3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2008

2008. július 3. | Baranyi Ágnes

Egy Kistehenet kérnék! Két pohárral... - galéria!

Copyright:

Levezetésnek muszáj volt eltöltenünk másfél órát a Kistehén Tánczenekarral, akik nem éppen épületes szövegeikről ismeretesek, sőt igazából pont abban rejlik sajátos bájuk, hogy egy hat éves gyerek szocializációjának megfelelő szókészlettel operálnak, és valljuk be, még a közönség legillumináltabb egyedei is könnyedén megjegyzik a „jaj de szép virágok vannak a réten” vagy az „olvad a csoki” refrének „bonyolult” egymásutánját. Kihagyhatatlan volt!

A közönség összetételét tekintve, olyan volt, mintha a környező sátrakból kiszorultak, mintegy számkivettekként formálódtak volna az MR2 Petőfi Rádió nyitott sátrában, azonban hamar kiderült, hogy a nagyérdeműt nem a szél hordta össze (pontosan annál a számnál, amikor Kollár Klemencz László arról énekel, hogy vett a piacon egy Micky egeret, amit rákötött, egy rúd szalámira…)

Egyébként megemlítendő a frontember, mint jelenség, aki valami különös vegyülete a már-már hanyag lazaságnak, és a sugárzó szexualitásnak, ami valószínűleg vonzó elegy a női szívek számára, a kolleginámat mindenesetre meggyőzte. Persze a zenekar tagjait felmérve, mindegyikük külön jellemzést érdemelne, de ezt az élményt meghagyom annak, akiben esetleg még csak most éledt a kíváncsiság szikrája.

Koncert ötös, lelakott közönség aktiválása ötös, a hipergyors dalszöveg-tanulhatóságért pedig dicséretben részesítjük!

Baranyi Ágnes

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
rob schneider 2008. júl.. 3.  17:03 1
itt rohadok a vizsgaidőszakba benne, ájjdejó, hogy legalább ennyire a volton lehetek! szpesöl riszpekt a stílért :o)
   

2008. július 7.

Elmondjuk, hogyan legyél milliomos 4 nap alatt? +18-as videó!

Túl vagyunk az első nagy nyári fesztiválon. Több mint egy nap távlatából, kijózanodva, kialudva visszatekintünk, és összegzünk. Eztán készülünk a következőre. Tovább

2008. július 7.

Hazánk legizzasztóbb jelensége a VOLT-on - galéria!

Utolsó napra kifogytam a szuszból, így nálam már csak azok a koncertek jöhettek szóba, amik – mondjuk úgy- már bőven azután kezdődtek, hogy a TV maci párnára hajtja a fejét. A négynapos őrület záróakkordjainak a Vad Fruttik zenekart és a Péterfy Bori & Love Band-et választottam, és jól tetem. Tovább

2008. július 6.

Elélveztünk a VOLT-fesztiválon +18-as videó

Wattie Buchant nem ismerik fel a rajongói, az idei VOLT gerappája a gumi klumpa, és találtunk originál ballonos szódát a fesztiválon fillérekért. VOLT beszámoló: a vég. Tovább

2008. július 6.

Manu Chao szeret minket - galéria!

A Cypress Hill mellett az idei VOLT egyik legjobban várt bulija Manu Chao koncertje volt. Az előző napi nagyszínpados malőr – szar hangzás, rövid műsoridő – után gyógyírként balzsamozta fülemet a pénteki headline: PASO, Quimby, Manu Chao. Tovább

2008. július 5.

Volt ’n’ bass – tört ütemek Sopronban

A VOLT-fesztivál egyik legnagyobb erőssége évek óta a tört ütemek, azon belül is főleg a drum&bass nagyágyúinak hazánkba csábítása, de az idei kínálat minden eddigit überelhet. Túl vagyunk egy Roni Size Reprazenten, egy Marky & Stamina MC-n, és az utolsó estét High Contrast fogja zárni. Élménybeszámoló és ajánló. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky