2008. augusztus 17. | Baranyi Ágnes
2006-os berobbanásuk óta a Vad Fruttik zenekar szakadatlanul mássza a magyar zenei élet szamárlétráját, és talán pont abban leledzik egyre növekvő sikerük és népszerűségük, hogy a várpalotai srácok ezt a rögös utat egy mezei „sárga zsigulival” járják be, menet közben lepacsizva és csókot dobva a hálás nagyérdeműnek. A kitüntetett figyelmet a Sziget-fesztivál alkalmával is a frontember, Likó Marcell élvezhette, aki úgy tűnik igen hamar mindenki Marcijává fog avanzsálódni...
Péntek esti fél tízes kezdéssel a Vad Fruttiknak nem kisebb ellenféllel kellett megküzdenie a közönségért, mint a Sex Pistols-szal, azonban a stabil rajongótáborral rendelkező zenekarnak ez egy percig sem okozott gondot, az MR2 színpadnál ugyanis már kezdés előtt izgatottan álltak a „muter zséjére” vagy éppen Marcell „fájó fejére” és „túl nagy szívére” éhes tömegek. Hangbeállás alatt a közönség egy része azzal foglalta le magát, hogy próbált szót váltani, a színpadot átszelő kábelekkel bíbelődő Marcellal, így egészen kezdésig úgy röpködtek a „Marci!”-k a rajongók szájából, mintha csak mindenki szomszédjában ő lakna.
Fruttiéknál valószínűleg nem kell recept, a tracklist dalainak egymásutánja nem okozhat nagy fejtörést, nem hiszem, hogy tudnának olyan koncertet adni, ahol a közönség hangulata egy percig is szint alá esik. Így persze az sem baj, hogy a két opuszt, a Sárga zsigulit és a Nekem senkim sincsen-t, nagyjából a koncert első harmadáig ellőtték. Másrészt vannak már a tarsolyban új számok is (nem is annyira újak), például a Kemikáliák, az Úgy fáj, vagy a Tánc, amik ígéretes előfutárai a hamarosan megjelenő második albumnak.
Természetesen minden megvolt a bulin, ami egy általános Fruttik koncert velejárója; sikítva ugrándozás, zúzás, lakótelepi szotyivadász-hangulat…és Marcell szerencsére ezúttal sem felejtette el bevenni a Vigyorexét fellépés előtt.
Baranyi Ágnes