3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Külföldi

2026. február 6.

A visszatérő The Prodigy új kiadvánnyal ünnepli idén 30 éves slágerét

Copyright:

Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot.

A fizikai kiadványon a "Firestarter" eredetije, az instrumentális változata, illetve két remix, a szintén három évtizedes Empirion Mix és a drum and bass-legenda, Andy C 2022-ben berobbant újragondolása kap helyet.

Dallista:

A1: Firestarter
A2: Firestarter (Empirion Mix)
AA1: Firestarter (Andy C Remix)
AA2: Firestarter (Instrumental)

A The Prodigy harmadik stúdióalbuma, a "The Fat of the Land" az albumlisták első helyén debütált világszerte, és több mint 10 millió példányban kelt el. Az anyag első kislemeze, a "Firestarter" azért is különleges, mert Keith Flint (vagy ahogy a zenekar hivatkozik rá, Keef Flint) ezen a felvételen került először a középpontba vokál terén, illetve a trackhez egy úttörő videóklipet is forgatott Walter Stern a londoni utcák mélyén.

Az elektronikus zene történetének egyik legnagyobb hatású formációja 2026. július 4-én a SopronFest színpadán tér vissza a magyar közönség elé. A zenekar nyolc év után ad ismét koncertet nálunk a korábbi VOLT Fesztivál helyszínén, a soproni Lővérekben, ahol az elmúlt évtizedekben többször is telt ház előtt szerepeltek. A 2019-ben elhunyt Keith Flint tragédiája után a csapat hosszabb szünetre vonult, miközben világszerte kérdés volt, hogy a The Prodigy képes lesz-e folytatni egyik legmarkánsabb arca nélkül. A visszatérés azonban bizonyította, hogy nagyobb rájuk a kereslet, mint valaha, koncertjeik pedig továbbra is a fesztiválszezon legintenzívebb élményei közé tartoznak.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 8.

Júniusban jelenik meg az új Muse

A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. Continuer

2026. június 5.

Cara Delevingne zenei karriert indított

Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. Continuer

2026. június 3.

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. Continuer

2026. május 25.

Egy energiákkal túlfűtött éjszaka emlékét adja át nekünk Dua Lipa

Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. Continuer

2026. május 22.

Folytatja a korábban megkezdett zúzását Charli XCX

A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky