3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
TOP 5

2016. augusztus 13.

Minden idők 10 legnagyobb punk-rock kultfilmje

Copyright:

Zenei műfaj? Divat? Szubkultúra? A punk több mint negyven év után is nehezen megfogható jelenség. Kívülállóként nehéz meghatározni, hogy megérthessük át kell élni. Ebben segít ez a 10-es lista olyan filmekről, amelyek punk-rock életérzést lényegét igyekeznek megragadni. Testközelből.

1. The Decline of Western Civilization (1981)
Black Flag, X, the Germs, Fear, Circle Jerks – Penelope Spheeris filmje a Los Angeles színpadait végigkísérve pontos képet ad a legjobbakról, akik a helyet igazi hardcore mekkává változtatták. (Hiányzó láncszem a Minutemen, akiről szerencsére egészen mélyreható tanulmány született 2005-ben, We Jam Econo címmel.) A fellépéseket megörökítő jelenetek már önmagukban érdemesek lehetnek a zenetörténettel foglalkozók és a lelkes érdeklődők figyelmére. A remek jeleneteket pedig hosszú lenne elsorolni: ahogy Chuck Dukowski nevet a Colt 45-ön, ahogy a Fear magához édesgeti a közönséget (hogy majd az egész koncert egy tömegverekedésbe torkolljon) vagy, ahogy az interjúk alatt érezhető a „mit nekem” életérzés vibrálása.  De ami igazán különlegessé teszi, az az ahogyan a film szinte beletaszít az események közepébe, hogy megélhesd a pillanatot, ahogy a tömeg egymásnak esik a nihilben. Hallhatsz arról, hogy mennyire veszélyes, széttartó, romboló és sokaknak meghatározó volt az amerikai punk a korai Reagan érában. Nézd meg és megtudod miért.

 

 

2. Sid and Nancy (1986)
Nehéz nézni Gary Oldmant, ahogy eljátssza Sid Vicious-t, a Sex Pistols basszusgitárosát – kevesebb, mint egy évtizeddel annak halála után…mégis kimaxolta a szerepet! A Sid és Nancy rögtön a megjelenése után kultfilmmé vált, hála bátorságnak, amellyel a drogfüggő szerelmeseket bemutatja. Az egész film hátterében valamiféle nyersség húzódik meg, amellyel végig kísérhetjük, ahogy a szerelmük gyűlöletbe fordul a heroin függőség mámorában.

 

 

3. Rock and Roll High School (1979)
Bár a 2003-as End of the Century remekül mutatja be a the Ramones karrierjének hullámvölgyeit, ha az együttes legjobb pillanataira vágysz, érdemes megnézni ezt Roger Corman szponzorálta remekművet. Ahogy Joey szerenádozza az I Want You Around-ot és a címadó dal filmes verziója mind olyan élmények, amelyek miatt nem érdemes kihagyni a Rock and Roll High School-t.

 

 

4. The Blank Generation (1976)
New York, 1976: Az olyan előadók mint a Television, a Talking Heads, a Blondie, a the Ramones és Patti Smith a legendás CBGB klubba jártak fellépni, hogy a helyet valóságos zenei laboratóriummá változtassák. Amos Poe és Ivan Král filmje home video jelleggel mutat be egy korszakot, bandázó együttesekkel és koncertfelvételekkel. (Nem összekeverendő az 1980-as Andy Warhol filmmel, mely ugyanezen a címen fut!)

 

 

5. Ladies and Gentleman the Fabulous Stains (1982)
A forradalmak nem a hajfestéssel, hanem fülbemászó dallamokkal és egy különleges kiállással kezdődtek. Így robbanthatott ki igazi felkelést  Corinne Burns. Lou Adler filmje igazi punk klasszikussá nőtte ki magát, Sarah Jacobson-tól Courtney Love-ig mindenki felfigyelt rá. A filmbéli híres idézet („Hatalmas terveik vannak a világgal, de minket nem szőttek közéjük”) pedig a punk generációk mantrája lehetne.

 

 

6. Jubilee (1978)
Sokan „az első punk filmként” emlegetik, Derek Jarman 1978-as filmjét azonban leginkább egy mosh pit közepén megrendezett gerilla Shakespeare előadásként lehetne leírni. Míg a Sex Pistols Erzsébet királynén gúnyolódott, Jarman őt tette meg a film főszereplőjének, aki időutazóként jut el egy disztópikus Angliába. A filmben feltűnik Adam Ant, Jayne County és a the Slits zenekar is.

 

 

7. Another State of Mind (1984)
1982-ben Shawn Stern, a Youth Brigade énekese, vett egy iskolabuszt és elindult egy turnéra barátaival a  Social Distortion-nal. Mire Washingtonba érnek, a Johnny Appleseeds szétesik; szerencsére pár srác a Minor Threat-ből vendégül látja őket a házukban.Ez a hihetetlenül részletes turnénapló nem csupán tele van hihetetlen jelenetekkel, de felbecsülhetetlen időkapszulaként mutatja meg az éra DIY szellemiségét. Ezt  jelentette amerikai punk-rock bandának lenni: tesztoszterontól hajtott belső viták, miközben napról-napra élnek, idegenek segítségére támaszkodva, hogy lenyomhassák a koncerteket, amelyektől megváltást várnak.

 

 

8. The Punk Rock Movie (1978)
Don Letts, egy DJ a The Roxy-ból, a legendás punk klubból,  első sorból nézte végig ahogy a hely felvirágzik. „A fehér testvéreim gitár után nyúltak” – mondta egy Sight & Soung cikkben nemrég – „és én ezeket az energiákat akartam valahogy megörökíteni”. Erre egy Super 8-as kamera biztosított lehetőséget, amellyel a leendő Big Audio Dynamite tag dokumentált mindent, a the Clash, a the Sex Pistols és a Generation X korai fellépéseitől a the Slits együttes tagjainak utcai randalírozásáig. Egyfajta szedett-vedett pillantást nyújt pár együttes életébe…olyanokéba, akik csak csapni akartak egy jó bulit és olyanokéba, akik felkerekedtek, hogy megváltsák a világot.

 

 

9. SLC Punk (1998)
Oké, lehet, hogy a Matthew Lillard hozta Stevo nem épp a világ legmeggyőzőbb punk alakítása…de remekül demonstrálja, hogy ez az életstílus hogyan mentette meg a külvárosi srácokat attól, hogy belepusztuljanak az unalomba. A filmet pedig nyilvánvalóan a zenéje menti meg – melyet a the Exploited, a the Adolescents és a Minor Threat szolgáltat - és persze az forgatókönyvíró-rendező, James Merendino, ahogy őszintén vall arról, hogy milyen a társadalom perifériájára szorult rockerként felfedezni a konzervatív Salt Lake City-t, ahol ő maga is felnőtt.

 

 

10. Üvegtörők - Breaking Glass (1980)
Hazel O’Connor fiatal, dühös zenésze leginkább egy énekesmadár kereszteződése Siouxsie Sioux-szal és Klaus Nomi-val. Egyszerre vágyik sztárságra és lesz mártírja a kapitalizmus korrupt erőinek, mely csak „zeneiparként” ismeretes. Brian Gibson koldusból királyfi története egyszerre ad képet arról, hogy milyen volt, amikor a korai 80-as éveket kizsákmányolta a punk-rock műfaj és a „jöhet bármi” érzet, ami ott lebegett a kezdeti robbanásszerű siker után. Az Eighth Day pedig képernyő előtt tart bárkit.

 

 

Őri Eszter

Forrás: Rolling Stone

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. október 4.

Állatok világnapja: neked is eszedbe jutottak ezek a dalok?

Assisi Szent Ferencnek, az állatok patrónusának emlékére ünneplik október 4-én az állatok napját. Át is túrtuk a netet, hogy a jeles nap alkalmából mi is megfelelő ünneplésbe kezdhessünk. Össze is gyűjtöttünk 8+1 "állatos" dalt magyar előadóktól, amelyek külön-külön is a kedvenceink voltak már korábban. Hogy miért +1? A Fish! Alanyijogon, pusztán név alapján került be. Tovább

2018. július 20.

TOP 5 Post-punk album, amit meg kell hallgatni

A post-punk egy nagyon összetett, és meg nem értett műfaj volt. Bár kevesebb, mint 10 évet élt a világkorában, máig meghatározó eredményeket ért el. Egyesitett a művésziességet a punkok haragjával, és megannyi más műfaj elemével, amiből egy igen színes műfajt alkottak. A teljesség igénye nélkül íme az az 5 post-punk album, amit mindenképp meg kell hallgatnod. Tovább

2018. július 17.

TOP 5 Synth-Pop album a 80-as évekből

A szintetizátorokat a korai években sokan megvetették: nem volt a hangoknak fizikai leképeződése, nem volt húrpendülés, vagy rezgés, ami a hangot adná. Aztán a ’70-es években jött az áttörés, hála olyan zseniális zenészeknek, mint a Kaftwerk vagy Brian Erno, akik megmutatták, hogy végtelen lehetőségek rejtőznek a szintetizátorban. A 80-as évekre pedig kialakult a Synth-Pop, amelyekből most összegyűjtöttük az 5 legmeghatározóbb albumot. Tovább

2018. április 19.

Ezt hallgatja! Kollányi Zsuzsi Top 5!

Kollányi Zsuzsi szólókarrierje 2017-ben robbant be ”Valahonnan” című dalával, melyet Lotfi Begi és Majka közreműködésével készített. Az énekesnő bombasztikus sikereket aratott a felvétellel, amely decemberben elnyerte az év legjobb videóklipjének járó Comet gömböt. Zsuzsi nem állt meg itt, ugyanis az év énekesnője elismerését is bezsebelte a GLAMOUR Women of the Year 2018-as díjátadóján. Februárban indult önálló műsora, a "Két hang között", hétvégén pedig A Nagy Duett 6. évadjának versenyzőjeként mutatja meg sokszínűségét.
Most az ő kedvenceit ismerhetitek meg top5-ös listájából. Bónusz dalként pedig megnézhetitek legfrissebb, SuperStereoval írt közös dalának klipjét is, amely a nyár potenciális bulitrack-je lehet. Tovább

2018. április 9.

Ezt hallgatja! Laskai Viktor (SuperStereo) Top5

Ezen a héten SuperStereo, alias Laskai Viktor kedvenc dalait ismerhetitek meg Top5 rovatunkban.  Viktor először a Péterfy Bori & Love Bandben vált ismertté, majd kivált a zenekarból, és azóta SuperStereo néven saját elektro formációját működteti. Hamarosan Kollányi Zsuzsival közös új klipjét is bemutatja, élőben pedig június 2-án a győri Audi Arénában INNA koncertje előtt találkozhattok vele. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky