3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2008

2008. augusztus 18. | Fodor Csaba

Variációk egy éjszakára – galéria!

Copyright:

Mit lehet csinálni, ha nem érdekelnek a nagyszínpad sztárjai, egyáltalán érdemes-e a kisebb színpadokat választani a fesztivál során, a hatalmas hírességek helyett. Egyrészt a „kis” színpadokon is saját szubkultúrájuk sztárjai lépnek fel minden este, másrészt meg, mi sem csalódtunk. Deti Picasson és New York Ska Jazz Ensemble-n jártunk.

A Sziget utolsó előtti napján a talán csak a francia látogatók által ismert Mademoiselle K helyett, ellátogattunk a világzenei színpadhoz, hogy megtekintsük a hazánkban sokadik koncertjét játszó, és már-már kultzenekarnak számító, örmény Deti Picassot. Gaya Arutyunyan énekesnő – aki a Másféllel is fellépett ezen a napon, de velük sem először – és zenekara leginkább a nyár elején megjelent Turbo Mairikból tartott tőlük megszokott, átszellemült etnorock előadást. Most sem kellett csalódnunk bennük, hisz tökéletes arányban osztották fel a zúzásokat és népzenei betéteket, és ettől az egyvelegtől egy percre sem unatkozhattunk.

A Serj Tankian utáni szünetben elindultunk a WAN2 színpadhoz, s miután meghallottuk a világ legjobb ska zenészeinek tartott New York Ska Jazz Ensemble zenéjét, már nem is annyira akartunk visszatérni R.E.M.-re. Ezzel nem voltunk egyedül, hisz a rengeteg zenei utalást tartalmazó, jazz és klasszikus ska keverékre, az egész sátor táncra perdült, és a pár ezer emberből, csak tíz-húsz vonatozott kifelé 21:30-kor, mikor a nagyszínpad utolsó koncertje kezdődött. "RockSteady" Freddie Reiter – szaxofon, ének – és zenekara az eddig megjelent öt album számaiból készített egy nagyszerű válogatast erre az estére, talán még jobban előadva, mint a lemezen, de a No More Whisky című szám után – körülbelül a koncert háromnegyedénél – úgy döntöttünk, belenézünk kicsit R.E.M.-be. Jobb lett volna maradni.

Fodor Csaba

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2008. augusztus 19.

A magyar funkbetyárok végre hazatértek! Galéria!

A vasárnapi headlinerek nem igazán hoztak lázba, annál inkább az úgynevezett „alternatív” előadók koncertjei a Sziget különböző pontjain. A „kisebb” színpadok ajánlatai közül elsősorban az A38 és a WAN2 fellépői vitték a prímet. A lagymatag Pete Doherty és a punkfeeling helyett a Kerekes Banddel virultam. Tovább

2008. augusztus 19.

Az igazság pillanata 18 és 25 év közöttieknek

A tavalyi Cassius koncertnél sokan húzták a szájukat, hogy megint csak egy lecsengőben lévő sztárt sikerült elcsípni, 2007-ben Justice kellett volna. Nos, lehet, hogy Daft Punk tényleg nem lesz 2011 előtt, de az idei Justice-buli már majdnem le is kőrözte az átlag magyar trend-érzéket. Tovább

2008. augusztus 19.

Ragadom, dagadom, dagadé...Vagy mi?

Van, ami az évek alatt sem változik a Szigeten, és ez csakis a Táncdalfesztivál sátor lehet. Bár szponzorokat annál inkább többet cserél, mégis évről évre ugyan azok az előadók lépnek fel náluk. Így lehet az, hogy az utolsó napon újból Hip Hop Boyz koncert volt. Tovább

2008. augusztus 19.

A Voicst olyan részeg volt, hogy nem emlékszik semmire – galéria!

A hollandok egyre növekvő számát a Szigeten nemcsak az exponenciálisan sűrűsödő fűszagból és a német-angol keveréknyelvnek ható furcsa kódkészlet gyakori felbukkanásából lehet idén leszűrni.  A Voicst – nevéhez méltóan – mániákus show-t nyomott, majd kedélyes beszélgetésbe elegyedett a honfitársakkal és szerencsére a MyMusic-kal is. Tovább

2008. augusztus 19.

A Killers most már olyan profi...- homályos galéria!

A Sziget-fesztivál utolsó napjára megtöltötték a szervezők a Nagyszínpadot majdnem híres, hirhedt és sztárnak számító külföldi indie-zenekarokkal. Az olykor botrányos Babyshambles koncertjéről külön számoltunk be. A befutóban levő angol The Wombats-ról, és a már-már sztárzenekarnak számító – magukat annak is hivő – amerikai The Killers produkciójáról pedig most olvashattok. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky