3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2014. november 24. | -gabriella-

Én azt mondom Irie, te azt mondod Maffia

Copyright:

November 22-én az Akvárium Klubban koncertezett a sokak által nagy kedvencnek tartott Irie Maffia. Mivel a zenekar idén utoljára lépett fel székesfővárosunkban, ezért a jegyek is jóval gyorsabban fogytak. Én speciel két éve nem voltam fellépésükön, úgyhogy külön öröm volt végre élőben látni őket! Csillogó hajfürtök, fülledt dallamok, mi kell még?

A zenekar a Facebook oldalán külön hangsúlyozta, hogy pontos 9 órai kezdésre számítsunk, ehhez képest érkeztünk meg az Akváriumba negyed 10-re. És láss csodát, valóban ment már a buli a nagy hallban. Igazából különösebb elvárásaim nem voltak az estével kapcsolatban, csak szerettem volna újra egy jót bulizni a zenéjükre. Pláne azért, mert az angliai másfél éves száműzetésem alatt iszonyatosan sokat hallgattam őket és egyre jobban elmélyül szeretetem irányukba. Hát nem romantikus? De!

Először pár szót a helyszínről: Az Akvárium nagytermében nem először jártam, de most valamiért úgy éreztem nem volt jó a hangosítás. Vagy túl halk volt, vagy ahol mi álltunk lehetett rosszul hallani, de nekem ez így ebben a formában nem jött be. A fénytechnika nyilván nagyon profi, de konkrétan kiégett a retinám a koncert végére, pedig én csak a színpadot szerettem volna látni. A kivetítés csillagos ötös lett, de az gondolom nem rajtuk múlt. Legalábbis azt hiszem.

És akkor a rinya helyett álljon itt pár sor a koncertről. Igazából egy teljesen korrekt, közel két órás koncert volt, az Irie Maffia teljes legénységével és a legjobb számokkal. Számomra mindig öröm, ha meghallom a Bacardi Colat, vagy a Fever In Her Eyest esetleg a régi klasszikusok közül a Baszd fel a kéket, vagy kb bármelyik számot. Mivel kezdetben hátul álltunk a nagy "a" betűnél ezért egyrészt a pia nélkül egy percig ki nem bírók hadával küzdöttünk meg, hogy némi látványt is kapjunk, ne csak hangot. Aztán miután mi is megverekedtünk a pultnál a sörért jobbnak láttuk oldalra állni, hátha ott jobb lesz. Igazából nem lett, mert itt meg az emberek smároltak. Mindegy, végülis volt ingyen petting meg koncert. Ettől függetlenül az este egyik fénypontja - Columbo csodálatos hajkoronája mellett - Kemon 30. születésnapi meglepetése volt, ahol a zenekar közösen eljátszotta az MC kedvenc számát. És még tortát is kapott. Na ez a TISZTELET! És milyen jó is az élőben! Egyébként a line up mindenképpen magáért beszélt és az nagyon pozitív, hogy ennyire vegyesen játszák a régi és új dalaikat. És így nagyon jó lett!

Viszont azt megállapítottam - milyen éles a szemem -, az elmúlt két évben mintha kicserélődött volna a zenekar közönsége. A "régen minden jobb volt" elvén elindulva csak annyit mondhatok, hát igen. Ez sem segített rajtunk. Mindenesetre a koncert élményéből ez aligha von le, a csapat még mindig hozza a tőle megszokottat, bár az sokat elmond a rajongókról, hogy az Utcára kockák (reklám)zenére őrültek meg a legtöbben. Fogyasztói társadalom, ez van. 

Azért a fesztiválokon még találkozunk, addig is a kezem a levegőben!

-gabriella-

Fotó forrás: facebook

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky