3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2013

2013. június 27. | Jam

Indulni kéne Sopronba - VOLT-váró-blog: 1. nap

Copyright:

Hét nap múlva már mindenki belecsöppen majd a fesztivál sűrűjébe, aki Sopron felé jár, hiszen nemcsak házibulival és nulladik nappal, hanem tényleges, valóságos (igazi, hús-vér), kézzel fogható atomrobbanással indul a Volt.

Igazából az lenne a feladatom, hogy végignyomuljak a fesztivál egészén és átfogó képet adjak az esetleges otthon maradtaknak arról, hogy mit is hagytak ki. Nos, meg mondom az őszintét, az igyekezetem meglesz, de lehet, hogy erre majd napokat kell várni, ugyanis kapásból az első napon olyan erős lesz a Telekom Nagyszínpad felhozatala, hogy ha kicsit félrenéznék, már le is maradnék valamiről valamint (hogy a saját komfortérzetemmel is törődjünk picikét), rögtön benyomulnának 274-en a nehezen kiharcolt helyemre az első sorban. 
 
Merthogy 30 Seconds to Mars-on ott a helyem, ahhoz kétség sem fér (még élénken él bennem a 2010-es Szigetes fellépésük, aminek végén ölelkeztem a Nagyszínpadon Jared Leto-val, szóval ki nem hagynám). Meg hát, ha már erre jár a Queens of the Stone Age, akiknek olyan jelentéktelen line-up-juk lesz, mint a Tankcsapda, a Brains és a Hősök... Szerintem itt abba is kéne hagynom a cikket és indulni Sopronba..gyalog! No mindegy, a lényeg, hogy talán még a nagyszínpad előtt belefér egy The (hated) Tomorrow, akik az év egyik legjobb klipjét pakolták össze Anyáddal című slágerükre, én meg hirtelen kíváncsi lettem, hogy milyenek is lehetnek a srácok élőben. Mindezért majd a GDF Suez színpadig kell gyalogolnom, ahol egyébként lesz majd még Moby Dick („Indulj keresztesvitéz!!!!"), Beatrice (akiket vétek lenne kihagyni, úgyhogy talán a koncert első fele még nem lóg a Tankcsapdába), Péterfy Bori (akinek mindenki a hajában fog lógni la-bambát dúdolgatva) vagy éppen a Belga (akik Pannónián nagyon adták). 
 
Ha valaki ódzkodik a fent említett együttesektől, akkor hadd ajánljam az OTP Bank és a Petőfi Rádió közös színpadának felhozatalát, ahol lesz Ganxsta Zolee és a Kartel („MiTiSzó, vato, MiTiSzó?"), Akkezdet Phiai („Nekkemteneee!", [hogy nem iszol semmit...]), Anima Sound System (a sok megcsinált gyerekkel), a mostanában kihagyhatatlan Majka-Curtis-BLR trió (mert nem kapták meg azt a büdös nagy pofont), a szerelem szárnyain érkezik a Zagar, tiszteletét teszi a lányok kedvencével felvonuló Carbonfools, az estét pedig Paul Kalkbrenner tesója, Fritz fogja megkoronázni. 
 
Igazából már az elején annyira el leszek veszve a sok programban, hogy azt sem tudom mit hagyjak ki, pedig még ott sem vagyunk. Persze mindenki tudja, hogy úgysem az lesz, amit az ember eltervez, de azért igyekszem mindenről összefogó képet adni Nektek. Hogy mi sikerül, egy hét múlva kiderül. (És többet nem rímelek, ígérem...)
 
Jam
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. augusztus 1.

Hangerő vagy zeneiség? Kis szubjektív

Mint fesztiválszűz ugrottam bele idén a könnyűzenei kavalkádba: Sopronba látogattam, a VOLT fesztiválra. Minimális költségvetéssel, de annál nagyobb érdeklődéssel – kíváncsi voltam, milyen is a zene fizikai valójában. Tovább

2013. július 11.

Másfélezer használt mobilból épült megarobot a VOLT-on

A környezetvédelem fontosságára hivatott ráirányítani a figyelmet a Telekom VOLT robot, amelyet hazai képzőművészek építettek Sopronban a VOLT ART ROBOT Műhelyben. A legnagyobb hazai távközlési vállalat legújabb fenntarthatósági akciója keretében arra buzdította a fesztiválozókat, hogy a rendezvényre vigyék magukkal az otthon elfekvő, régi mobilokat és tartozékokat, amelyek aztán új értéket nyerhettek az újrahasznosítás folyamán. Tovább

2013. július 11.

Compact premier a VOLTon!

Első alkalommal került élőben előadásra a Compact Disco a már rádiós játszási listákról ismert We Will Not Go Down című dala, csütörtök este Sopronban, a VOLT Fesztiválon. Az énekes,Csabi a már tőle megszokott lendülettel jelentette be a különlegességet a várt hatás pedig nem maradt el. Tovább

2013. július 10.

Jó éjszakát VOLT Fesztivál!

Zárásképpen összegezném az egész fesztivált, a látott koncerteket, a miliőt, ami körülvette az egész Lővér kempinget, valamint az arcokat, akik lehetővé tették, hogy életünk egy hatalmas élménnyel legyen gazdagabb. Azaz: Summáját írom Sopron átkának... Tovább

2013. július 10.

Egésznapos Nagyszínpad: Anna és a király - VOLT Fesztivál

Egyetlen nap sem volt az egész fesztivál alatt, amikor a nagyszínpad minden előadóját meghallgattam volna, ha csak pár dal erejéig is, de az utolsó napra sikerült egy olyan egyveleget összehoznia a szervezőknek, hogy kíváncsiságom csak úgy csillapodhatott, ha mindenkibe belehallgattam kissé. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky