2012. augusztus 11. | Bertoni
A Sziget második hivatalos napján a Pop-Rock Nagyszínpad számos kiváló programot ígért a műfaj kedvelőinek: Caro Emerald után a Maximo Park, a Tankcsapda és a Korn dallamaira rezgett a levegő. Közben az OTP színpadán világzenei csemegékre riszálhatott a nép, az A38 sátrában pedig inkább európai és amerikai elektronikusabb ütemek csendültek.
Az érezhető volt, hogy már nem az első fesztivált rendezik a Hajógyári-szigeten: az egészségügyi és egyéb szükséges megoldások profi elrendezése mellett a koncertekkel is sikerült tartani az időt és a felszerelés is általában működni látszott. A szervezőknek azonban arra nincs befolyása, hogy egy-egy külföldi fellépő esetleg késve érkezik, ezért némi program-módosításra kényszerültek: a The Roots fellépését a Nagyszínpadról az A38 sátorba helyezték át, ami még jót is tett a fiúknak.
Ezt követően minden ment tovább a tervek szerint, bár a közönség nagysága meg sem közelítette a korábbi évek embermennyiségét. Külföldi szót is viszonylag ritkán lehetett hallani a színpadok előtt (a színpadon már annál inkább), de a magyar bulizók is úgy tűnik, egyre inkább az egyéb fesztiválokat részesítik előnyben. A végső statisztikák sokkal beszédesebbek lesznek majd, mindenesetre annyi érezhető volt, hogy a csütörtöki nap nem a tömegnyomorról szólt. A Random Trip csapata például 5-6 ember előtt volt kénytelen fellépni a Holand Meets Hungary Színpadon – azt hiszem, soha nem volt ilyen gyér közönsége Jávoréknak. Ettől függetlenül becsülettel zenéltek, nagyon jó hangulatot csináltak (a néhány rövidnadrágos brékes gyerek legalábbis bepörgött), de tény, hogy a Beatricén jóval többen tomboltak a Petőfi Rádió Magyar Zenei Színpadán.
Az OTP Nagyszínpad előtt is hagytak helyet a szigetelők: a világzenére volt, aki sörrel a kezében ugrált (pazarló életmód, senkinek nem ajánlom), egy lány mezítláb táncolt a homokban, de legalább tolószékkel is megközelíthető volt. Egy kambodzsai zászló is feltűnt a fejek felett, más kérdés, hogy skót szoknyás srácok meneteltek alatta. Ez a viselet egyébként idén nagyon népszerű a Szigeten, akárcsak az óriási sapkák, vagy a fekete-fehér kockás kezeslábas, ami a lábujjaktól a fejed búbjáig befed, tehát a naptejnél jóval hatásosabban véd a leégés ellen.
Térjünk vissza a Nagyszínpadhoz. A Maximo Park koncertjére azért már kezdtek szivárogni az emberek, a színpad előtt elkerített „kifutót” már-már eltakarta a közönség. A zenéjükben nagyon jól ötvözték a dob és a billentyűs alapokat, Paul hangja pedig nagyon szépen kijött (néha mondjuk túlzottan ordítva, de ez a technika ördöge miatt lehetett). Kellően felpörgették az embereket a Csapda előtt, akik ezúttal is a szokásos pirotechnikai belépőjükkel igyekeztek meglepni rajongóikat. Kicsit talán már kezd unalmassá válni, hogy ugyanazok az effektek, és néha még a buzdító szöveg is, de ettől függetlenül a zenéjüket nagyon sokan szeretik, szeretjük, és nem olyan könnyű megunni. Mégis csak egy közepesnek mondható tömeg gyűlt össze a színpad előtti területen, a közös ordítások tehát nem sikerültek olyan hangosra, hogy az élő közvetítés nagyon messzire vihesse… Reméljük, a decemberi Aréna-koncerten azért nagyobb számban képviseltetik magukat a punkok, és Lukács Laciék is beújítanak.
A záró program a rockereknek az amerikai sztár, a Korn volt. Érezhető váltás a Tankcsapda nyers zúzásához képest (ők nem éltek a rezonancia idegölő hatásával, szerencsére) – egy energiabomba volt az egész koncert. Olyan lendülettel csaptak bele, hogy a kevésbé nyugodt lelkiismeretűek szabályosan ugrottak egyet ijedtükben. Már az első néhány szám alatt sikerült elérni azt a hangzást, amitől lemászott a telefon az asztalról, és körülbelül ez az érzés jellemezte a másfél órát végig. A színpadkép is nagyon jól meg volt csinálva, úgyhogy nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy nem hoztak szégyent a hírnevükre.
Ezzel egy időben biztos sokan voltak a Kiscsillag koncerten is, és például a Volt Színpadon Szandi retrobulija is felejthetetlen élmény lehetett – mindenesetre a rock szerelmesei a hangulatból ítélve nem bánták, hogy lemaradtak ezekről.
Bertoni
képek: sziget.hu/Bielik István