3427 zenekar 12454 letölthető zene

Irie Maffia

irie maffia
Bemutatkozás
A 2005-ben alakult Irie Maffia rövid idő alatt a fiatal magyar közönség egyik kedvenc koncertzenekarává nőtte ki magát. Nem csoda, hiszen a reggae, hiphop, rock és funk határait egymásba mosó bandának a frontvonalában koncentrálódnak az újgenerációs kedvencek: az elsőszámú underground díva Sena, és MC Columbo licitálnak egymásra szövegeikkel. Mikor ideje engedi, beszáll a játékba a Zubolyból ismert reppsztár-családapa, MC Busa is.

A tizenegytagú válogatott zenekarvezetője a pozanon játszó Dermot, hammond orgonán pedig Jumo Daddy szaggat. A Dési Tamás dobos és Havas Miklós basszusgitáros által alkotott világszínvonalú ritmuszsekció adja a Maffia alapját: bombabiztos és a legütősebb! A dobbasszus páros korábban több ismert hazai zenekarban bizonyította tehetségét együtt és külön-külön is, session zenészként. Szekér Ádám gitáros személyében, aki szintén több ismert előadó oldalán megfordult már zenészként, dalszerzőként, megtalálták a tökéletes társat: Irie Maffia Rocktrió néven elhíresült dob-basszus-gitár hármasuk alkotja a zenekar kemény magját. Mösziő Zsömi az ország legkábítósabb perkásaként erősíti a zenekart. A Maffia nyáron új tormbitásra váltott, Meggyes Ádám a jelek szerint nagyszerűen megfelel a zenekar és a közönség elvárásainak. A tagfelsorolásban végül, de persze nem utolsó sorban dj Future verhetetlen szkreccsmesterként pakolja a lemezeket a rock alá.

Az elmúlt három évben az Irie Maffia a hazai fesztiválpaletta minden lehetséges színpadán koncertezett a Szigettől a Balaton Soundon át a Volt fesztiválig, soundsystem (DJ-k és MC-k) felállásban pedig az ország klubjait járták be.

2008 augusztusában az index.hu mint a Sziget fesztivál legjobb koncertjéről írt az Irie Maffia bulijáról.

A zenekar első albumának (Fel a kezekkel!) lemezbemutatója 2007. december 1-én volt az A38 Hajón, telt házas bulival. A Bombaklaat című szám a Radio Cafén az őszi játszási toplista első tíz helyezettje közé került, két hétig vezette is azt. 2008 tavaszára elkészült az első klipp is, a közönségkedvenc Hands in the air számhoz.

2008/34. heti MTV top selection listát, azaz a MusicTV legtöbbet játszott dalait az Irie Maffia - Hands in the air klippje vezette.

Az Irie Maffia soundsystem formációja a Corvintetőn tart heti klubbestet, itt minden kedden őrületes reggae-t kínálnak a közönségnek.

A Maffia azonban nemcsak itthon aratja a babérokat. Első kiadványuk 2006 elején jelent meg: az egyik legnépszerűbb európai dancehall-zenekar, a német Seeed által elhíresült Rodeo riddimre, azaz dancehall alapra készült el az Irie Maffia saját verziója, amelyet Európa vezeto reggae-dancehall kiadója, a Germaica Records jelentetett meg.
A sikert meglovagolva szinte minden környező országban turnéztak Romániától Németországig, a portyázás egyik csúcspontja az olaszországi Rototom Sunsplash, a kontinens talán legkomolyabb reggae-versenye volt 2007 nyarán: az Irie Maffia csapata több mint száz európai zenekart maga mögé utasítva a házigazda olaszok mögött a második helyen végzett. Azért is komoly fegyvertény ez, mert formabontó felállásukkal és eklektikus hangzásukkal egy tradícionális műfaj ortodox zsűrijét sikerült meggyőzniük.

A Maffia a 2008-as amszterdami My City Budapest fesztiválon a külföldi kurátorok elvárásainak is megfelelve a legfontosabb magyar zenekarok közt kapott helyt, valamint felkérték játszani az I. világháború lezárásának 90. évfordulóját ünneplő roveretoi fesztiválon Olaszországban, ahová minden európai országból egy zenekart delegáltak a közszolgálati rádiók.  
Albumok
Hírek

2008. szeptember 1. 11:47

-

- Tovább

Utoljára frissítve: 2008-09-03Koncertidőpontok
Nincs meghirdetett koncert
Zenekar profil
Típus: zenekari oldal
Műfaj: POP
Stílus: rock reggae hiphop funk
Alapítva: 2005
Rajongók: 19 fő
Megtekintve: 8206
Város: Budapest
Szavazat: 0
Web:
myspace.com/iriemaffia
Tagok: Baranyai Ákos / dj Future » dj
Busa István /mc Busa (featuring tag) » ének
Dési Tamás » dob
Élő Márton / Dermot » harsona
Havas Miklós / Doktor úr » basszusgitár
Horváth Gáspár / Gáspár atya, Jumo Daddy » billentyűs
Kéri András / mc Columbo » ének
Meggyes Ádám » trombita
Oláh Antal / möszijő Zsömi » perka
Sena Dagadu » ének
Szekér Ádám » gitár
A zenekar szerkesztői: sápi zsófi
Rajongók
Firmi gretyke karl boro Kitti nycteaScandiaca szamóca tommtank virus666 zöld a lámpa
Hozzászólások
rockopera 2008. dec. 5.  10:17 1
Sziasztok! Elkészítettem "Állati világ" néven egy rockopera szövegkönyvét, ami szerény véleményem szerint hasonlóan nagy siker lehetne,mint a "Macskák" de szó sincs valamiféle utánzatról. Zeneszerzőt...
   
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky