3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2013. június 7.

PASO: A hagyományt szeretnénk ápolni és nem váltunk stílust

Copyright:

Nagy ünneplés és miegymás várja 2013. június 8-án szombaton, a Belvárosi Fesztiválon a nagyérdeműt, hiszen idén ünnepli 10. születésnapját a Pannonia Allstars Ska Orchestra, méghozzá megannyi meglepetéssel. Ezen alkalomból KRSA, a zenekar frontembere válaszolt a MyMusic kérdéseire...

Hogyhogy a Belvárosi Fesztiválon tartjátok a születésnapi koncerteteket?
- Azért választottuk a Belvárosi Fesztivált, mert a lehető legszélesebb körben szerettük volna ünnepelni ezt az évfordulót. A rendezvény ingyenes, így bárki, aki érdeklődik a koncert iránt, megnézheti, velünk bulizhat, senki nem szorul ki az élményből. Mindemellett pedig a Belvárosi Fesztiválnak valóban fesztivál hangulata van, ami úgy éreztük, hogy nagyon passzol a PASO-hoz és ehhez a 10. születésnapi koncerthez. 
 
Milyen különlegességgel készültök az alaklomra?
- Lesznek vendégelőadóink Harcsa Veronika, Kiss Erzsi és Szűcs Krisztián személyében. Előveszünk olyan dalokat, amiket már 4-5 éve, vagy még régebb óta nem játszottunk, illetve debütál egy átdolgozás is, amivel most készültünk el. Lényegében tehát egy „best of” program lesz, egy-két érdekességgel megtűzdelve. 
 

 
Mik voltak az elmúlt 10 év legemlékezetesebb pillanatai?
- Ezt képtelenség egy-két mondatban felsorolni, annyi emlékezetes élményt éltünk át ennyi idő alatt. Biztos, hogy benne van a sok külföldi koncert (jártunk: Angliában, Franciaországban, Dániában, Hollandiában, Belgiumban, Németországban, Ausztriában, Svájcban, Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Szerbiában, Romániában, Ukrajnában, Horvátországban, Olaszországban, Görögországban), a Sziget Nagyszínpad, az egész estés MÜPA szimfonikus koncert, a PECSA koncert, a rengeteg turné, az amerikai lemezszerződés, fellépés a stílus legendás zenekarai, különösen a Skatalites előtt, zenekari elhajlások és még hosszan sorolhatnám...
 
Hogyan emlékszel vissza a zenekar indulásának pillanataira?
- Nagyon jó érzés visszagondolni azokra az időkre. Teljes mellszélességgel vetettük bele magunkat a missziós tevékenységbe – a célunk az volt, hogy megismertessük a jamaicai ska-t Magyarországon. Ennek érdekében a PASO mellett csináltunk rádióműsort, rengeteg interjút adtunk a témában, külföldi zenekarokat hívtunk meg és ska tábort szerveztünk NagySkaland Skanking Camping néven. Megmaradt ezekből a tevékenységből egy pár, de már nem olyan fiatalos a lendületünk ebből a szempontból. Mindemellett persze azért igyekszünk tartani a nemzetközi ska élettel a kapcsolatot - idén játszottunk pl. a 25. Londoni Nemzetközi Ska Fesztiválon és megyünk majd egy nagyobb szabású német és egy horvát ska eseményre is még idén.
 
Van-e olyan dolog, amit ma másként csinálnál, mint akkor?
- Biztos sok mindent lehetett volna ügyesebben, jobban, de így varázslatos volt, ezt pedig nem biztos, hogy megérné lecserélni bármire is.
 

 
Szerinted mi a legnagyobb eredmény, amit elért eddig a PASO?
- Talán az a legnagyobb érdemünk, hogy ma már Jamaica, vagy a karib térség jut eszébe először itthon az embereknek a ska szó, vagy stílus hallatán – azt hiszem ezt az információt nagyjából sikerült bevinnünk a köztudatba. Emellett azokat a dolgokat említeném, amiket már a legemlékezetesebb pillanatoknál is felsoroltam.
 
Van-e olyan, hogy egy zenekarnak "lejár a szavatossága"?
- Ha valaki az épp aktuális divathullám miatt szeret meg egy stílust, az jó eséllyel a divathullám alább hagyásával el is hagyja azt. Ha ebben az értelemben vizsgáljuk a dolgokat, akkor minden zenekar életében van olyan, hogy épp divatosabb, vagy hogy épp kevésbé az. Néhány zenekar ezt úgy küszöböli ki, hogy mindig megy a trendek után és a hullám lecsengésekor egy új, divatosabb stílusra vált, néhány pedig kitart az eredeti irányvonal mellett, csak az adott stíluson belül újul meg, az ott lévő mozgástérben alkot. Mi beleszerettünk a hangszeres jamaicai zenékbe, így ezekben stílusokban alkotunk, ezekbe visszük bele a saját ízünket, itt érezzük jól magunkat, ezt a hagyományt szeretnénk ápolni és nem váltunk stílust a népszerűséget hajszolva. Ha másfelől vizsgáljuk - és az én értelmezésem is ez -, akkor nincs igazán köze a divatosságnak a szavatossághoz. Lehet egy zenekar akkor is jó, ha épp nincs túl nagy tábora, sőt! A szavatosság szerintem akkor jár le, ha elfogynak a kreatív energiák és az adott zenekar semmi újat nem tud alkotni.
 
Hogyan lehet ennyi időn keresztül fenntartani az érdeklődést és új rajongókat is szerezni?
- Új rajongókat úgy szerez az ember, hogy a lehető legtöbb felületen igyekszik eljuttatni a zenéjét a potenciális közönségéhez. Ennek egyik és ránk talán legjellemzőbb módja az, hogy folyamatosan koncertezik és minél több helyen igyekszik megmutatni a zenéjét, a zenéjében rejlő erőt. 
A régi rajongókban úgy lehet fenntartani az érdeklődést, hogy a zenekar hoz egy adott minőségi szintet, illetve enged a kísérletező kedvének is és így újdonságokkal lepi meg őket.
 

 
Ha csak egy dalt választhatnál a repertoárotokból, melyikre mondanád azt, hogy kiállta az idő próbáját és igazán jól jellemzi a zenekart?
- Nehéz egy ilyen dalt kiválasztani, de azt hiszem a Hungarian Dish – Tenkes kapitánya vonallal tettünk hozzá a legtöbbet a zenei világörökséghez, mert ezekben olyan fúziót kreáltunk, ami korábban még nem létezett a világon. Ezekben érződik a legjobban, hogy egy csapat magyar srác játssza ezt a jamaicai zenék által inspirált muzsikát.
 
Mi az amitől a PASO több a többi ska bandától?
- Talán pont az, amit az előző kérdésre adott válaszban mondtam – egy olyan fúzió is megjelenik pár dalunkban, a jamaicai és a magyar zenék találkozása folytán, ami csak ránk jellemző, amit előttünk még senki nem csinált.
 
Mik a tervek a következő időszakra?
- Óriási ünneplés a születésnapi koncerten, nyári fesztiválok itthon, nyári fesztiválok külföldön, új dalok felvétele és kiadása, új videó anyagok közönség elé tárása – ez utóbbiak közül van olyan, amire már nem is kell olyan sokat várni…
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky