3428 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2008

2008. augusztus 13. | frontvájár

Sikít neki Budapest – Iron Maiden a Szigeten - galéria!

Copyright: MyMusic.hu

Skizofrén időutazásra mentem tegnap. Egyfelől gyerekkorom kedvenc bandáját voltam megnézni a Sziget nagyszínpadán, másfelől egy stadionnyi ördögvillázó tini között kellett úgy éreznem magam, mint egy döbbent apuka, akinek fogalma sincs róla, mitől buzdultak be a kócosok. A nyakam viszont fáj, gondolom, rázhattam a fejem, mint egy idióta.

Bevallom, kifejezetten féltem az Iron Maiden szigetes bulijától, mert végtelenül cikinek tartom a 25 évvel ezelőtti slágerekre való riszálást. A retródiszkóban is mindig az italom mellett kuporgok (egy bizonyos fogyasztási szintig), aztán három napig fikázom. Az mindenesetre gyanús előjel volt, amikor a fölöttünk lakók 16 éves fia szülőmentes szülinapi bulit tartott (igen, lehányták az erkélyünket), és egész éjjel azzal voltak elfoglalva a srácok, hogy a Smoke On The Watert meg a Paradise Cityt cserélgették. (Egészen pontosan, ha Peti betette a Purple-t, Pali két perc múlva átkattintott a winampban a Gunsra, de mielőtt Axlék beindulhattak volna, jött Peti, és kezdődött minden elölről.) Egy pontig komolyan gondolkodtam rajta, hogy gyorsan összerakok nekik egy válogatás CD-t a White Stripestól az Arctic Monkeysig, hátha tudnak kurrens jó zenére is ordítozni meg piálni, de aztán inkább a saját gyerekeim álmáért meg várható zenei ízléséért aggódtam az éjszaka hátralévő részében.

A Sziget 0. napja már a bejáratnál inkább az elsőnek tűnt, ez a 0 vagy marketing, vagy a polgármestereknek szól, a Hajógyári teljesen tele lehetett, egy órának éreztem, mire átértünk a hídon. A Sziget konkrétan elkezdődött, minden butik nyitva, minden fogyasztási cikk megvan, jönnek az automatából a tízezresek, előbb-utóbb olyan lesz a bazár, mintha Siófokon nyaralnál, csak az odor nem változik. Áporodottra loccsantott-taposott talajbűz, fűillat, emberszag, sörlehellet. Meg persze a változatos hanghordozások („kultúrközegbe jöttünk, öcsém… de ha elkezdesz verekedni a kidobókkal, én elfutok!”) és nyelvek, mindenki itt van.

A nap különlegességét leginkább a ruha teszi: 50% fölötti arányban vasszüzes fekete pólók, főleg Fear Of The Dark meg Brave New World, de azért itt-ott feltűnnek régebbiek is, nagyon sok Live After Death, persze. Van egy csomó trikó, amit tegnap vettek, amit vasalnak, ami évek óta rejtőzik a szekrényben, az igazi vasszöges karpereces, koszlott, szőrös rocker alul van reprezentálva. Narancssárga inges menedzser apuka két tíz év alatti gyerekkel viszont van bőven, istenem, én is így cipelem majd a kölykömet pár év múlva, hadd tanulja, mi a metál? De mi a garancia, hogy jóra nevelem, amikor a kedvencem az idei fellépők közül a Killers? (És van annak különös jelentősége, hogy a korai Maiden legrosszabb lemezének pont ez a címe?)

Azt tudtam előre, hogy a gyerekkoromból fognak játszani, örültem is, tekintve, hogy a Seventh Son Of A Seventh Son volt az utolsó Maiden-lemez, amit megvettem (fenét, ezt pont igen, de csak a Powerslave van meg eredetiben, a többi kazettára másolva), viszont a Rime Of The Ancient Marinerrel vettem észre az angolszász költészetet magyartanárom nagy boldogságára, és a Powerslave szövege a mai napig felsejlik, amikor épp agyonnyom a meló, nem beszélve az Aces High vagy a Run To The Hills fülbemászó refrénjéről. Hozzám hasonló megállapodott exmetálosokkal üldögélünk a VIP-ben – mennyire röhejes, bár azt kell sejtenem, Bruce Dickinson se áll sorban a sörért, ránézésre sose volt ő se rocker –, nézzük a székből Steve Harris lányának majdnemügyes próbálkozását, és mesélik, hogy a Nova Rockon milyen isten volt Johnny meg a Pistols, milyen jó, hogy ide is jönnek, de ugyanakkor szerintük az REM se dögunalom. Döntse el más, melyik a kínosabb: a „piszkos anyagiak” célzatú retróturnék meg mesterséges zenekar-életbentartások, vagy mi, akik lelkesen özönlünk, rohanunk a kezdéskor, égbe az ördögvillákat, Sir Winston szavait együtt üvöltve, aztán sikítva, mikor „Scream for me Budapest!” – visítja Dickinson (kijön ez ritmusra azzal is, hogy „Prague”?) és léggitár és headbang (de hova lett a rőzse?) és kórusban mindenki: „I’m running free yeah, I’m running free”…

Klikkelj a képre és nézd meg a galériánkat!

Ez voltam én meg az ilyenek. De nem mi voltunk többen. Az egyévesek voltak többen, akik már a Flórián téri aluljáróban is úgy üldögéltek húszan egy asztalnál az alkalomra előszedett vagy bevásárolt Maiden-pólóban, hogy ugyanezeket láttam ugyanígy, de csinosan a Soundon a Péterfy Bori előtt, aztán meg a Vámpírt kórusban dalolni, meg se születtek még, amikor a „six, six-six” volt a himnusz. De itt tombolnak, éneklik a 2 Minutes-t, tán jobban mint mi, tudják a szöveget – jesszus, ezek hallgatják a Maident otthon?! De megértem, istenek ezek tényleg, felülmúlhatatlan ez a dallamos metál, ezek a slágerek, Steve Harris basszusa ugyanúgy döng és zakatol, Nicko McBrain orra és a könnyű keze alatt dübörgő szerkó semmit sem változott, Dave Murray egyre inkább alkesz pékre hasonlít, de Adrian Smitht mintha idemásolták volna a hülye fejpántjában 1989-ből. Csak Dickinson próbál más ruhákban járni, a többiek 30 éve tapinaciban, ujjatlan trikóban, frufrusan nyomják, de ez a sísapka a meghatározhatatlan csillogó levelekkel teleaggatott gatyóval azért tán egy kicsit cink, meg folyton alkalomhoz illő jelmezt kap elő, például adekvátan brit katonának öltözik, óriási Union Jacket lobogtatva a Trooperhez (ó-ó, ó-ó, ó-ó-ó-ó-ó – egyéves vagy kétszáz, ez mindenkinek megy). A díszlet teljesen retró, egyiptomi minták, gigantikus festett vásznak, tűzijáték, lángnyelvek, előbotladozó hatalmas, világító szemű, mozgó bábuk: Eddie múmiaként belógatva, gólyalábas bábossal a Somewhere In Time fejvadászaként, és ott a nagyorrú öreg ördög, akinek a száma, ugye…

Végül, a fele táján elfáradtam, és foltokban még visszajött a mámor, meg a záró Hallowed Be Thy Name eszméletlenül feldobott, de örültem, amikor kinyomakodtunk (ősi Pecsa-hangulat volt ez a kontrollálatlan tömeg), és állhattunk csöndben kicsit megint a VIP-büfében. Hogy ez az öregség miatt van, vagy a sört nem bírom, esetleg a nyak- és hátizmaimon kéne dolgozni évközben, lehet, de az is felmerült, hogy végeredményben telítődik az ember a régi slágerekkel egy ponton, és hiába a klassz érzés, a gyerekkort idéző, kedves, ismerős dallam, meg hogy metálban ma már ilyen harmónia nincs (vagy csak én nem tudok róla, mert 1990-től kezdve négy-öt év alatt észrevétlenül átszivárogtam a Violator miatt a depesesekhez, és 95 óta csak szűrten jön át a fém, és azt is egyre nehezebben nyelem), azért ez leginkább nosztalgia, és akárhogy is, a nosztalgia alapjában véve aggastyánoknak való ciki dolog.

frontvájár

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2008. augusztus 19.

A magyar funkbetyárok végre hazatértek! Galéria!

A vasárnapi headlinerek nem igazán hoztak lázba, annál inkább az úgynevezett „alternatív” előadók koncertjei a Sziget különböző pontjain. A „kisebb” színpadok ajánlatai közül elsősorban az A38 és a WAN2 fellépői vitték a prímet. A lagymatag Pete Doherty és a punkfeeling helyett a Kerekes Banddel virultam. Tovább

2008. augusztus 19.

Az igazság pillanata 18 és 25 év közöttieknek

A tavalyi Cassius koncertnél sokan húzták a szájukat, hogy megint csak egy lecsengőben lévő sztárt sikerült elcsípni, 2007-ben Justice kellett volna. Nos, lehet, hogy Daft Punk tényleg nem lesz 2011 előtt, de az idei Justice-buli már majdnem le is kőrözte az átlag magyar trend-érzéket. Tovább

2008. augusztus 19.

Ragadom, dagadom, dagadé...Vagy mi?

Van, ami az évek alatt sem változik a Szigeten, és ez csakis a Táncdalfesztivál sátor lehet. Bár szponzorokat annál inkább többet cserél, mégis évről évre ugyan azok az előadók lépnek fel náluk. Így lehet az, hogy az utolsó napon újból Hip Hop Boyz koncert volt. Tovább

2008. augusztus 19.

A Voicst olyan részeg volt, hogy nem emlékszik semmire – galéria!

A hollandok egyre növekvő számát a Szigeten nemcsak az exponenciálisan sűrűsödő fűszagból és a német-angol keveréknyelvnek ható furcsa kódkészlet gyakori felbukkanásából lehet idén leszűrni.  A Voicst – nevéhez méltóan – mániákus show-t nyomott, majd kedélyes beszélgetésbe elegyedett a honfitársakkal és szerencsére a MyMusic-kal is. Tovább

2008. augusztus 19.

A Killers most már olyan profi...- homályos galéria!

A Sziget-fesztivál utolsó napjára megtöltötték a szervezők a Nagyszínpadot majdnem híres, hirhedt és sztárnak számító külföldi indie-zenekarokkal. Az olykor botrányos Babyshambles koncertjéről külön számoltunk be. A befutóban levő angol The Wombats-ról, és a már-már sztárzenekarnak számító – magukat annak is hivő – amerikai The Killers produkciójáról pedig most olvashattok. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky