Chico Manada: Az emberek műveltségét is kéne nyitogatni
Művészként érvényesülni manapság nem egyszerű. Egy ideje kevés az, ha pusztán tehetséges vagy, hiszen rengeteg hozzád hasonló szaladgál az utcán. Még az is kevés, ha veled ásatják a nagy tehetség kutat. A kellő ismertség és annak helyes felhasználása a megfelelő pénzmaggal már talán elégségesnek bizonyulhat, amennyiben a fővárosban próbálsz érvényesülni. De mi a helyzet vidéken? Erről kérdeztük Kiss Mariannt, a Chico Manada énekesnőjét.
- A csapat bázisa a bőgős és a basszusgitáros, Blaskovics Attila és Hegyes Bertalan, ők gondoltak egy olyan zenekarra, amely feldolgozásokat játszik, de mindig mindent egy picit másképpen, a saját arculatukat formálva a közismert zenéket. Erre az alapkoncepcióra épülve, 2008-ban alakult a banda, egy énekessel és gitárosokkal, akik időközben kiváltak a csapatból, majd apukám, Kiss Sándor került be a bandába, mint hangszeres zenész, zongorán. Később az énekes lány inkább a színházi élet felé fordult, de akkor már voltak előre leszervezett koncertek a nyárra, és ekkor kellett valahogy kimenteni a csapatot, így kerültem én a képbe. Így zenélünk mi négyen már két éve együtt, mint alap zenekar, és mindig hívunk vendégeket a koncertekre, ez már koncepcióvá vált. Akinek van mit hozzátennie és van hozzá kedve, azt szívesen látjuk a hangszerével együtt, így igazából ilyen jammelős bulik alakultak ki. Nem mindig tudjuk, hogy éppen ki fog bedobódni, egy trombitával vagy gitárral, volt, hogy egy szaxofonos srác csatlakozott, így mindig változik a felállás, tulajdonképpen frissül a dolog a vendégeknek köszönhetően.
Csak feldolgozásokat játszotok, vagy sajátokat is?
- A saját számok mostanában kezdtek bennem megérni, eddig kettő készült el teljességében, az egyiket már játszottuk is az utolsó koncerten. Megindult ez a saját zene iránti igény, csak kicsit nehézkesen áll össze a kép, de alapvetően mégiscsak harminc feldolgozás számról van szó…
Milyen sűrűek a fellépések?
- Itthon, Debrecenben elég nehéz, a legjobb esetben havonta két- három buliról tudunk beszélni, különböző helyszíneken. Úgy gondolom, hogy itt eléggé réteg zene amit mi csinálunk, egy kicsit jazzes, egy kicsit popos, igazából kicsit mindenféle, ezt pedig hétről hétre elég szűk réteg igényli. Sajnos most ebben a társadalmi bizonytalanságban az emberek egyre kevésbé járnak el szórakozni, de egy vendéglátós sem engedheti meg magának, hogy ne változatosságot biztosítson, hanem mondjuk egy állandó zenekart. Úgyhogy így két-három helyszínen, havi alkalmakkal tudunk játszani itt Debrecenben. Kikeveredni pedig elég nehéz, ha az embernek nincs ismerőse, ismeretsége, akkor hiába kezd el irogatni bemutatkozó leveleket hanganyaggal a lehetséges helyeknek, egész egyszerűen nem válaszolnak.
Egy vidéki, feltörekvő banda csupán a benzinpénzért és az esetleges szállás díjáért játszik, vagy van valami plusz is esetleg?
- Amit tapasztalok magunk körül, hogy tulajdonképpen majdhogynem zéróra jön ki egy banda, ha elmegy más városba játszani, mondjuk Nyíregyházára. Egy ismerős banda mesélte, hogy náluk úgy működött, hogy mire a zenekar elment egy megfelelő méretű autóval, cuccal együtt az adott helyre, és mondjuk egy ember sofőrködött, neki kifizették az üzemanyagdíjat, akkor gyakorlatilag maradt a zenekarnak néhány ezer forint fogyasztása azon az estén, azon a helyen. Tehát tulajdonképpen örömzenélésről van szó és hobbizásról.
Mi a helyzet akkor, ha városon belül zenéltek?
- Mi általában fix gázsiért megyünk, ez konkrétan pár ezer forint, és a vendégeinket, akik velünk együtt zenélnek, mi hívjuk meg sörözni. Az élőzenére egy-egy hely pár tízezer forintot szán, az pedig már a ti dolgotok, hogy hányan vagytok a zenekarban és hogy osszátok el magatok között. Alapvetően nem tűnik kevésnek, ha azt nézed, hogy ezért a pénzért három órát zenél az ember, de azt azért bele kell számolni, hogy egy ilyen zenekarnál, mire összepakolja a cuccot, mert ugye ilyenkor saját hangosítással működünk, oda megy a helyre, ott is összepakolja és beáll, majd a koncert után ugyanez visszafelé, tulajdonképpen egy minimum öt órás elfoglaltságról beszélünk, aminek az óradíja így már nem olyan jutányos. És akkor még nincsenek beleszámolva a próbák, a repertoár megtanulásának nehézségei és a befektetett munka, úgyhogy ez tényleg csak szerelemből való zenélgetés itthon, ezen a szinten, amin mi vagyunk.
Vannak profibb ismerőseim, nagyobb és ismertebb bandákban, rajtuk is azt látom, hogy ugyanez az elv működik náluk is, csak kétszer-háromszor nagyobb tételben. Ezért szokták azt csinálni, hogy több formációban zenélnek egyszerre, és ezeket próbálják párhuzamosan összehangolni és futtatni egymás mellett, plusz esetleg tanítani valahol.
Ez általános a kisebb bandák esetében, vagy csak a válság miatt alakult így, hogy kevés is a felkérés, illetve az is eléggé mondjuk úgy, gazdaságos?
- Volt ennek egy jobb időszaka a kétezres évek elején, illetve a kilencvenes évek végén, amikor fellendült az élőzene, mint olyan. Apukám is zenélt egy középkorosztálynak szóló, vendéglátó zenekarban, akik azért saját számokat is játszottak, és ő akkor keresett háromszor annyit, mint mi most. Úgyhogy, ez nem így működött korábban, csak ahogy szépen begyűrűzött a válság, egyre inkább nincs pénze sem a vendéglátósoknak, sem az embereknek erre. Nemrég olvastam is erről a neten, hogy most körülbelül ott tartunk, mint a kilencvenes évek eleje-közepe táján, amikor voltak a playback két-három fős formációk, akkor nagyon nem ment az élőzene, de akkor amiatt nem, mert nem volt rá igény, most meg amiatt nem, mert nincs rá pénz.
Ezek szerint, ugyanúgy, ahogy más iparágakban, itt is csak meg kell várni, hogy elmúljon a válság és megkezdődik majd valamiféle fellendülés, vagy azért komolyabb problémáról van szó?
- Azt vettem észre, hogy manapság sokkal nyitottabb lett az emberek világa a zenékre meg az élőzenére, tehát itt most már nem igénybeli problémákról van szó, hanem lehetőségbeli problémákról. A fiatalok jobban keresik a különleges zenéket, meg a különleges ötleteket, hangzásokat, csak éppen nincs rá pénzük, hogy sokszor egy ezer forintos vagy afölötti belépőt, akár itt a debreceni közegben kifizessenek. Négy-ötszáz forintig el lehet menni a belépők kapcsán, de ahol már ezer forintot meghaladó összegről van szó, ott már meggondolják, hogy inkább beülnek valahova és elsörözik ugyanezt a pénzt.
Budapesten mennyiben más a helyzet? Ott könnyebben kiadják az emberek ugyanezt a pénzt, vagy akár többet is?
- Szerintem ott egy kicsit magasabb mindennek a határértéke, más az árkategória akár már egy kávénál is. Ha nem egy külföldi előadóról van szó, hanem egy magyar kedvencről, akit ismernek, akkor ezerötszáz - kétezer forintot is kifizetnek a belépőért, egy kicsit ismeretlenebbért még mindig ezer-ezerötszáz forintot, tehát kicsit magasabb az az összeg, amit rászánnak, de nem sokkal.
A válságot leszámítva, lehet az a megoldás erre a problémára egy feltörekvő, érvényesülni akaró bandának, hogy felmegy Budapestre és ott próbálkozik? Lehet ez a cél?
- Rövidtávon, ha én, mint zenész, érvényesülni akarok idehaza, akkor azt mondom, hogy az az egy út van, hogy Budapest. Az ember tényleg odaköltözik, ahol történnek a dolgok és bekapcsolódik a sodorba, és valahogy megpróbálja kikaparni a saját gesztenyéjét. Az ország viszonylatában én abban látom a rációt, hogy ezt a nagyon Budapest központúságot kellene egy kicsit csökkenteni és odafigyelni a vidéki kincsekre is. Ahogy most Szarvason megépítették a Víziszínpadot, vagy Pécs ahogy felfejlődött, ugyanígy, minden régióban oda kéne figyelni a kulturális fejlesztéseknek, hogy hagyjanak és adjanak teret a zenekaroknak a bemutatkozásra, és idővel a művészek erőfeszítéseit is jobban kellene díjazni, amennyire engedi a gazdaság, mert most egyáltalán nem ilyen irányba haladunk.
Konkrét támogatásra gondolsz, állami támogatásra?
- Arra gondolok, hogy helyeket kellene létesíteni, akár kultúrházakat felfejleszteni kis apró dolgokkal, hogy beinduljon a zenei élet és legyen kedve mondjuk a helyi bandáknak valamiért gyakorolni, hogy előbb-utóbb megmutathassák magukat valahol, mert van egy hely, ahova el tudnak menni játszani, mert sokszor ez sem adott. Sem a műszaki feltételek, sem az emberi tényezők nem adottak, vagy kulturálisan nem is nyitottak az emberek mondjuk az adott műfajra. Az emberek műveltségét is kéne nyitogatni még ezen túl, ami most van, mert most ugyan sokkal jobb a helyzet, mint amilyen korábban volt, de mégis úgy érzem, hogy erre szükség van, és ez feladata lenne az országnak, hogy mutassuk meg, mennyi féle dolog létezik a kommerszen kívül.
Tegyük fel, hogy ezek a fejlesztések megtörténnek: fejlesztik a vidéki zenei élet színpadát, szó szerint értve, akkor ismét előjön az a probléma, hogy van egy ezer-ezerötszáz forintos belépő, mert hogy üzemeltetni kell a kultúrházat, minden olyan helyet, ami nem vendéglátóipari egység, és nincs a fogyasztásból bevétel. Nem lehet, hogy a belépő miatt megint elmaradnak az emberek és ezzel egy ördögi kör alakul ki?
- Amíg ilyen a gazdasági helyzet, abszolút biztos, hogy így lesz. Itt bármilyen változás csak akkor következhet be, ha már nem a kenyérrevalót kell számolgatni az embereknek, mert addig akárhogy is kultúráról próbálunk meg beszélgetni, ha nincs pénze az embernek ételre, akkor nem a kultúráról fog gondolkodni, hanem arról, hogy éhes. Sajnos be kell látni, hogy ettől sokkal égetőbb problémák vannak, és valahogy nagyon meg kellene erősíteni a társadalmat, hogy utána jó szívvel tudjanak az emberek kiadni és ne fogcsikorgatva azért, mert úgy érzi, hogy a lelkének is szüksége van valami táplálékra, nem csak a testének.
Mit csinálnak más bandák? Mert ugye ebből feltétlenül nem lehet megélni, ha csak nem egy nagy nevű zenekar vagy. Hétköznap miből éltek meg, ugyanúgy elmentek tanárnak, orvosnak, bányásznak és mellette hobbiként zenéltek?
- Tulajdonképpen igen. Aki nagyon jó zenész, az is nehezen tud megélni, még az igazán magas fokon képzett emberek között is azt látom, hogy több helyre rohangálnak, több száz dalt tartanak folyamatosan a repertoárjukban, a különböző projektekhez, hogy meg tudjanak élni. Van ez a fajta út, hogy az ember addig tanul és addig hozza az áldozatokat, amíg aztán meg tudja oldani, hogy a zenéből vagy a zenéhez kapcsolódó tevékenységekből, a tanításból, ebből-abból fenn tudja magát tartani. Akinek nincsenek megadva a feltételek: a szülői segítség és kisebb pénzmagok, annak marad az, hogy igenis kitanul valamit és abban dolgozik, vagy alapít egy vállalkozást, és ezek mellett hobbiként zenél.
Epilógus
Tanulság? Talán az, hogy ismét egy olyan színtérre értünk, mely nem kap elég figyelmet, melyet nem támogatnak és fejlesztenek kellően; mely igenis fontos lenne országimázs szempontból és a saját ízlésünknek; melyet nem importálnunk kellene, hanem exportálnunk, hiszen biztos vagyok benne, hogy mindenki tud kapásból legalább egy olyan magyar bandát mondani, akiket nagy tehetségnek tart, mégsem jutnak fel soha egy Nagy(obb) Színpadra.
De talán az, hogy a tehetségünkért, az álmainkért akkor is megéri küzdeni, ha lehetetlennek tűnik a siker, és kínköves az oda vezető út...
A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább
Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább
Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább
Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább
Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább
