2008. augusztus 14. | Baranyi Ágnes
A Sziget-fesztivál minden bizonnyal egyik legkatartikusabb élményének lehettek részesei, akik szerda este Alanis Morissettet választották. A kanadai énekesnő a maga szelíd vadságával, sugárzó nyitottságával és lázítóan tökéletes hangjával töltötte be az egész színpadot, tulajdonképpen hiánytalanul megadva a közönségnek, amit az várt tőle; önmagát.
A díva nem sokkal nyolc előtt lépett a színpadra, és a lassú bemelegítés helyett rögtön a második számnál szíven szorította az egybegyűlteket az Agyalok városából ismert Uninvited című melankolikus szerzeménnyel, ami mellesleg elég teret engedett Alanis hangjának, ahhoz, hogy a mélyvízbe vetett rajongótábor hátán föl-alá futkosson hideg, persze a legjobb értelemben. Az senkit nem is ért újdonságként, hogy a már-már természetfeletti orgánummal megáldott Morissette kisasszony a hamis hangokat valószínűleg csak hírből ismeri, az viszont kisebb meglepettséget okozhatott a rajongók számára, hogy jó néhány kilóról lemaradtak, amit az énekesnő az utóbbi időben magára öltött. Persze csípőig érő hullámos hajával Alanis még így is úgy festett, mint egy jóságos tavitündér…ez esetben egy sportcipőben és bokaverdeső farmernadrágban a sarki közértbe kifliért kiugró tavitündér. Azonban fellépő ruha ide vagy oda, a nőszemély olyan atmoszférát varázsolt maga köré, hogy még azt is megbocsátottuk volna neki, ha villanyszerelő-overallban lép a nagyérdemű elé.
A repertoárban leginkább a Jagged Little Pill, valamint az új korong, a Flavors Of Entanglement dalai kerültek túlsúlyba, közülük is főleg az ismertebb szerzemények, az előbbiről például a You Oughta Know, vagy a You Learn, ami külön felvillanyozta a közönséget. Az új lemezről többek között hallhattuk, az egyik legjobban eltalált, erőteljes nótát, a Versions Of Violence-t, a szeretetlenség dalát, a Tapes-t, valamint a drum’n’bass alapokkal operáló Moratorium-ot, aminek hevében az énekesnő úgy ötvenet pörgött a tengelye körül. Persze a show-hoz hozzátartozik, hogy az egész koncert alatt kitett magáért, körberohangálta a színpadot, hajat rázott, puszit küldött a szélrózsa minden irányába, és megmutatta, hogy bizony nem csak a hangjával tud bánni, hanem a gitárral és a harmonikával is remek barátságban van. A visszataps után a közönség jutalmul megkapta a két legnépszerűbb nótát, a Thank You-t, és az Ironic-ot, aminek a komplett első versszakát Alanis a nagyérdeművel énekeltette el.
Összességében a koncert egyszerre volt lehengerlő, és felemelő, akik nem az első sorban támasztották a kordont, azoknak érdemes volt, gyakran a kivetítőre pillantani, mert (ha ömlengősen is hangzik) Alanis gyermeki, rácsodálkozó és szeretetteljes tekintete egyszerűen magával ragadta az embert. Nem meglepő, hogy épp rá osztották Isten szerepét a Dogma című moziban…
Baranyi Ágnes