2013. február 18. | Bea
Helyes kis tiniknek tűnnek, és közben vérprofin énekelnek-zenélnek. A tökéletes hangzás alapján tapasztalt, érett felnőtteknek képzelhetjük az előadókat lelki szemeink előtt. Ehelyett fiatal, félénk fiú és lány állt egymás mellett a színpadon, és csak zenélt rendületlenül, bármiféle allűr nélkül. The Raveonettes koncerten jártunk.
Feljöttek a színpadra, beköszöntek egy good eveninggel, majd rögtön el is kezdték. Én február 13-án késő este, az A38-on láttam a Raveonettes-et először. Bár az Observator című albumukat már jópárszor hallgattam, és hamar meg is kedveltem, valahogy sosem került elém fotó vagy videó az együttesről. Volt a fejemben egy kép arról, milyen lehet a külseje, megjelenése az énekeseknek. Na, hát semennyire nem találtam el hang alapján, hogy néznek ki a dán indie-banda tagjai! Olyannak tűnt kicsit a koncert az állóhajón, mintha kiállítottak volna a színpadra két diákot a középiskolai versenyen, hogy akkor gitározzanak el valamit az iskolatársaiknak. Ehhez képest, ahogy elkezdtek énekelni, mintha az égből szólt volna hozzánk valami magasztosan susogó hang. A duó a természetfeletti énekespár szócsövének tűnt végig… Annyira földöntúli, kísérteties és közben professzionális, minden szempontból jól eltalált zene áradt belőlük, hogy csak sodort magával számról-számra a koncert az elejétől a végéig.
A hangszerek, a dallamok, a szövegek, a dalok - minden el lett találva, az énekesek hangjáról nem is beszélve. Tényleg lenyűgöző volt, hogy az a kis baseballsapkás tizenéves srác, meg mellette a festett szőke cuki iskolás lány torkából és gitárjából milyen egyszerűen, és mégis tökéletesen áramlik a zene. Nem volt hosszú a koncert, de belefért minden ismertebb szám, plusz a visszatapsolást követően még három ráadás is. Az elejétől a végéig baki-, hamisság-, és allűr-, valamint színészkedés-mentesen zajlott le minden.
Egy-egy „thank you” közben elhangzott, néha párat léptek előre vagy hátra gitározás közben, de nem játszották meg magukat, nem bohóckodtak, nem hergelték a közönséget. A fókusz így tényleg a bájos, szeretetreméltó, egyszerű fellépésen volt, nem kellett show és figyelemelterelés. Aztán amilyen visszafogottan, csendesen érkeztek, olyan szolidan távoztak is, miután végeztek a fellépéssel. Tiszta és ragyogó indie zenét hoztak nekünk – több nem is kell, minket meggyőzött a The Raveonettes, élmény volt!
Bea