Az izlandi zene iránt rajongók örömmámorban úszhatnak, hiszen bő egy héttel Sóley és Sin Fang fellépése után az Agent Fresco ad koncertet Budapesten. A négy barát által alapított zenekar története már-már meseszerű; Arnór Dan Arnarson, Þórarinn Guðnason, Vignir Rafn Hilmarsson és Hrafnkell Örn Guðjónsson 2008-ban néhány héttel az izlandi zenei tehetségkutató, a Músíktilraunir kezdete előtt elhatározta, hogy beneveznek egy együttessel a versenyre, amit aztán meg is nyertek. 2009-ben a legjobb ifjú tehetségnek választották őket, első albumuk, az “A Long Time Listening” megkapta 2010 legjobb izlandi albumának járó díjat, pályájuk pedig azóta is nyílegyenesen ível felfelé. Bár európai turnéjuk miatt ki se látszanak a munkából, sikerült néhány kérdés erejéig mikrofon végre kapni a fiúkat, akik örömmel adtak interjút a Skandináv Ház blogjának.
SH: Hogyan mutatnátok be az Agent Fresco-t azoknak, akik még sose hallottak rólatok?
AF: Mivel igen kedvelem a mitológiát, azt mondanám, hogy mi úgy kezeljük az Agent Frescot, mint egy saját bejáratú kimérát, valamiféle képtelen és tomboló teremtményt… Hajlamosak vagyunk vegyíteni irányzatokat, hangokat, melyek tetszenek nekünk, melyeket eredetinek,hamisítatlannak vélünk, melyeket eredetileg nem is kevernénk, de aztán valahogy ebből az elegyből megszületik az az “Agent Fresco-hangzás”, ami természetesnek hat, ami értelemmel, tartalommal bír számunkra. Azt hiszem az Agent Fresco a sokféleséget, dinamikát, a személyiség szabad megnyilvánulását, az előítéletmentességet képviseli a zenében, ezért is egyensúlyozunk a finom egyszerű balladák és az összetettebb, zajosabb rock között.
SH: Mindannyian képzett zenészek vagytok, kezdhettetek volna szóló karriert, de ehelyett összeálltatok, és megalapítottátok az Agent Fresco-t. Miért?
AF: Mindannyiunkra szükség van ahhoz, hogy sikerre juttathassuk a zenekart, ez sokkal többet jelent számunkra mint egy zenei projekt. Elválaszthatatlan részévé vált az éltünknek, melyet őszintén szólva el se tudnánk képzelni már az együttes és egymás nélkül..
SH: A zeneték nagyon sokszínű, és ahogy említetted számos stílust, műfajt ötvöztök, a jazzes hangzásútól a keményebb rockig bezárólag. Hogyan tudjátok megtalálni az egyensúlyt?
AF: Azt hiszem, ez csak puszta szerencse. A zenénk elsősorban saját magunknak szól, szóval ebben minden benne van, amit szeretünk és mindaz, amit szeretnénk kipróbálni. Próbáljuk ebből a lehető legjobbat kihozni, és az csak egy plusz, hogy másoknak is tetszik,amit csinálunk, de amint azt az előbb említettem is, mi saját magunknak írunk zenét.
SH: Honnan merítetek ehhez ihletet?
AF: Négy nagyon különböző személyiség vagyunk, akiknek szerencsére sikerült megtalálni egymással a közös hangot, és ennek az együttműködésnek a gyümölcse az Agent Fresco. Minden inspirál minket, legyen az könyv, zene, érzés, élmény vagy egy hang…Mégis, van néhány együttes, mely mindannyiunk számára meghatározó…Például az izraeli jazz zenész, Avishai Cohen, aki mind a négyünket megérint zenéjével, különösen a “Gently Disturbed” című albuma van ránk ilyen hatással. Vagy említhetnénk Meshuggah-t és az az általa létrehozott többritmusú szerkezeteket és gyönyörű hangokat. És aztán ott vannak fiatalkorom kedvencei, csak hogy gyorsan megnevezzek néhányat: Sigur Rós, The Blood Brothers, Clann Zu, Dredg, Converge, At the Drive In, The Mars Volta és Deftones… De mint mindenki másnál, ez a lista a végtelenségig folytatódhatna.
SH: Első albumotok címe “A Long Time Listening”. Miért választottátok ezt -amellett, hogy kb. egy órába telik végig hallgatni az anyagot -, szerettetek volna utalni valamire a címadással?
AF: Igen, tudom, (nevet) ez kínosan magától értetődő magyarázat köszönhetően annak, hogy 17 dal található az albumon, de a cím már ott volt a fejemben sokkal azelőtt, hogy el kezdtük volna rögzíteni a lemezt, és még jóval azelőtt, hogy eldöntöttük volna, hogy hány szám szerepeljen a korongon. A cím közvetett módon utal Cormac McCarthy regényére, Az útra. Ezt az albumot az édesapámnak ajánlottam, akit 2006-ban elvesztettem, rákban halt meg. Az édesapa és fia közti gyönyörű és elszakíthatatlan kötelék mélyen megindított. Minden dal egy-egy epizód, illetve azoknak az erős érzelmeknek a kifejezése, melyet ez a veszteség és a Dániából Izlandra való költözés váltott ki bennem.
SH: Milyen terveitek vannak a jövőre? Turnéznátok még, vagy úgy gondoljátok, itt az idő, hogy belefogjatok egy új albumba?
AF: Még négy hét, és mintegy 20 koncert van hátra az európai turnénkból, szóval most kizárólag csak erre koncentrálunk. Miután júliusban visszatértünk Izlandra, elkezdünk dolgozni új dalokon, és remélhetőleg a következő év elején megjelenik az új lemezünk.
A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább
Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább
Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább
Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább
Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább