Pontosan 100 nappal a kapunyitás előtt újabb nemzetközi sztárokat és 30 hazai előadót jelentettek be a VOLT Fesztivál szervezői. A korábban nyilvánosságra hozott nevek mellett színpadra lép Sopronban a Knife Party, Bonobo, Borgore, a Turboweekend és Skream. A száznál is több hazai fellépő között egyedi koncerttel tér vissza a Kaukázus, először lép fel a VOLTon Rúzsa Magdi és ByeAlex. Az idei fesztivál helyszínével kapcsolatban pedig április 4-én, a VOLT 20. születésnapján árulnak el minden információt a szervezők.
A legtöbben arra kíváncsiak, hogy az idei nyáron hol rendezik meg a 21. VOLT Fesztivált. Marad-e a soproni Lővérekben vagy új helyre költözik? Ezzel kapcsolatban április 4-én, sajtótájékoztató keretében árulnak el minden részletet a szervezők.
Az azonban már most is tudható, hogy az eddigi világsztár-kínálat mellett az idei VOLT vendége lesz júliusban – többek között – a feloszlott Pendulum kulcsfiguráit tömörítő, világszerte sikeres electro house duó, a Knife Party. Színpadra lép a dán hipster partik kedvence, az elektronikus hangzástól sem idegenkedő indie pop zenekar, a Turboweekend. Live előadással jön Simon Green aka Bonobo, az elektronikus zene egyik legkifinomultabb DJ-producere. Sopronba érkezik a dubstep legenda Skream, aki a Magnetic Man tagjaként a stílus legfontosabb előadói közé tartozik. Az osztrák Klangkarussell finom hangulatú szettjével bűvöli majd el a VOLT közönségét. A fesztiválon képviselteti magát a dubstep egyik legnagyobb slágergyárosa, Borgore is.
A VOLT Fesztivál igazán illusztrisra sikeredett nemzetközi line-upja mellett a szervezők 30 hazai fellépőt is bejelentettek. „A kezdetek óta fontos számunkra, hogy a VOLT Fesztivál programkínálatában a hazai előadók számos műfajban és a lehető legnagyobb számban jelenjenek meg. Ma már büszkén mondhatjuk, hogy a világsztárok mellett a legtöbb hazai előadó a VOLTon fordul meg: száznál is több produkció fellépését tervezzük az idén, közöttük igazi különlegességeket és egyedi koncerteket is láthat a közönségünk. A 2013-as program összeállításakor nagy gondot fordítottunk arra, hogy a legfrissebb, legaktuálisabb bandák közül mutassunk be olyanokat, akikben hiszünk. Egyrészt fontos számunkra a megújulás, másrészt úgy látjuk, a zenekarok karrierje szempontjából is sokat segíthet egy-egy jól sikerült fesztiválfellépés ” – mondta el Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, a VOLT főszervezői.
Hetekkel ezelőtt, elsőként került fel a VOLT honlapjára Ákos neve, aki a turné során kiemeltnek számító, kétórás koncerttel jelentkezik Sopronban. A nagyszínpados hazaiak között találjuk a Tankcsapda, a Quimby, a Supernem, a Punnany Massif, a Brains és az Anna & the Barbies csapatát. Ugyancsak a VOLT keretei között, erre az alkalomra összeállított programmal tér vissza a Kaukázus, akik elsőként a VOLTon mutatnak be új dalokat is. Először lép fel a VOLTon az Eurovíziós Dalverseny hazai indulója, ByeAlex, aki egy rá jellemző, meghitt hangulatú koncerttel várja rajongóit. Bár a zenekarában ketten is soproniak, és „civilben” többször megfordult már a VOLTon, színpadon azonban most először találkozhat a közönség Rúzsa Magdival. Új fellépőnek számít a VOLT programjában és nagyon készül a „premierre” a 10 éves Anti Fitness Club és a szervezők „felfedezettjei” közül a Mary Popkids, a The [hated] Tomorrow, Odett és persze a Majka Curtis BLR csapata. A törzs-VOLTosok közül idén sem hiányozhat a programból a Bëlga, a Fish!, a Ganxsta Zolee és a Kartell, a Kiscsillag, a Compact Disco, az Intim Torna Illegal, a Magashegyi Underground, a Nemjuci, a Soerii & Poolek, a Žagar és az idén 30 éves Pál Utcai Fiúk...
Napijegyek és bérletek kedvezményes áron április 14-ig kaphatók országszerte.
Mint fesztiválszűz ugrottam bele idén a könnyűzenei kavalkádba: Sopronba látogattam, a VOLT fesztiválra. Minimális költségvetéssel, de annál nagyobb érdeklődéssel – kíváncsi voltam, milyen is a zene fizikai valójában. Tovább
A környezetvédelem fontosságára hivatott ráirányítani a figyelmet a Telekom VOLT robot, amelyet hazai képzőművészek építettek Sopronban a VOLT ART ROBOT Műhelyben. A legnagyobb hazai távközlési vállalat legújabb fenntarthatósági akciója keretében arra buzdította a fesztiválozókat, hogy a rendezvényre vigyék magukkal az otthon elfekvő, régi mobilokat és tartozékokat, amelyek aztán új értéket nyerhettek az újrahasznosítás folyamán. Tovább
Első alkalommal került élőben előadásra a Compact Disco a már rádiós játszási listákról ismert We Will Not Go Down című dala, csütörtök este Sopronban, a VOLT Fesztiválon. Az énekes,Csabi a már tőle megszokott lendülettel jelentette be a különlegességet a várt hatás pedig nem maradt el. Tovább
Zárásképpen összegezném az egész fesztivált, a látott koncerteket, a miliőt, ami körülvette az egész Lővér kempinget, valamint az arcokat, akik lehetővé tették, hogy életünk egy hatalmas élménnyel legyen gazdagabb. Azaz: Summáját írom Sopron átkának... Tovább
Egyetlen nap sem volt az egész fesztivál alatt, amikor a nagyszínpad minden előadóját meghallgattam volna, ha csak pár dal erejéig is, de az utolsó napra sikerült egy olyan egyveleget összehoznia a szervezőknek, hogy kíváncsiságom csak úgy csillapodhatott, ha mindenkibe belehallgattam kissé. Tovább