3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Fishing on Orfű 2013

2013. június 26. | -gabriella-

Hajnali részegség – Fishing péntek 2. rész

Copyright:

A Fishing pénteki napja több váratlan fordulatot is tartalmazott, mint amire az elején számítottunk, lévén, hogy reggel még arra gondoltam ebből semmi nem lesz. Aztán meg egyszer csak ott találtuk magunkat Supernemen és ott elkezdődött az a szürreális este, ami éjjel négykor indult be igazán. Érthetetlen.

A Supernemet mindig is egy remek koncertzenekarnak gondoltam, és pontosan ezért éreztem azt, hogy a már jól megszokott dombtetői romantikámból nézem/hallgatom/éneklem végig Papp Szabiék fellépését. A buli egyébként rohadt jó volt, még két nappal később is az ő számaik csengtek vissza a fülemben, ám közben kaptam egy sms-t és elég gyorsan el kellett hagynunk a terepet. Ezt a részt most fedje balladai homály, de az biztos, hogy a Viasat6 sátornál ültünk Akkezdet Phiai és Siska alatt. Mindkettő jó volt kintről hallgatva, sőt!
 
Itt azért már hatványozódott a minket körülvevő részegek száma, és majdnem megesett a szívem a domboldalon alvó srácon is, hogy fel kéne ébreszteni, de aztán inkább csak azt próbáltam ki, ha mellérakom az üres poharamat, akkor az eltakarítják-e. Igen, eltakarítják a szemétszedők. Mire vége lett a két fellépésnek mindenkivel sikerült újra összefutni a Port.hu Színpadnál, ahol végül csak a három grácia maradt. 
 
Gondoltuk, azért érdemes lenne a nagy izgalmakra kicsit leülni és nem csinálni semmit, ekkor csatlakozott hozzánk kis ’92-es születésű alkalmi barátunk, akit annyira megsajnáltunk (vagy az anyai ösztönök törtek elő belőlünk), hogy sört és hot-dog véget is adtunk neki, nehogy szomorú legyen. A hot-dogosnál már akkor éreztem, hogy az intelligenciám kb a nulla felé konvergál, amikor random embereknek elhittem, hogy pont előttem fogyott el a pirított hagyma, pedig csak ezért álltam be a sorba, majd az ott dolgozó srácnak megígértem, hogy másnap viszek neki virágot, de arra nem teljesen emlékszem, hogy miért. Meg aztán nem is vittem neki, de mentségemre szóljon kerestem, de nem találtam (hát persze).
 
Mindez olyan hajnali 5 felé játszódhatott le, de még mindig nem éreztük a fáradság szelét, úgyhogy lementünk az Unicum Pub-ba, ahol három emberbe, plusz Felcser Máté és kolóniájába futottunk. Nagyon éreztük a hajnalhasadást. Rövid interakciók folytak a semmiről, de ekkor már annyira elemünkben voltunk, hogy a mellettünk található kishídra leülve 6 óra körül elkezdtük megtervezni a napunkat. Az lett volna a terv, hogy lemegyünk a partra és lent alszunk, de ez az „akkor jó ötletnek tűnt” típusú megoldás annyiban maradt, hogy azért dőljünk le három órára, hogy az általunk megalkotott napirend szerint 9-kor újrakezdődhessen minden. Mondanom sem kell: pontosan így történt…
 
-gabriella-
 

Fotó: Nagy Blanka Forrás: Facebook

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. június 27.

A Fishing On Orfű szombati napjának margójára

Az előző részek tartalmából: Ott a tó, Polip úr, sör, fény, sör, bor, sör, koncert, másnap. A szombati nap lévén, hogy valóban csak három órát aludtunk nem indult valami fényesen, valószínűleg még az előző nap pulzált az ereinkben. Bár a Gösseresek gondoskodtak róla, hogy a reggeli szódánkban mindig legyen egy kis bor. Így nem csoda, hogy a tóparton csak 2 órát bírtunk, annak is a felét vízben, majd a fesztiválon elköltött ebéd után a Nagyszínpad dombjának árnyékos szegletében kerestünk menedéket és alakítottuk át egy pillanat alatt menekülttáborrá. Tovább

2013. június 27.

Éljük túl az utolsó napot! Fishing on Orfű 3. nap

Biztos lehet a fesztiválozást okosan csinálni. Beosztott energia, megfelelő pihenés, óvatos bulizás. Na ez az, ami nekem nem megy. A lúd az legyen kövér, a buli meg kemény. Reggelig, énekelve, táncolva. Az utolsó nap minden meglepetés nélkül a zombi lété. Erősen kell gondolni a motiváló zenekarokra, hiszen annyi jó van még hátra. Tovább

2013. június 26.

Nagyszínpados orgazmus - Fishing on Orfű 2. nap

A második napra csak zene volt tervben. Kevés alvás, sok izzadás, egy nagy ebéd és zene. Szeretek mozgolódni, de a nagyszínpad felhozatala varázslatosnak ígérkezett. Küzdöttem, amíg csak tudtam a leragadás ellen, de nem ment sokáig. Tovább

2013. június 26.

A csirkéért megéri fennmaradni - Fishing on Orfű 1. nap

Az egész napos, hegyen-völgyön fröccstúra után, legszívesebben egy légkondis szobában pihegtem volna másnap reggelig. Milyen szerencse, hogy se légkondi, se szoba nem állt a rendelkezésemre, így az esti, zenei programokat választottam. Persze, hogy nem bántam meg. Tovább

2013. június 26.

Képek! Fröccstúra - Fishing on Orfű 1. nap

Az első nappal mindössze annyi probléma van, hogy sok esetben megelőzi egy nulladik. A nulladik nap pedig, rendszerint igen erős. Első lélegzetvétel az új helyen, első italozás, első tánc, első reggel. A helyzetet egyféleképpen lehet súlyosbítani, ha délelőttre programot szervez magának az ember. Három óra alvás után, egy hét órás fröccstúra? Miért is ne! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky