2008. július 4. | Savas Henrik
Nettó 55 perc színpadon levés, klasszikus slágerek, penetránsan szar hangzás. Cypress Hill In da VOLT Nagyszínpad.
Roni Size mesteri beatei után, amit komplett nagyzenekarral tolt le korrekten, még ment a találgatás, hogy a soron következő latinok, is zenekarral állnak csatasorba, vagy marad a lemezjátszó bongó ének felállás. Ez utóbbi lett a dologból, B Realék este 8 felé gurultak be a backstage érába, néhány interjú után pedig Roni Size nyomában a színpadra.
Körülöttem a 30 –as korosztály dominált, sokan ugye akkor voltunk ifjak, mikor a csapat fénykorát élte a kilencvenes években, de rengeteg tizenéves is készült rá, hogy láthassa a Cypress debütálását a Kárpát medencében. Amerre nézek masszív fűszag, kosaras mezek, baseball sapkák, előbbiből Sen Dognak is dobtak fel egyet, ajiba. 10 ével ezelőtt Bécsben korrekt 10 centis spanglik repkedtek fel a színpadra a csapat felé a koncert alatt, úgy néz ki, azóta ennyit változott a világ. 10 perccel 11 után még konga igazítás, soundcheck, majd kezdetét veszi az első Cypress Hill buli Magyarországon, a lehető legszarabb hangzással. B mikrofonja már az első dal alatt behal, pedig tolnák ők derekasan. Érdekes, hogy amikor odanyújtja mikrofonját a roadnak javításra, még hallani a segédalapból a hangját. Úgy látszik, 40 felett már jár a segédtempó a samplerek mellé. A dj pult állathangos, de ahhoz hogy a szöveget is halljam, ki kellett vennem a füldugómat, ami normális esetben kellemes szobahőmérsékletű hangzást biztosít, de most a hangzás aránytalansága miatt pont a legendás fejhangot szűri ki.
Sen Dog egy vicces betépett bull terriere emlékeztet, a kigyúrt kopasz feka viccesen táncol, bohóckodik, nyomja a dalokat ahogyan azt elvárjuk, kb 1992 óta. Hits from the Bong, Insane, Fuck da pig, közönségénekeltetés, és folyamatos szarakodás a kongákkal, technikai szinten.
Kapunk konga szólót, amit alapból kitiltottak régen az összes minőségi élő produkcióból, itt viszont nagyon süt, ahogy a kongás kisegítő Eric Bobo és Real rajta vannak a szeren. Szó szerint, a buli közepén egy izmosabb spanglit publikál B, szívogat, rappel, kapjuk az Illusiont, a csapat harmadik albumának elszállós időszakából. Swan eljátssza, hogy beköhög a cucctól, cikizik hogy latin pussy, majd jön a Dr Greenthumb, vicces tánccal kiegészítve. Majd a metálos korszakból a Rap Superstar, és ennyi. Sen valamit még odamondogat az első sorban valakinek, majd levonulnak a színpadról. Senki nem hiszi el hogy ez ennyi volt, alaphelyzetben a ráadásblokknak kell jönnie, de nem. Pár éve az újvidéki Exit feszten a hangzás miatt 40 perc után mentek le a színpadról, most egyelőre nem tudni mi az oka, ennek- sajnos - viszont slágerektől függetlenül egy közepes diszkóhakni jellege volt. Ok hogy kultikus banda, bár szerintem magasról szarnak rá, hogy 1992 óta egy nemzedék várt arra, hogy láthassa a latinokat élőben, és ez erős hiba. B Real még közli, hogy jövőre jön az új lemez és jönnek és zúznak és asztakurva, de vérző szívvel kell kimondanom, hogy ez ahhoz kevés lesz.
Savas Henrik
Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.
Hozzászólások |
---|
dompx | 2008. okt.. 11. 16:40 | 1 |
![]() PeacE a THE-mp-X |
||