2013. augusztus 19. | govinda
Hitmakers – Ivan & the Parazol a Strand Fesztiválon
Elég nagy nehézségek árán ugyan, de valamivel délután 5 óra után sikeresen bejutott háromfős kis kollektívánk a fesztivál területére. Nem sokat tétlenkedtünk, villámgyorsan a Nagyszínpad első sorában találtuk magunkat, idejében bebiztosítva „páholyos helyünket” az Ivan & the Parazol által garantált őrületre.
- megosztás
- kapcsolódó fájlok
- kapcsolódó linkek
- kapcsolódó cikkek
Némi folyadékot azért még időben vettünk magunkhoz – mint kiderült, annak ellenére, hogy az igen jótékonynak bizonyult a délutáni brutálisan tűző napon, igen hamar el is kellett fogyasztanunk. Na de ne lőjünk le minden részletet elsőre!
Az Ivan & the Parazol, bár viszonylag friss névnek számít (a tavalyi évben jött ki az
első lemezük, ugye), egyre nagyobb népszerűségnek örvend, ráadásul a nagyszínpadi terep sem újdonság a számukra. Mint azt maguk is büszkén bejelentették, az idei évben ez volt a harmadik, összességében pedig a nyolcadik nagyszínpados fellépésük. Megsúgom, ha ilyen ütemben haladnak tovább, nagyon gyorsan el fognak érni ennek a többszöröséig.
Már a koncert elején mutatós kis tömeg gyűlt össze a tánctéren; emeli ennek a jelentőségét az is, hogy sokan, nagyon sokan még mindig kint, a belépésre várakoztak (köztük feltehetőleg jónéhány Parazol-szimpatizánssal). Már az első dal, az 1965 is derekas bulizással-ugrándozással telt, a hangulat pedig egyre tovább és tovább fokozódott minden egyes számmal. A nagyfröccsöt bizony hamar meg kellett húzni, mert akadályozott minket a tombolásban! Volt itt minden: ami kellhet: természetesen a Take My Hand és a Jól áll nekem az élet váltották ki a legnagyobb sikert, de a személyes kedvencem, a Lumberjack hozta csak az igazi forgószelet (mellé tehetjük a Yellow Flavourt is). Mindössze csak másodszor láttam-hallottam a srácokat élőben játszani, ez a mostani azonban az előző alkalom élményét sokszorosan felülmúlta. Miért?
Ahogyan írtam, már az első dalok alatt beindult a mozgás-éneklés-ováció a sorokban, világos volt, hogy sokan vannak itt a zenekar kedvelői közül. Közhely, de tényleg nagy mértékben tud dobni egy buli élvezeti értékén az, ha a közönség is bekapcsolódik, „rajta van” a fellépés fonalán. Az Ivan & the Parazol pedig egy olyan banda, akiknek a zenéjéhez, produkciójához pontosan ez dukál – kicsit szebben megfogalmazva, elég jó, elég koszos, elég dögös zenét csinálnak ahhoz, hogy közben plafonok repedjenek meg, vakolatok kezdjenek leomlani, ésatöbbi. Persze egy gitártörés is simán beleférhet majd a későbbiekben, egy olyan őrületes koncert során, amilyet én időként vizionálok nekik, de ehhez tényleg az szükségeltetik, hogy eljöjjön az az este, amikor majd egy gombostűt sem lehet már leejteni a nézőtéren.
Vissza Zamárdiba: tehát hálás, lelkes közönséget tettünk ki mi mindannyian, ami főként dicséretes a délutáni kezdés ismeretében (sosem tudjuk meg, mi lett volna mondjuk este kilenckor, de biztos, hogy az sem lett volna visszafogott). A színpadon nem történt semmi felesleges, semmi manír, semmiféle megjátszás: annyi, amennyi kell. Vitáris Iván akkor is jelenségszámba megy, ha egy szál magában tesszük fel egy színpadra – szerencsére mögötte volt a nem kevésbé karizmatikus zenekar is. Mindemellett maradt a zenéé a főszerep: semelyikük nem helyezte magát előtérbe, nem lógott ki a megteremtett egységből, sem pozitív, nem negatív értelemben. Ezek a fiúk már most nagyon értenek ahhoz, amit csinálnak: pörgős, (szív)izomtornáztató, kövér, nagybetűs rock’n’rollt. „Hitmakers, I wanna try your life”, mondja a dal: nem is kell kipróbálniuk ezt az életet, hiszen már maguk is a hitmakerek közé tartoznak.
Nem csoda, hogy igencsak dörzsöljük a tenyerünket egészen a (remélhetőleg még idén megjelenő) új lemez megérkezéséig: nagyon várjuk, hogy a bő egy, esetleg másfél év tapasztalatai hogyan formálják az új anyagot, és persze, hogy a megjelenést követő koncerteken hogyan változik a kép.
Valami azt súgja, hogy érdemes lesz majd magunknál elsősegély-készletet tartani.
govinda
Szólj hozzá!
Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.