3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2013

2013. március 20.

Új lemezt hoz a THIRTY SECONDS TO MARS a VOLT Fesztiválra

Copyright:

A THIRTY SECONDS TO MARS az űrig repítette legújabb dalát, az Up In The Airt, ami mától végre az egész világ számára elérhetővé válik. Ráadásul, még Sopronba a VOLT Fesztiválra is eljönnek. Egy szóval: király!

Mint arról már korábban hallani lehetett, a dal megjelenését a csapat nem mindennapi módon ünnepelte: kiküldték a Nemzetközi Űrállomásra. A negyedik stúdióalbumot beharangozó kislemezdal premierjére a közönségnek azonban egészen a mai napig várni kellett.
 
Ezzel egyidejűleg most már bizonyos, hogy a negyedik Mars-album a LOVE LUST FAITH + DREAMS címet viseli majd, és május 21-én jelenik meg. A 12 dalt tartalmazó lemezt a világ legkülönbözőbb pontjain rögzítették Indiától kezdve Európában, egészen az együttes kaliforniai stúdiójáig. A produceri munkálatokat Jared Leto látta el, de négy dalban ismét segítségére volt Steve Lillywhite (U2, The Rolling Stones) is.
 
“Ez több, mint egy szimpla fejlődés. Ez egy teljesen új kezdet. Ami a kreatív munkálatokat illeti, új vizekre eveztünk, ami izgalmas, kiszámíthatatlan és elképesztően inspiráló.”
 
Az album további érdekessége, hogy a borítón a világ jelenleg “legdrágább” művészének, Damien Hirstnek a munkája látható, akinek egy másik képét korábban már a Red Hot Chilli Peppers is használta, sőt, rendezett videoklipet a Blurnek is.
 
A THIRTY SECONDS TO MARS triója több mint 5 millió lemezt adott el világszerte, videóikat pedig 300 millión látták. Számtalan díjat elnyertek, köztük egy tucat MTV Awards-ot . A leghosszabb turné Guiness-rekordját is ők tartják 311 koncerttel, amit több mint 60 országban adtak, 6 kontinensen, és a folyamatos turnézás mellett volt idejük olyan slágereket is szállítani, mint a This Is War és a Kings and Queens.
 

A THIRTY SECONDS TO MARS amúgy nekünk magyaroknak is hoz 2013-ban meglepetést, feltéve ha meglepetés az, ha Jared Leto és kiszenekara megjelenik hazánkban egy koncert erejéig. A lényeg, hogy banda idén a soproni VOLT Fesztivál vendége lesz újra. A fesztivál 2013. július 3-6 között kerül megrendezésre, jól.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. augusztus 1.

Hangerő vagy zeneiség? Kis szubjektív

Mint fesztiválszűz ugrottam bele idén a könnyűzenei kavalkádba: Sopronba látogattam, a VOLT fesztiválra. Minimális költségvetéssel, de annál nagyobb érdeklődéssel – kíváncsi voltam, milyen is a zene fizikai valójában. Tovább

2013. július 11.

Másfélezer használt mobilból épült megarobot a VOLT-on

A környezetvédelem fontosságára hivatott ráirányítani a figyelmet a Telekom VOLT robot, amelyet hazai képzőművészek építettek Sopronban a VOLT ART ROBOT Műhelyben. A legnagyobb hazai távközlési vállalat legújabb fenntarthatósági akciója keretében arra buzdította a fesztiválozókat, hogy a rendezvényre vigyék magukkal az otthon elfekvő, régi mobilokat és tartozékokat, amelyek aztán új értéket nyerhettek az újrahasznosítás folyamán. Tovább

2013. július 11.

Compact premier a VOLTon!

Első alkalommal került élőben előadásra a Compact Disco a már rádiós játszási listákról ismert We Will Not Go Down című dala, csütörtök este Sopronban, a VOLT Fesztiválon. Az énekes,Csabi a már tőle megszokott lendülettel jelentette be a különlegességet a várt hatás pedig nem maradt el. Tovább

2013. július 10.

Jó éjszakát VOLT Fesztivál!

Zárásképpen összegezném az egész fesztivált, a látott koncerteket, a miliőt, ami körülvette az egész Lővér kempinget, valamint az arcokat, akik lehetővé tették, hogy életünk egy hatalmas élménnyel legyen gazdagabb. Azaz: Summáját írom Sopron átkának... Tovább

2013. július 10.

Egésznapos Nagyszínpad: Anna és a király - VOLT Fesztivál

Egyetlen nap sem volt az egész fesztivál alatt, amikor a nagyszínpad minden előadóját meghallgattam volna, ha csak pár dal erejéig is, de az utolsó napra sikerült egy olyan egyveleget összehoznia a szervezőknek, hogy kíváncsiságom csak úgy csillapodhatott, ha mindenkibe belehallgattam kissé. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky