3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
TOP 5

2015. március 23. | Dobos

Ezt hallgatja! Velcsev D. Kosta (GypoCircus) top5

Copyright:

A GypoCircus egy 2011 óta létező, önmagát ethno-punknak aposztrofáló, alapvetően szegedi formáció. Sokszínű karakterek alkotnak sokszínű zenét ebben a rendkívül érdekes, bohém hibridben. Feledd és táncolj című daluk megjelent az Irodalmi Jelen tavaly évvégi, legirodalmibb magyar dalok gyűjteményében, valamint észrevétették magukat a Ganxsta Tribute program keretein belül is, ahol a Szerb határ felé című dalt dolgozták fel. A zenekar mostanában sem tétlenkedik: Nemrég léptek fel a Barba Negrában a Paddy And The Rats, illetve a Bohemian Betyars társaságában, sőt Kiskunfélegyházán is volt egy bulijuk a Bohemiannel. Az egyre népszerűbb zenekar legközelebb Kiskunhalason, majd a Kobuciban lesz látható/hallható, ahol a Maszkura és a Tücsökraj társaságában játszanak majd. Szokásos top 5-ös összeállításunkban, a zenekar gitáros vokalistájának, Velcsev D. Kostának az ízlésvilágába nyerhetünk betekintést.

Nyers – Ahogy akarom

Az Afrobetyár lemez kivételével a többit ronggyá hallgattam, közülük a kedvencem ez a „dugatlan lemez”.
A zenekar utolsó koncertjeit volt szerencsém élőben látni. Alapvetően keresem egy lemezen azokat a számokat, amiket a zenekarok nem tolnak a közönség arcába, de valójában igazi gyöngyszemek. Számomra ez a szám is ilyen. A keverést tudtommal Hidasi Barnabás követte el, az eredmény magáért beszél. És nem utolsó sorban szintén szegedi produkció!



Muse - Panic Station

A „Panic Station” a fúvóstéma miatt ragadott meg először. Nézegettem a stúdiós videókat a „The 2nd Law” album készítéséről és ott találtam rá az öreg trombitások ízes, koszos játékára valamint a semmivel össze nem keverhető dobolásra. A teljes lemez nemsokára bekerült az utazós lejátszási listámba. Érdekes kompozíciók és monumentális hangszerelés, amit ennek ellenére nem érzek feleslegesnek. Talán az egész lemezben és ebben a számban is az átgondoltság és a már-már kamarazenélés felvételen átütő élménye tetszik a legjobban.  A videó a maga ízléstelen effektusaival hívta fel magára a figyelmemet, lehet ez volt a koncepció, legalábbis nem lepődnék meg, ha így lenne.



Jamie Cullum- Don’t stop the music

Egy időben eléggé rá voltam durranva a jazz-re. Vettem is egy jazz-gitárt, de azóta néhány különleges muzsikus és a gitár maradt meg a falon.  Nagyon jó érzés hallgatni, ahogy szállnak ki a dallamok ebből a pofátlanul fiatal úriemberből. Ha valaki nem ismerné, érdemes a saját számait is meghallgatni, valamint a koncertfelvételek is igen lebilincselőek.

Audioslave - Be Yourself

A koncertek utáni „rock diszkókban” tett rám nagy hatást a Rage Againts The Machine. Az Audioslave számomra etalon hangzás (stúdió és koncert) valamint  nagy inspiráló erő a gitárhangszínek keresésében és feszes játékra való törekvésben.  Az első nagylemezüket rongyosra hallgattam, mai napig nem tudom letenni.
Ha a nap folyamán fáradok, ezzel mindig tudok egy újabb lendületet venni. Energiabomba és kőkemény  feszes muzsikálás, jó dalszövegekkel fűszerezve.



Mohai Tamás - Francnak annyi

Az egyik aktuális kedvencem. Mohai Tamás gitárjátékát 16 éves korom óta imádom hallgatni. Érettségi előtti egy évben gyakorlatilag más nem is szólt a walkmanemben és nem egyszer késtem el a gimnáziumból amiatt, hogy egy szólót még végig akartam hallgatni. A BoomBoom és Háború dalok mellett a szóló törekvéseit is szívesen hallgatom. Kicsit szókimondó a dalszöveg, de érdekes kérdéseket vet fel a világ mostani rendeződéséről.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. október 4.

Állatok világnapja: neked is eszedbe jutottak ezek a dalok?

Assisi Szent Ferencnek, az állatok patrónusának emlékére ünneplik október 4-én az állatok napját. Át is túrtuk a netet, hogy a jeles nap alkalmából mi is megfelelő ünneplésbe kezdhessünk. Össze is gyűjtöttünk 8+1 "állatos" dalt magyar előadóktól, amelyek külön-külön is a kedvenceink voltak már korábban. Hogy miért +1? A Fish! Alanyijogon, pusztán név alapján került be. Tovább

2018. július 20.

TOP 5 Post-punk album, amit meg kell hallgatni

A post-punk egy nagyon összetett, és meg nem értett műfaj volt. Bár kevesebb, mint 10 évet élt a világkorában, máig meghatározó eredményeket ért el. Egyesitett a művésziességet a punkok haragjával, és megannyi más műfaj elemével, amiből egy igen színes műfajt alkottak. A teljesség igénye nélkül íme az az 5 post-punk album, amit mindenképp meg kell hallgatnod. Tovább

2018. július 17.

TOP 5 Synth-Pop album a 80-as évekből

A szintetizátorokat a korai években sokan megvetették: nem volt a hangoknak fizikai leképeződése, nem volt húrpendülés, vagy rezgés, ami a hangot adná. Aztán a ’70-es években jött az áttörés, hála olyan zseniális zenészeknek, mint a Kaftwerk vagy Brian Erno, akik megmutatták, hogy végtelen lehetőségek rejtőznek a szintetizátorban. A 80-as évekre pedig kialakult a Synth-Pop, amelyekből most összegyűjtöttük az 5 legmeghatározóbb albumot. Tovább

2018. április 19.

Ezt hallgatja! Kollányi Zsuzsi Top 5!

Kollányi Zsuzsi szólókarrierje 2017-ben robbant be ”Valahonnan” című dalával, melyet Lotfi Begi és Majka közreműködésével készített. Az énekesnő bombasztikus sikereket aratott a felvétellel, amely decemberben elnyerte az év legjobb videóklipjének járó Comet gömböt. Zsuzsi nem állt meg itt, ugyanis az év énekesnője elismerését is bezsebelte a GLAMOUR Women of the Year 2018-as díjátadóján. Februárban indult önálló műsora, a "Két hang között", hétvégén pedig A Nagy Duett 6. évadjának versenyzőjeként mutatja meg sokszínűségét.
Most az ő kedvenceit ismerhetitek meg top5-ös listájából. Bónusz dalként pedig megnézhetitek legfrissebb, SuperStereoval írt közös dalának klipjét is, amely a nyár potenciális bulitrack-je lehet. Tovább

2018. április 9.

Ezt hallgatja! Laskai Viktor (SuperStereo) Top5

Ezen a héten SuperStereo, alias Laskai Viktor kedvenc dalait ismerhetitek meg Top5 rovatunkban.  Viktor először a Péterfy Bori & Love Bandben vált ismertté, majd kivált a zenekarból, és azóta SuperStereo néven saját elektro formációját működteti. Hamarosan Kollányi Zsuzsival közös új klipjét is bemutatja, élőben pedig június 2-án a győri Audi Arénában INNA koncertje előtt találkozhattok vele. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky