2008. július 7. | Baranyi Ágnes

Hazánk legizzasztóbb jelensége a VOLT-on - galéria!

Utolsó napra kifogytam a szuszból, így nálam már csak azok a koncertek jöhettek szóba, amik – mondjuk úgy- már bőven azután kezdődtek, hogy a TV maci párnára hajtja a fejét. A négynapos őrület záróakkordjainak a Vad Fruttik zenekart és a Péterfy Bori & Love Band-et választottam, és jól tetem.

Fruttiékból már bővelkedem a tapasztalatokban, jómagam is az egyre bővülő rajongótábor egyik őstagja vagyok, így kb. tudtam mire számítsak. A frontember és hangulatfelelős Likó Marcell soha egy percig nem hagyja lazsálni a népet, általában azon van, hogy a színpad minden egyes négyzetméterét birtokba vegye, most viszont a visszafogottabb Marciból kaptunk kóstolót, ez már csak abból is látszott, hogy még a harmadik számnál sem pergett róla a verejték. Ettől függetlenül a közönségimádatából nem vett vissza, jó szokása szerint végigbratyizta a koncertet, szinte minden szám után biztosította az esetleg újonnan érkezetteket, hogy a Vad Fruttik zenekarhoz van szerencséjük, a Sárga zsiguli című slágernél elhintette a már-már minden fellépésen menetrend szerint előírt zacskó szotyolát, és még a színpadról is lelátogatott a kordonokhoz egy-két rajongói pacsiért. A koncert könnyed számokkal indult, aztán félidő-tájt a várva várt új korong dalaival (Kemikáliák, Úgy fáj) zúzosabbra vették a figurát, és a hangulat is érezhetően fokozódott. A Nekem senkim sincsen című Máté Péteri nóta pedig azóta sem szűnik meg közönségkedvenc lenni, tombol a tömeg magánya, ami remélhetőleg, nem szívből jön egy fesztiválon. A koncert sajnos elég rövidre sikeredett, pedig úgy tűnt a végére Marcell is visszanyerte természetadta lazaságát, és a visszatapsnál végre lelkiismeretesen körbeugrálta a színpadot.

Péterfy Bori éjféltájt kezdett, de mire visszaértünk az MR2 színpadhoz, egy gyufát is bajos lett volna elejteni, látni meg aztán végképp nem lehetett a tömegben, így megpróbáltunk bekommandózni a közönség sűrűjébe. Az első sorokba maximum tankkal lehetett volna bejutni, de mivel nem etikus, és épp nem is volt nálunk, így megállapodtunk valahol középtájt. A közönség zabálta a koncertet elejétől a végéig, még inkább Péterfy Borit, aki valószínűleg a magyar zenei élet női előadóinak egyik legizzasztóbb jelensége. Persze azt sem szabad kihagyni, hogy kiváló színésznő, így duplán van érzéke ahhoz, hogyan terelgesse a férfiszíveket. Főleg, hogy az élvezet kettős volt, ugyanis a színpadi Borin kívül, volt egy kivetítős Bori is, aki a háttérben fűben hentergett, vagy diszkóban táncolt, vagy éppen egy hullaházban húzogatta a fémfiókokat… Számomra a koncert csúcspontja a Szerelem című, egykori A.E. Bizottság opusz, amit Bori olyan orbitális erővel ordított, hogy komolyan féltünk, hogy egyszer csak elszáll a hangja. Persze neki ez meg sem kottyant, egyszerűen zseniális volt a nő és pont!

Baranyi Ágnes