A többszörös platinalemezes Goo Goo Dolls vadonatúj albuma, a Magnetic a több mint húsz éves, Buffalo-i trio tízedik stúdiólemeze. John Rzeznik énekes-gitáros, Robby Takac basszusgitáros és Mike Malinin dobos három városban, New Yorkban, Londonban és LA-ben vette fel az anyagot olyan producerekkel, mint Gregg Wattenberg (Train), Rob Cavallo (Green Day), John Shanks (Bon Jovi) és Greg Wells (Katy Perry).
Az album egyik érdekessége, hogy Bulletproof Angel című dalban felvonultatott vonószenekar felvételei a legendás londoni Abbey Road stúdióban készültek.
A Goo Goo Dolls eddig több mint 10 millió albumot adott el világszerte, 14 Top 10 rádióslágert jegyez, ebből három fent van a Billboard Top 100 Dal 1992-2012 között listáján, ezen belül is az Iris az első helyet foglalja el. Magnetic című új albumuk 2013. június 10-től, tehát a mai naptól kapható. A korong első, néhány hónapj megjelent kislemeze a Rebel Beat címet viseli.
A Tune-Yards, vagyis Merrill Garbus és Nate Brenner dinamikus duója nemrég megjelentette legújabb albumát, melynek címe "Better Dreaming". A vokálközpontú, táncoltató ütemekkel aláfestett korong kiadójuk, a 4AD szerint az "apokalipszis életigenlő art-popját"tartalmazza, melyben egyenlő arányban érezhető a mostani őrült világ fájdalma és a boldogság ereje is. A lemezt a "How Big Is The Rainbow", a "Limelight"és a "Heartbreak"című dalokkal harangozták be. trvať
Megérkezett a népszerű olasz énekes-dalszerző, Damiano David várva várt debütáló szólólemeze, a "FUNNY little FEARS", amely a Sony Music Italy/Arista gondozásában jelent meg. Az album digitális verzió mellett többféle fizikai formátumban is elérhető vinylen, CD-n és kazettán. trvať
Régóta dédelgetett álmát váltotta valóra a 2025. július 19-én Budapesten is fellépő Queens of the Stone Age: az amerikai zenekar a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek június 5-én lesz a premierje. trvať
2025. május 30-án - azaz ma - újra kiadják a Pet Shop Boys első best of gyűjteményét, az eredetileg 1991-ben debütált ’Discography’-t, ezúttal a 2023-ban újramaszterelt hanganyaggal. trvať
A BADBADNOTGOOD "Found A Light (Beale Street)" című vadonatúj dalában a háromszoros Grammy-jelölt énekes-dalszerző Veronica Camille Ratliff, vagyis V.C.R. működik közre. A trackben a Memphisben nevelkedett, de Los Angelesben élő énekesnő soulos vokálja és a trió lenyűgöző hangszerelése egyaránt kidomborodik. A szerzemény a Tim Bernardes oldalán készített "Poeira Cosmica" és a reggie vokáljával színezett "Take What's Given" című felvételeket, illetve a "Mid Spiral" című albumot követi. trvať