3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. július 18. | Jam

Idén ismét Jambo fesztivál Tatán!

Copyright:

Hetedik alkalommal rendezik meg Tatán (ha jól számolom), és harmadik alkalommal a Fényes Fürdőn területén belül a Jambo Fest.-et, amely évről évre növekszik. Házibuliból régiós nagyságú fesztivállá vált az évek során. Így kell ezt, kérem szépen!

A rendezvény szellemi atyja, Jámbor Zoli, brahiból indította útjára ezt az egész hercehurcát sok éve, amely két évvel ezelőtt már akkorára nőtte ki magát, hogy nem volt elég egy DJ és egy sátor, külön színpad és bérelt helyszín kellett hozzá. Szerencsére a felhozatal, a fiatalok lelkesedése és a kitörő siker biztosította, hogy ne legyen túl sok gond a további terjeszkedésnél, így tavaly már nemcsak egy, hanem vagy fél tucat, országosan is ismert banda szórakoztatta az összegyűlteket. Idén pedig beérett a kétnapos buli ötlete, ugyanis egy napra ennyi, ekkora horderejű fellépőt képtelenség lett volna besűríteni. Mivel jómagam is rendszeres látogatója vagyok a fesztiválnak, igencsak nagy reményeket fűzök a korrekt, pontos, karcmentes lebonyolításhoz, amelyet eddig mindig sikerült megoldani.

Természetesen nem csak erre kell fogadni, hiszen a szervezők igyekeztek biztosra menni: nemcsak egy szimpla fesztivál lesz augusztus 18-19-én, hanem a Jambo Fest.-tel egybe lett vonva a Dunántúli Ifjúsági Találkozó, valamint a Régió Dal Napja (ahova helyi zenekarokat hívtak meg, mint a Scage, a Kerecsen vagy az X-Elite), amely biztosítja, hogy még véletlenül se legyen unalmas ez a két nap. Amellett, hogy a Vörös Kereszt is képviselteti magát, lesz Civil Falu, stand up-os humorista, Miss Jambo szépségverseny, amely szintén évek óta tartó hagyomány, valamint idén először nemcsak egy színpad lesz, hanem két helyszín áll a szórakozni vágyók rendelkezésére. A Nagyszínpadon olyan hazai hírességek teszik tiszteletüket, mint a Karthago, az Irie Maffia, a The Carbonfools, Ganxsta Zolee és a Kartel, a Supernem, a Hősök és még sorolhatnánk. A Music Channel Party Aréna az elektronikus zene kedvelőit kecsegteti majd olyan nevekkel, mint Bárány Attila, Chris Lawyer, Jason Mill vagy éppen Palotai. Hangulatban tehát nem lesz hiány, nincs más hátra: augusztus 18-án és 19-én irány a tatai Fényes Fürdő, hiszen a fesztivál itt van helyben, Neked!

Jam
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky