap a Hegyalja fesztiválon

A szombat délelőtt is pillanatok alatt elröpült, aminek azért örültem, mert már nagyon vártam az esti koncerteket. Kora délután néhány barátommal felfedezőútra indultunk, szétnéztünk a civil utcában. Először a katonai bázisra látogattunk el, ahol a bátor jelentkezők erőnléti próbán vehettek részt. Az akadálypályán csak a legerősebbek tudtak végigmenni. A kúszás, ugrálás, fekvőtámaszok sora után ajándékcsomagot nyertek a legügyesebbek. Tovább

2013. július 3.

Az Anti-Flag emlékezetes koncerttel ajándékozta meg rajongóit

A Junkies után a Borsodi Malátabár felé vettem az irányt, ahol épp az Ivan and The Parazol hangolt. A fiatal zenészekből álló csapat 2010-ben alakult. Stílusukat a 60-as, 70-es évek rockzenéje határozza meg. Nagyon örültem, hogy a budapesti csapat is fellép a fesztiválon, hiszen már régóta szerettem volna őket élőben hallani. Tovább

2013. július 3.

Mivel volt érdemes eltölteni a délelőttöt Hegyalján?

A fesztivál második napja mindenkinek hasonlóan indult: másnaposan, éhesen, sárosan. Jókedvemet azonban a borongós időjárás se vehette el. Reggel gyors bevásárlás a közeli Coop üzletben, majd irány egyik barátom nyaralója, ahol a viharvert csapat lezuhanyozhatott, kényelmesen eltölthette a napot. Négy óra tájt csörgött a telefonom, Andris barátom hívott, mert úgy döntött, korábban hazautazik. Számára véget ért a fesztivál, mert nem kíváncsi a további fellépőkre. Ezzel a döntéssel nem volt egyedül, annak ellenére, hogy közeledik a hétvége, több ember igyekezett kifelé, mint ahányan jegyet váltottak. Tovább

2013. július 2.

Fish után özönvíz a Hegyalja fesztiválon

A Fish koncert fél7-kor kezdődött, a fennmaradó időben gyors körsétát tettem. A rutinos fesztiválozók megmutatták hol érdemes enni, és nem utolsó sorban inni. Bár tudtunk miből választani, jóval kevesebb stand volt, mint tavaly. A népszerű hamburgert, óriás palacsintát, kenyérlángost nem találtam sehol. Idén a főtt kukorica, valamint a pizza volt népszerű a fesztiválozók körében. Italok közül jól fogyott a sör, a fröccs. A társaság nagy kedvence a fény nevű ital volt, mely – ha valaki eddig a Marson élt volna és nem találkozott vele –vodkából készül málna, vagy ribizli szörp, illetve szóda hozzáadásával. Ha valaki elkeveredett, tudtuk, hogy a Fény strandnál előbb-utóbb ráakadunk. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky