3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Külföldi

2013. február 8.

Készül az első Haim-lemez

Copyright:

A patinás BBC Sound of 2013 nyertes Haim zenekar 2012-ben került a zenei oldalak középpontjába Forever című slágerével. Igazi tündérmese az övék: a kaliforniai testvértriót (Este, Danielle és Alana Haim) szüleik már egészen kicsi korukban bevonták a feldolgozásokat játszó családi együttesbe. Sorsuk már ekkor megpecsételődött. Mindhárman játszanak gitáron, dobokon, és énekelnek is, ráadásul a mai napig előfordul, hogy szüleikkel együtt állnak színpadra.
 

A kedves történet mögött azonban kemény munka áll, sokan már most a legendás Fleetwood Machez hasonlítják őket. Nem csoda, hiszen zenéjük a múltból - konkrétabban a ’70-es évek rockjából és a ’80-as évek szinti-popjából - merít ihletet, az R&B ritmusokkal pedig mindezt igazán mai köntösbe bújtatják. 

A lányok már a 2012-es évben sem lógatták a lábukat, hiszen olyan együttesek előtt léptek fel, mint a Mumford & Sons vagy a Florence + The Machine, debütáló lemezük pedig idén várható. Az MTV Brand New 2013 listáján tízedik helyezést érték el, a BBC Sound of 2013 listán az élen végeztek - ráadásul 2004 óta először nem szólóelőadó nyert -, a Forever című daluk pedig az NME év végi listáján az előkelő negyedik helyezést érte el.
 

Forrás: Universal Music Hungary
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 22.

Érkezik az idei Szigeten is fellépő Isabel LaRosa debütáló albuma

A máris platinalemezes alt-pop szenzáció, Isabel LaRosa bejelentette debütáló albuma megjelenési dátumát: a "Raven" címre keresztelt lemez 2025. április 18-án jelent meg, és rögtön befutott róla egy vadonatúj ízelítő "Cry For You" címmel. More

2025. április 21.

Blur - Újra előkerült a The Magic Whip

Szinte napra pontosan a tizedik évfordulón, azaz 2025. április 25-én újra kiadásra kerül a Blur ’The Magic Whip’ című, nyolcadik stúdióalbuma, ezúttal limitált, félsebességű maszterelt LP-n 12 éves csend után ez volt a banda első korongja a ’Think Tank’ (2003) óta, ami a leghosszabb szünetet jelentette az albumok között a Blur pályafutása során. További érdekesség, hogy ismét az eredeti felállásban szerepeltek – vagyis Damon Albarn énekes, Graham Coxon gitáros, Alex James basszusgitáros és Dave Rowntree dobos – valamint a zenekar régi producere, Stephen Street is újra csatlakozott hozzájuk. More

2025. április 20.

Megjelent a Linkin Park epikus új száma

A várva várt visszatérésük utáni izgalom még mindig nem múlt el teljesen, de a Linkin Park máris egy új fergeteges dallal és albumhírrel jelentkezett. Az „Up From The Bottom” című szám méltó előhírnöke a 2025. május 16-án megjelenő ‘From Zero’ című lemezük deluxe változatának, mely három új szerzeménnyel bővül majd. More

2025. április 19.

Miley Cyrus új albuma egyesíti a zene, a divat és a film világait

2025. május 30-án érkezik Miley Cyrus vadonatúj stúdióalbuma, a "Something Beautiful", melyről máris megjelent a címadó dal, a "Prelude" című bevezető szerzemény, illetve ma debütált az "End of the World", így izgalmas betekintést nyerhetünk a közelgő korongba. A lemez produceri munkálatait maga az énekesnő és Shawn Everett végezték. A 13 dalos anyagot egy film kíséri majd, mely júniusban lát napvilágot. Az alkotást Miley Cyrus, Jacob Bixenman és Brendan Walter rendezték. More

2025. április 18.

Ki az a PinkPantheress? És mit hozott?

PinkPantheress 2025 első önálló dalával, a „Tonight”-tal droppol, mely a Panic! At The Disco „Do You Know What I’m Seeing?” című, 2008-as felvételt mintázza. Ez az új track ráerősít az énekesnő intim klubhangzására, melyet rajongók milliói ünnepelnek világszerte. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky