3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
TOP 5

2015. december 27. | Stewie

5+1 rock lemez, ami vár ránk 2016-ban

Copyright:

Így az év végén, nem sok dolgunk van már, csak nosztalgiázni az múltról, tombolni a jelenben és előretekinteni a jövőbe. Az elsőt majd a történészek, a másodikat pedig a szórakozóhelyek megoldják, viszont a 2016-ra szeretnék én ajánlani pár előadót, aki végre újra stúdióba vonulnak, és új lemezt raknak elénk.

Sum 41


Elsőnek a már biztosan Magyarországot is meglátogató kanadai punkok (már ha még annak lehet nevezni őket), a Sum 41-at ajánlom a figyelmetekbe. mint az közismert, több év kihagyás miatt, régi-új felállásban idén visszatért a 2000-es évek meghatározó surf punk zenekara és már be is jelentették, hogy a stúdióban gőzerővel dolgoznak a „még sötétebb, még keményebb, még hangulatosabb” albumokon, amelyik a hatodik lesz a sorban. Aki nem tud várni, míg eljönnek a Szigetre, az előrendelhet, aki viszont még addig sem, annak itt egy napokban felrakott rough mix az egyik készülő számról.
 

Fish!

A pesti fenegyerekek három év után újra albumon dolgozik. Szinte már szokásosnak mondható, hogy téli álomra hajtják most a fejüket és tavasszal visszatérnek a Barbába, most viszont egy egész lemezzel. Eddig három számot hallhattunk a készülők közül és egy valami biztos: ez egészen más lesz, mint az eddigiek. Hogy mennyre fog tetszeni a régi fanoknak: azt majd tavasszal megtudjuk. Addig is bőszen hallgassuk a már kész dalokat.


The Pretty Reckless


Bizony, a hír már bombabiztos, Momsen és bandája az ősz óta bőszen a stúdióban van, és tolják a számokat fel a rögzítőre. Hogy mikor lesz kész még nem tudni, de reménykedve várjuk, hogy kész legyen, hisz az előző kettő kifejezett fénypontja lett a ma már szinte haldokló klasszikus hard rock műfajának. Valószínűleg a kis Cindy Lou-ki (igen, aki még nem tudná, rock vadóc lánya anno a Grincs főszerepében tetszelged) most se okos csalódást nekünk és igazi belevaló nótákat hozz nekünk, ha nem is karácsonyra, de a közeljövőben.
 

Esti Kornél


A Lázár testvérek se tétlenkednek, és ahogy azt nekem Dodi „megígérte” a VOLT-os interjúban, decemberben már el is kezdték összerakni a negyedik stúdió albumukat. A munkálatok gőzerővel folynak, bár Horváth Kristóf sajnálatos balesete miatt, lehet kicsit késni fog az anyag (a szerkesztőség innen kíván mielőbbi felépülést a lábtörésből), bár az instragramjuk tanulsága szerint elég jól haladnak (legalábbis a fényképkészítésben). Reméljük, minél előbb hallhatjuk Áron hangját új számokban.


System Of A Down


Igen, amint az olvasó meglátja a nevet, rögtön azt hiszi, hogy csak a lájkokra megyek, hisz a SOAD lemezt már több mint 10 éve ígérgetik (még a hiatus során is jöttek pletykák, hogy lemezzel térnek vissza). De most már tényleg látszik a vége a hosszú várakozásnak, hisz Serj egy interjújában azt mondta, hogy az idei turné után leülnek és megnézik, hogy kinek milyen, mit lehet kihozni magukból. Nos, a koncerteknek már vége, és rajongók milliói várják repesve (és stroke-közeli állapotban), hogy végre meg lehessen venni az örmény banda új lemezét. Csak nehogy akkora legyen az elvárás ennyi év után, hogy ne tudják megugrani Malakianék…


+1: Guns’N’Roses


Ha a System után még valaki még hitt nekem, az most már biztos minden bizodalmától megfosztott. nem is csodálom, hisz Axl Rose a félig-meddig (inkább meddig) sikerült Chinese Democracy óta hitegeti a még megmaradt rajongótáborát a G’N’R-nek (ami számomra még mindig 97-ben szűnt meg), hogy jön egy tényleg jó lemez is. Nos, idén is sok pletyka talált napvilágot az új lemezről, de csakúgy, mint Rose feltételezett halála, ezek sem voltak igazak. Viszont az egyre biztosabb, hogy valamilyen formában visszatér a régi felállás (vagyis a G’N’R újraalakul). Mondjuk ez még kevesebb esélyt ad az új számoknak, éppen ezért lett ez csak +1.
Sok a talán, és a ködös részlet a lemezek körül, de egy biztos: mi itt leszünk és jövőre is beszámolunk minden érdemi hírről, ami a zenészek háza táján történik, és a lemezeket sem hagyjuk szó nélkül elmenni mellettünk.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. október 4.

Állatok világnapja: neked is eszedbe jutottak ezek a dalok?

Assisi Szent Ferencnek, az állatok patrónusának emlékére ünneplik október 4-én az állatok napját. Át is túrtuk a netet, hogy a jeles nap alkalmából mi is megfelelő ünneplésbe kezdhessünk. Össze is gyűjtöttünk 8+1 "állatos" dalt magyar előadóktól, amelyek külön-külön is a kedvenceink voltak már korábban. Hogy miért +1? A Fish! Alanyijogon, pusztán név alapján került be. Tovább

2018. július 20.

TOP 5 Post-punk album, amit meg kell hallgatni

A post-punk egy nagyon összetett, és meg nem értett műfaj volt. Bár kevesebb, mint 10 évet élt a világkorában, máig meghatározó eredményeket ért el. Egyesitett a művésziességet a punkok haragjával, és megannyi más műfaj elemével, amiből egy igen színes műfajt alkottak. A teljesség igénye nélkül íme az az 5 post-punk album, amit mindenképp meg kell hallgatnod. Tovább

2018. július 17.

TOP 5 Synth-Pop album a 80-as évekből

A szintetizátorokat a korai években sokan megvetették: nem volt a hangoknak fizikai leképeződése, nem volt húrpendülés, vagy rezgés, ami a hangot adná. Aztán a ’70-es években jött az áttörés, hála olyan zseniális zenészeknek, mint a Kaftwerk vagy Brian Erno, akik megmutatták, hogy végtelen lehetőségek rejtőznek a szintetizátorban. A 80-as évekre pedig kialakult a Synth-Pop, amelyekből most összegyűjtöttük az 5 legmeghatározóbb albumot. Tovább

2018. április 19.

Ezt hallgatja! Kollányi Zsuzsi Top 5!

Kollányi Zsuzsi szólókarrierje 2017-ben robbant be ”Valahonnan” című dalával, melyet Lotfi Begi és Majka közreműködésével készített. Az énekesnő bombasztikus sikereket aratott a felvétellel, amely decemberben elnyerte az év legjobb videóklipjének járó Comet gömböt. Zsuzsi nem állt meg itt, ugyanis az év énekesnője elismerését is bezsebelte a GLAMOUR Women of the Year 2018-as díjátadóján. Februárban indult önálló műsora, a "Két hang között", hétvégén pedig A Nagy Duett 6. évadjának versenyzőjeként mutatja meg sokszínűségét.
Most az ő kedvenceit ismerhetitek meg top5-ös listájából. Bónusz dalként pedig megnézhetitek legfrissebb, SuperStereoval írt közös dalának klipjét is, amely a nyár potenciális bulitrack-je lehet. Tovább

2018. április 9.

Ezt hallgatja! Laskai Viktor (SuperStereo) Top5

Ezen a héten SuperStereo, alias Laskai Viktor kedvenc dalait ismerhetitek meg Top5 rovatunkban.  Viktor először a Péterfy Bori & Love Bandben vált ismertté, majd kivált a zenekarból, és azóta SuperStereo néven saját elektro formációját működteti. Hamarosan Kollányi Zsuzsival közös új klipjét is bemutatja, élőben pedig június 2-án a győri Audi Arénában INNA koncertje előtt találkozhattok vele. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky