2008. augusztus 15. | Neményi Márton

Jobban élünk mint négy éve! Videó!

Több út, több toitoi, több sör, de sajnos legalább ugyanannyi por, mint korábban. Ja, és minden eddiginél több zene. Csütörtök utáni gyors értékelés a fesztivál egészéről, avagy jobban élünk, mint négy éve.

„You are also Sziget? I am!” – ezzel szegődik a nyomomba egy francia társaság, feszülős pólók, Ray Ban napszemüvegek és szedett-vedett angoltudás. (Egyébként nem, aznap nem vagyok Sziget, könyvtárba megyek tartozást rendezni, de előzékenyen elkísérem őket, országimázs, mégiscsak.) A metróban, miközben mutatom az utat a megváltás felé, nem lehet bírni velük, minden nőt megnéznek, ez kétperces szemüvegletolós bámulást, egymás oldalba böködését jelenti, és nők vannak, nagyon sokan és nagyon szépek. Az út a Keletitől a Batthyányiig háromnegyed óráig tart. Kijutni egyébként pofonegyszerű, folyamatosan jár minden, a HÉV-ablakra préselődő, így már a K-híd előtt használhatatlan állapotba kerülő átizzadt bulizók idén már nincsenek sehol.

A Sziget maga lassan eléri azt a határt, ami után már nem tud hova fejlődni. Világítás mindenütt van, víz még a senkiföldjén is elérhető távolságban, toi-toiok lépten-nyomon, sehol sem kellett perceket várni a nagylevegő-vételt követő gyors pisilésre. Esetleg lebetonozhatnák az egészet, mert idén a por az ősellenség: legyőzhetetlen, mindenütt ott van, befurakszik a légzőrendszerem olyan részeibe is, amik létezéséről nem is tudtam. Némi poroszkálás után a Hammerworld mellett szabályos réteg képződött a söröm habján. Ez persze a harmadik 390 forintos hat decis egyen-Ászok után nem tart vissza. Mintha nem is vizeznék annyira.

A fesztivál már rég nem renegát party-sorozat, vagy a kapitalizmusban a helyét kereső vállalkozás. Úgy tűnik, végleg megtalálta célját, és ez – bármilyen hülyén is hangzik egy buli esetében – a minőségi szolgáltatás. Hihetetlen médiaháttérrel tol az arcunkba hatalmas választékot. Furcsa, de kicsinek tűnik a fesztivál. Területileg persze nem ment össze (sőt), hanem egyszerűen egymást érik a színpadok, a mellékutcákon bandukolva sincs olyan, hogyne legalább kétféle zene támadna egyszerre jobbról-balról.

A szolgáltatás-jelleg a csütörtöki nap nagyszínpadján is domborul. Profi és felnőtt deszkáspunk Svédországból (Millencolin), rutinos (és egyben végre újra nagyon jó) Kispál, szalonbritpop a Kaiser Chefs-től, és – világviszonylatban nézve – lakossági funky a Jamiriquaitól. Őket természetesen nem intézzük el ennyivel, jön mindről a részletes beszámoló. Én inkább a kisebb színpadok fellépőit karikáztam be. És ennek megfelelően le is jártam a lábam a fesztiválipar legnagyobb plázájában, a Szigeten.

Neményi Márton